Spontán kávétúra Berlinbe

Egy szerencsés véletlen lévén október 21-én az egyik ismerősöm kiposztolta a Facebookon, hogy van egy fölösleges vonatjegye Budapestről Berlinbe. Az én feladatom mindösszesen csak annyi volt, hogy onnan hazajussak (persze csak abban az esetben, ha nem késem le a jegyre való jelentkezést). Ez volt délben.

Este a kávézó bezárását követően kilenc órával a poszt után, már otthonról, az esélytelenek nyugalmával írtam az ismerősömnek (Szerintem azért azt mindenki tudja, hogy a digitális világban ez egy örökkévalóság). Reggel, amikor felébredtem, az az üzenet fogadott, hogy sok szeretettel várnak 24-én reggel a berlini főpályaudvaron. Yeah!

Ez után elkezdtem végiggondolni, hogy akkor mit is kell ma elintéznem, mert holnap már „ünnep” van és semmi sincs nyitva. El kell menni eurót váltani, bőröndöt összeszedni, biztosítást kötni, bepakolni, pótolni, ha valami éppen már nem a legjobb állapotú stb. Végül minden nagyon szerencsésen alakult. 23-án reggel már úgy érkeztem a kávézóba, hogy nálam volt az esti utazáshoz, illetve a két napos túrához minden.

Egy jó kis férfi shift (rajtam kívül még két férfi kolléga dolgozott aznap) után egy meghitt vacsora a kávézóban. Aztán indulás az éjszaki vonathoz, mert az csak később derült ki hogy az ingyenjegy egy Euronight vonatra szól. Ez este 8-kor indul Budapestről, reggel 9-re érkezik meg Berlinbe – ha minden rendben megy –, és közben még útba ejti Pozsonyt, Prágát, Brnót, Drezdát.

Hát nem tudom, hányan láttak már, és főleg hányan utaztak ilyen vonattal, de amikor megláttam, hogy hol fogom eltölteni a következő tizenkét órát, azt hittem, eltévedtem – ez marhavagon, és nem emberek szállítására találtak ki. A normál hatszemélyes kupé volt hálófülkének berendezve 6 személy számára, háromemeletes ágyakkal. Szerencsémre az enyém volt a legfelső, ami azért jó, mert az ember itt van a legközelebb a csomagjához, illetve nem jár át rajta senki. Sajnos azt azért el kell mondani, hogy ezek a fekhelyek nem az átlagosnál nagyobb emberekre lettek tervezve, mint például én (190 cm és 105 kg).

Az ágy kb. 170 cm hosszú volt, és eléggé nyikorgott, amikor a „pillesúlyomat” ráhelyeztem. A fülkémben csak magyarok utaztak, akik velem ellentétben már nem először voltak ezen a járaton. Elmondták, hogy érdemes odafigyelni az értékekre, mert Csehországba érve sok tolvaj szokott felszállni, akik éjszaka a vagonok között járkálva besurrannak a fülkébe, és elemelnek telefont, pénzt és mindent, ami könnyű és értékes. Ezután az ember megérti, hogy miért van a fülkeajtó belső oldalára szerelve egy zár, ami csak bentről nyitható.

Mivel nem voltam álmos az induláskor, és nem szerettem volna fekve tölteni 12 órát Berlinig, ezért kint a folyóson járkáltam, illetve beszélgettem az utastársakkal. Innen tudom, hogy a kalauznak hála, éjfél környékén nem jutottak fel a mi kocsinkba felbőszült futballdrukkerek, akik Szlovákiából mentek haza Csehországba. Aztán lassan elfogytak a beszélgetőpartnerek, ezért én is visszavonultam a kabinba, ahol már vártak a kávézókról kinyomtatott cikkek, amiket így 1:15 körül gyorsan át is futottam, hogy reggel, amikor megérkezem, már tudjam is kezdeni a túrát. 

A következő részhez kattints IDE!