Szekszárd: nem úttörő, de tudja, merre tart

Szent Márton és az ő köpönyege

(Nyitókép: Takler)

Mint 10 éve minden november 11-én, ebben az évben is ünnepi ülést tartott a Szekszárdi Bormíves Céh. Szépen szaporodik az „élcsapat”, bár tevékenységük nyomokban sem emlékeztethet az úttörőkre. Sokkal inkább egy meglehetősen tudatosan gondolkodó csoportra, akik képesek meghatározni, hogy merre szeretnének menni. Kitűzött úti céljuk van, s bár maga a menetelés is fontos, az időnkénti megállás és helyzetfelmérés sem maradhat el.

Sajnos borvidékeink egy jelentős részén még mindig elég erősen érvényesülnek a nem jó hagyományokra épülő automatizmusok. Kevés az a hely, ahol a termelők képesek voltak saját identitásuk fő elemeit meghatározni, és emellé elérhető célokat is rendelni. Mindenütt azt látjuk a világban, hogy komoly értékeket csak azok a borvidékek tudnak felmutatni, amelyek önálló, mással össze nem cserélhető identitással és komoly önismerettel rendelkeznek. Ennek részét képezi a legmegfelelőbb fajták, fajtaváltozatok kiválasztása épp úgy, mint a területre jellemző borstílus egyértelmű meghatározása.

Mennyiségi okokból a hazai borvidékek egyike – így Szekszárd sem – alkalmas arra, hogy a tengerentúl országainak szinte korlátlan mennyiségben és standard minőségben, olcsón szállított boraival versenyezzen. Ezzel szemben a jól definiált szekszárdi borokat indokolt az üzletek és vinotékák magasabb polcaira elhelyezni főképp itthon, de alkalmas erre néhány igényesebb kisebb piac is. Skandinávia, Németország és a Benelux államok a szekszárdi borok számára már most is jó piacnak számítanak, de határozott és tudatos fellépéssel – és persze kifogástalan borokkal – már érdemes lehet megcélozni Svájc és az Egyesült Államok vendéglátását is.

Ehhez feltétlenül szükség van azokra a jól eladható történetekre is, ami a szekszárdi borhoz köthető. Komoly piacok számára – és ennek itthon is egyre nagyobb a jelentősége – vonzerő a minél természetközelibb szőlőtermesztés-borkészítés. Erre a szekszárdi termelők között is határozott igény mutatkozik. Ha megnézzük, hogy az ismert szekszárdi termelők között hányan gondolkodnak így, azt fogjuk tapasztalni, hogy ma már komoly részük visszaszorította a kemikáliák használatát a szőlőben, sok pincében csak a spontán erjesztés elképzelhető, és a hordóhasználat is pozitívan formálódik. Ezek lehet, hogy nem tűnnek túl jelentős lépéseknek, de összességében ez az igényes hozzáállás segít kirajzolódni egy nagyon határozott borstílust, ami a borvidékhez köthető.

Komoly lépés volt az idei évnek a közös szekszárdi palack megjelenése

A néhány évvel ezelőtt meghatározott fő vonal – kadarka, kékfrankos és bikavér – hármasa kerülhet csak a közös palackba. Ezzel a termelők egymásért és boraikért is felelősséget vállalnak. Csak komoly érzékszervi vizsgálatot követően kerülhetnek töltésre azok a tételek, amiket a közös kóstolás alapján arra megfelelőnek minősítenek. Néhány évnek nyilván el kell telnie ahhoz, hogy a közös szekszárdi palackban megjelenő borok valóban egységes stílust és minőséget hordozzanak oly módon, hogy azt a fogyasztók is egyértelmű üzenetként tudják értékelni és kezelni.

Szekszárdi palack (Fotó: Burai László)

A szekszárdi borok egyre népszerűbbek a hazai fogyasztók között. Sokan ismerik őket, az éves seregszemlén, a szeptember közepén zajló szüreti fesztiválon nagyon sok fővárosi borissza is jelen van. Komoly üzenetet hordoz a Céh azon idei döntése, aminek egyértelmű célja a nem megfelelő minőség kizárása a bemutatásból. Minőségi kontroll működik tehát itt is, és egyéb bemutatkozásoknál is.

A kis visszatekintés után újra a jelenbe

Újbor áldás és új céh tagok ünnepélyes felvétele szintén kötelező eleme a Céh ünnepi Közgyülésének. A tagok száma elérte az 57-et. Ami önmagában lehet sok is és kevés is. De ha azt nézzük, hogy a céhtagság egyértelműen szigorú szabályokat és kötelezettségeket határoz meg a tagok számára, akkor mindenképpen örvendetes. Egyre több a fiatal a csapatban, ami egy lassú de természetes fiatalodást készít elő.

És hogy végül is mi került elő Szent Márton szekszárdi köpönyegéből?

Számos új bor. Fehér, rozé és néhány vörös is.

Az évjárat nem volt rossz, de közel nem volt annyira jó sem, ahogy esetleg nyár közepén vélni lehetett. A magas hőmérséklet megakasztja a szőlő fejlődését, nem megy olyan jól sem a cukorgyűjtés, sem a koncentráció. Ennek ellenére kóstoltunk néhány izgalmas tételt.

Kadarka (Forrás: Vida)

Persze a rozéborok ilyenkor komoly előnyt élveznek, hiszen némelyik valóban teljesen kész formát mutatott. Pl. a Bodri Pince Rozija, Eszterbeuer János Öröm rozéja és többé-kevésbé a Szent Gaál Pincészet enyhén atipikus portugiesere. Kadarkák, pinot noirok még igencsak fiatalok, de ígéret van bennük akárcsak a vendéglátó Takler Pince syrah-jában. Amúgy a napi libasült sem volt kevésbé zseniális. Napi étlap is van: igényes, helyi ízekkel. A chef Puha Róbert családi alapokon nyugvó receptekkel sarkallja a vendégeket aktuális diétájuk felfüggesztésére. Érdemes kipróbálni!

A végére még egy Szekszárddal kapcsolatos aktualitás

November 13. és 15. között zajlott idén másodszor Temesváron a RoVinHud névre keresztelt bor-szeánsz. A név magáért beszél: román és magyar borokat lehetett kóstolni, a rendezvény teljes bevétele csak úgy robinhoodosan valamilyen jótékony célra vándorol. A múlt évi bevételből egy kerekes székek szállítására is alkalmas kisbuszt vásároltak, amit mi is kipróbálhattunk Balla Gézához menet.

Forrás: WineTours Hungary

Szekszárdi termelők önállóan nem mutatkoztak ugyan be, de egy mesterkurzus keretében egy kadarkát, egy kékfrankos, három bikavért és egy bordeauxi házasítást volt alkalmam bemutatni a közönségnek. A kóstolón jelenlévő két ismert MW Caroline Gilby és Julia Harding egyaránt valós érdeklődést mutatott a borok iránt. Mivel elég jól ismerjük egymást, komoly esély van arra hogy amit mondtak, úgy is gondolták. Magyarul nem szokták nyalogatni honleányi sebeimet, ha valami nem tetszik nekik, nyíltan megmondják.

Most viszont nem volt ilyen, mindkettejüknek nagyon tetszett a Mészáros Classic kadarka sima vonala, a friss gyümölcsösség, könnyedség, akárcsak a Schieber Pince 2013-as szekszárdi palackba töltött kékfrankosa. Itt is a remek savakat emelték ki és a határozott, de finom fahasználatot, ami láttatni engedte a komoly gyümölcsösséget is.

A bemutatott három bikavér közül Márkvárt Jánosé – szintén szekszárdi palackban, új design-nal a címkén – a legkarcsúbb volt remek arányokkal. Könnyed, elegáns tétel, kisebb komplexitással, finom fűszerességgel az aromákban. A 2013-as Heimann – szintén szekszárdi palackba töltött – bikavér egyértelműen a legnagyobb tetszést aratta. Kifogástalan arányok, gazdag és izgalmas aromatika, krémes textúra. Élvezetes bor kezdők és haladók számára. A sagrantinot nem feltétlenül értették a dologban, de a bor egyértelműen meggyőző volt. Eszterbauer János 2011-es Tüke Bikavérje picit marconább kiadás, de érett, telt karaktere az erősebb cserzőanyag mellet is hagyta érvényesülni a bor savait. Záró tételként kóstoltuk Vida Péter 2012-es La Vida cabernet alapú borát. Vastag, sűrű bor finom savszerkezettel. Hiába a meleg évjárat, a bor megőrizte gyümölcsösségét és lendületét. Komoly potenciál, komplex, izgalmas ízvilág. Egyértelműen értették, mi a célja a szekszárdi termelőknek.

S hogy minél nagyobb kör számára legyen ez valóban érthető és követhető, a legjobb – valójában egyetlen megoldás – a mostani kínálathoz hasonlóan izgalmas, mégis ízig-vérig szekszárdi borok készítése.