Whiskyt bárhol lehet csinálni – és van, ahol sikerül

Körkép

(Nyitókép: GPStudios)

A világon öt nagy whisky-kultúra létezik: a skót, az amerikai, az ír, a kanadai, és végül, de nem utolsó sorban a japán. Az előző részekben láttuk, honnan jönnek a legjobb minőségű japán whiskyk, és azt is, milyen az, amikor nem a csúcstámadás a cél, hanem valami egészen más. Mielőtt visszatérnénk Japánba és a nagyobb whisky-lelőhelyekre, érdemes körülnézni a világ whiskytérképének kevésbé ismert részein is.

Whiskyt tulajdonképpen bárhol lehet csinálni

Már ahol van megfelelő gabona (leginkább árpa), elég tiszta a víz, és adottak a stabil klimatikus viszonyok az érleléshez. Ez, valljuk be, nem túl erős követelmény.

A világon körülbelül két tucat országban működik valamiféle whiskylepárló üzem, a whisky újkeletű népszerűsége és a "kézműves" mozgalmak beindulása óta egyre több.Akik a híres régiók mellett labdába akarnak rúgni, azok valami különlegeset és jót akarnak előállítani. Ez néha egészen meglepő módon sikerül, néha meg nem.

A skótokhoz és az írekhez legközelebb az angolok vannak, és bár a whiskygyártáson kívül bármi másra szinte alkalmatlan geológiai és klimatikus viszonyokban majdnem tökéletesen osztoznak a skótokkal, ezen az egy területen ők számítanak az elnyomott kistestvérnek. Ez nem volt mindig így, a XIX. század végéig elég sok angol whiskyt gyártottak, aztán viszont bő száz évig semmit.

Így a kétezres évek közepén gyakorlatilag tiszta lappal éledt újra az angol whiskykultúra, jellegzetességeiben sokkal inkább a kortársakat, mintsem az elődöket vagy a skótokat megidézve. Szóval az alábbiak kis túlzással vonatkoznak az összes friss, nem hagyományos whisky-nemzetre.

Mivel a lepárlókat 2003-2006 környékén indították be, értelemszerű, hogy angol whiskyből nem lehet sok évig érleltet találni, a legtöbb most kapható darab 3-7 év után került piacra.

A St. George's lepárlója

Bár nyilván lehetetlen egy egész régiót (pontosabban a jelenleg működő 5 lepárló teljes termékskáláját) általánosan leírni, az azért biztos, hogy ezek a whiskyk könnyebbek, lágyabbak, gyümölcsösebbek a "tipikus" skótoknál. Ez egyrészt következik a korukból, másrészt szándékos: mivel a fogyasztók közül gyakorlatilag mindenki a füstösségre asszociál a skót whisky kapcsán, a kis gyártók igyekeznek különleges hordókkal és egyéb fogásokkal ettől elütő karaktert teremteni. Talán a legjobb kritikákat a St. George’s szokta kapni.

Hasonló a helyzet a brit nemzetközösség többi volt és jelenlegi tagjánál is. Walesben egy viszonylag új lepárló, a Penderyn működik, Ausztrália sem marad le a maga majdnem 20 lepárlójával (bár ezek között sincs 20 évesnél sokkal öregebb), Új-Zélandon pedig egy lelkes társaság megvásárolta a kilencvenes években bezárt Willowbank lepárló maradék készleteit, és tervezik a gyártás újraindítását.

Indiai lányok az Amrut kóstolóján

Az egyetlen kivétel, ahol nagyüzemi gyártás folyik, az India.Viszont az indiai tömegtermelt whisky valójában melaszból készül, és amit sikerült kóstolnom belőle, abban a minden ízt elnyomó pusztító alkoholon kívül más nemigen volt. Viszont két új, valóban malátával dolgozó üzem is nyílt (Amrut, Paul John), amelyekről eddig elég jókat lehet hallani.

A következő nagy terület, ahol érdemleges whisky-lepárlás működik, Észak-Európa. Dánia (Braunstein), Finnország (Teerenpeli), Svédország (Hven), Hollandia (Zuidam), Belgium (Belgian Owl), és soroljuk ide Németországot is. Itt minden szükséges erőforrás rendelkezésre áll, viszont a whisky nem számít igazán hagyományosnak, ezért aztán leginkább egyedi stílus és minőség kialakításával próbálkoznak.

A Belga Bagoly magyarul jobban hangzik

Vannak, akik újhullámos skót mesterektől tanulnak, vannak, akik maguk kísérleteznek. A Belgian Owl például a deklaráltan minden, még a skót törvények által engedélyezett nagyipari eljárást mellőző Bruichladdich lepárlómesterének elvei szerint készül, és 3 év érlelés után talán a legkönnyebb, gyümölcsösebb whisky, amit kóstoltam.

A dán Braunstein ezzel szemben teljesen a saját útját járja, olyannyira, hogy saját élesztőt is nemesítettek a megfelelő karakterű whisky kialakításához, amit aztán skandináv egyszerűséggel pusztán az évjáratról neveznek el (egy peated és egy unpeated verzióban). Az unpeated single maltjuk szinte japán gyümölcsösségű.

Ezek az igen változatos kis régiók előbb-utóbb betörnek a világpiacra, a termékeik rendszeresen elég jól szerepelnek a bírálatokon és kapnak mindenféle díjakat.

Itt készül az idei év whiskyje

A végére maradt a talán legnagyobb meglepetés, a legvalószínűtlenebb kivétel minden szabály alól: Taiwan, a King Car lepárló és a Kavalan, illetve újabban egyszerűen King Car néven futó sorozat. Taiwan trópusi és szubtrópusi ország, a többi whisky-termelő országtól elképesztően eltérő klímával, ami viszont lehetővé teszi a szokásosnál sokkal gyorsabb érlelést. Ez, és még kitudja, milyen szerencse és szaktudás egészen különleges eredményt hozott: a Kavalan whiskykért megőrül a szaksajtó és az amatőrök is, a Kavalan Solist Vinho Barrique idén az év whiskyje lett, érte és a különlegesebb darabokért akár több száz eurót is kérhetnek palackonként. Ennél többet aligha érhet el egy 2005-ben alapított, először 2008-ban piacra lépő gyártó.

Végül meg kell jegyezni, hogy aki ezeket nem kifejezetten mainstream termékeket próbálja ki, annak mindenképp tudnia kell, hogy nem "tipikus" whiskyről van szó, hanem különlegességekről, amelyek kifogástalan minőségűek, de ettől még tudnak meglepetést okozni a klasszikusokon edződött kóstolónak.