A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A koronatanú

Aki kávét szolgált fel József Attilának

2011-08-09 | Tóth Adrienn


A koronatanú

A kilencvenéves Hetényi Károlynak a vendéglátóiparban eltöltött életét követi nyomon az az egy órás portréfilm, amelyet Kálloy Molnár Péter és Szabó Zoltán Attila készített. "A koronatanú" a New York Kávéházból indul, József Attila mellől, majd végigjárja a Gellért, a Fészek, a Kulacs legendás helyszíneit. Az egyik rendezőt, Szabó Zoltán Attilát kerestük meg, és elsőként azt kérdeztük tőle, hogy vetődött fel a film gondolata?


Kálloy Molnár Péterrel húsz éve vagyunk barátok, még a Komédium Színházban ismerkedtünk meg. Művészként mindketten fontosnak tarjuk, hogy feszegessük a határainkat, én a Nyugat Ma szerkesztése mellett publicisztikákat, verseket írok, filmezek, ő is sok mindennel foglalkozik a színészeten túl. Kiváló költő például. Az, hogy együtt készítsünk egy filmet, a hozzánk kötődő halmazok közös pontja volt, és már régen elterveztük.

Maga a filmkészítés tehát adott volt, de hogyan jött a témaválasztás?

Meglehetősen könnyen. Egy interjút készítettem ugyanis Hetényi úrral, amikor fellobbant a szikra, rögtön felhívtam Petit, és két perc alatt eldőlt, hogy megcsináljuk róla ezt a riportfilmet. Mindketten rögtön éreztük, hogy mekkora lehetőség filmes eszközökkel szót adni egy olyan embernek, aki végigélt majd egy évszázadot, méghozzá érdekesen!

Ennek a kilencven évnek, és ezeknek a helyzeteknek a túlélése csak úgy volt lehetséges, hogy főhősünk fenntartotta a mások iránti figyelmét, és talán azt is mondhatjuk, hogy megőrizte naivitását.

Hetényi Károly főleg éttermekben, kávéházakban dolgozott. Irodalommal foglalkozó művészként milyen volt belepillantani ebbe a világba?

A történelmi kávéházakhoz kapcsolódó témaválasztás nem volt véletlenszerű, közel áll hozzám ez a világ. Hiszen a Nyugat Ma szerkesztőségének törzsasztala a budai Hadik Kávéházban található, de én vagyok a Pilvax művészeti vezetője is. A film java részét a New York Kávéházban forgattuk, így már szinte otthonosan mozgok ott is.

A Hetényi Károllyal való beszélgetés azonban még jobban megerősített abban, hogy amit a vendéglátás tekintetében a legtöbb esetben magunk körül látunk, nem feltétlenül követendő példa. Az emberi tartás, az egymás és a szakma iránt érzett tiszteletnek meg kellene előznie a profit kérdését. Szerencsére úgy tűnik, egyre több történelmi kávézó próbál fordítani ezen a trenden.

Ha visszamehetnél a film által felölelt majd száz év valamely helyszínére, melyiket választanád?

Azért alapítottam meg a Nyugat Ma folyóiratot, amely a legendás előd újragondolása, mert rokonságot érzek az 1920-30-as évek életmódjával, polgári gondolkodásával, a kávéházak különleges, alkotói közegével. Azzal a világnézettel is egyetértek, amely szerint azt kell keresnünk, ami összekovácsol minket, nem azt, ami szétválaszt. Az akkori kávéházakban nagyon sok eltérő gondolkodású ember megfért egymással, a különbözőség nem jelentett problémát, mert tisztelték egymást.

A koronatanú

A film ünnepélyes bemutatójára július 5-én került sor a Gellért Szállóban, éppen Hetényi Károly kilencvenedik születésnapján. A nagyközönség mikor láthatja a művet?

A Hír TV szeptember 4-én tűzi műsorra A koronatanút. Épp ezen a héten készítünk azonban egy második változatot, amely kissé rövidebb lesz. Mivel tizenöt órányi anyagot vettünk fel, bőven van mihez nyúlnunk, így előfordulhat, hogy az új változatba belekerülnek majd olyan részletek is, amelyek a korábbiból kimaradtak. Bízom abban, hogy ezt a verziót könnyebb lesz majd beilleszteni a televíziók műsorrendjébe, és így többen végigkövethetik Hetényi Károly életét.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!