A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Tíz tipp az otthoni bortároláshoz

Fejlődő palackok

2013-01-25 | Tóth Adrienn


A borok érlelése a pincében kezdődik, ahol a leggyorsabban piacra kerülő újborok kivételével szinte minden tétel pihen legalább néhány hónapot - akár tartályban, akár hordóban - a palackozás előtt, majd ideális esetben a palackozás után is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden bor fogyasztásra kész állapotban kerül piacra, sőt a legtöbb komoly fehér- és vörösbor profitál abból, ha otthon még hosszabb-rövidebb ideig megfelelő körülmények között őrizgetjük. Vegyünk most sorra tíz tudnivalót ezzel kapcsolatban!


1. Ha arra szánjuk magunkat, hogy hat palackot meghaladó borkészletet tartsunk fent, annak nagy valószínűség szerint az az oka, hogy bizonyos megvásárolt tételeket hosszabb időre, akár egy-két évre is el akarunk fektetni. Emiatt fontos a borgyűjtemény elkülönítése a néhány hónapon és a néhány éven belül elfogyasztandó borokra.

 

2. A borok érlelhetősége szempontjából akad néhány támpont, amely segít nekünk eldönteni, hogy mely tételek jönnek majd jól ki egyáltalán abból, ha a megbontásuk előtt félretesszük őket. A legáltalánosabban ismert jellemző ebből a szempontból az élénk savtartalom, a jelentősebb tannin, a nagyobb test és a magasabb cukortartalom. Sokáig az alkoholt is ide soroltuk, tény azonban, hogy ez az erősített borok kivételével önmagában kevés, ha a korábban felsoroltak közül nem társulnak hozzá további érlelésre alkalmas szerkezeti elemek.

 

3. A legtöbb bort – főleg a hosszabb palackos érlelésre alkalmas darabokat – jellemzően még mindig parafadugóval zárják le. Ha ezt a természetes anyagot nem éri egyik végéről bor, idővel kiszáradhat. Ez pedig azt eredményezheti, hogy átengedi a levegőt, oxidálva az alatta rejtőző bort. Ezért a parafadugóval lezárt palackokat mindenképpen érdemes fektetve tárolni.

 

4. A szilikondugóval vagy csavarzárral fedett üvegek többségét eleve nem szánják palackos érlelésre, azokat jellemzően egy-két éven belül el kell fogyasztani. Mivel itt nem lehet szó kiszáradásról, ebben az esetben nem kötelező a vízszintes helyzet.

 

5. Egy biztonságos borospince levegője elég párás ahhoz, hogy ne száradjanak kívülről a dugók. A levegő hőmérséklete ideális esetben állandóan alacsony, 10-15 fokos, és ugyancsak fontos szempont a fénytől való elzártság.

 

6. Ha nem rendelkezel saját pincével a lakásod alatt, a következő legjobb választás egy olyan kamra vagy spejz, amely mellett lehetőség szerint nincs fűtött helyiség, mert bár így elkerülhetetlen, hogy nyáron melegebb legyen, télen pedig hidegebb, a hőmérsékletváltozás ilyen formáját még mindig jobban viseli a bor, mint a napi fluktuációt. Szintén jót tesz a boroknak, ha nem éri őket túl sok fény.

 

7. Ha komolyabb céljaink vannak a borok otthoni érlelésével, érdemes bornaplót vezetnünk, amelybe felírjuk készleteinket, sőt akár prognosztizálhatjuk, hogy hány évig kívánjuk eltenni őket.

 

8. Egy másik készletrendező módszer az, ha a palackok kilógó nyakára apró papírokat akasztunk, amelyekre ráírjuk, mit rejtenek a palackok. Ez lehetővé teszi, hogy ne kelljen folyamatosan kihúzogatni őket.

 

9. Ha a gondot az jelenti, hogy bizonyos borokat korábban, másokat pedig később iszunk meg a kelleténél, megtehetjük, hogy a palackokra filccel felírjuk a fogyasztásukra kiválasztott évszámot, vagy ezt az információt a palack nyakán is rögzíthetjük.

 

10. Ha nincs más megoldás, már léteznek viszonylag energiatakarékos bortárolók. Ezek a borhűtők, hosszú távú bormegőrzésre szolgálnak, nem gyors lehűtésre, ezért a temperálni szánt palackokat érdemes mielőbb elhelyezni bennük.

 

 

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!