Legelhanyagoltabb borvidékünk legismertebb arcai
A folyton pörgő Bezericsék és a lusta macska
2016-06-30 | Bánlaki D. StellaA jó borhoz jó terület, jó fajta, jó évjárat és jó szolga kell – de az sem baj, ha a jó Isten kisujja is beleér egy kicsit – Bezerics Csaba csak úgy szórja a jobbnál jobb mondásokat, fejből idézi néprajzkutatók mondatait, és legelhanyagoltabb borvidékünkről is órákig tud mesélni. Erre még úgy sem sajnálja az időt, hogy ő, a Bezerics Borház feje és a mögötte álló család a Zala legismertebb borászcsaládja, illetve a Balaton legmenőbb bisztróinak motorja, vagyis a Bezericsek örökké rohanásban vannak. Bezerics Csabával a család egyetlen naplopó tagja, Merlot, a lusta macska társaságában beszélgettünk.
Végigdolgozott egy borfesztivált, a zárónapon részt vett egy borbálon, majd miután hazavezetett, még a pincében gyorsan összeválogatott egy tételsort, hogy aztán rohanjon borvacsorát tartani. Másnap reggel pedig minket fogad Bezerics Csaba az irodájában. A zalai borász almája azonban nem esett messze... a mai Balaton egyik első számú gasztrós szereplőjeként jegyzett fiát, Bezerics Danit is a tó Mr. Wolfjaként szokás emlegetni. Mivel a 17 hektáros Bezerics Borháznál a család végez csaknem minden munkát, valószínűleg a többi családtagnak is rohanással telnek a hétköznapjai. Csak Merlot, a fekete macska alszik békésen, szinte teljesen mozdulatlanul, ahogy órákon át beszélgetünk a borász irodájában.
Az iroda egyébként rögtön a keszthelyi borászati feldolgozó emeletén található. Már a földszintről felvezető lépcső mentén, aztán a folyosón, majd a dolgozószobákban is végig, szünet nélkül oklevelek borítják a falakat: borversenyek eredményei. A legutóbbi plakettek, kupák és dísztálak a sarokban a padlón várják, hogy valahol helyet találjanak nekik.
A Bezerics család területei a Zala legmagasabb pontján, a Pogányváron találhatók, de van szőlőjük Lesenceistvánról is, a rozé alapanyaga pedig a déli partról érkezik. Sajátjukon felül innen vásárolnak is szőlőt a borkészítéshez.
"Aki itt hegyre megy, az nem hegymászó"
"Potenciálját tekintve a tekintve a tanúhegyek a világ top szőlőtermő területei közé tartoznak" – mondja Bezerics Csaba. Bezericsék törekednek a természetbarát szőlőtermesztésre, vagyis minimalizálják a permetezést, de a végzett agrármérnök szerint bizonyos modern szerek kevésbé ártalmasak, mint egyes bionak nevezett nehézfém alapúak. Ezen felül számára az ökolábnyom a fontos, vagyis hogy mennyire sikerül megóvnia a természeti értékeket, a talaj termőképességét az unokái számára.
A régi, kén nélküli világban a Zala savas, jól szállítható borokat produkált, a mai könnyed, gyümölcsös trend viszont nem kedvez neki." Bezerics Csaba szerint a helyi borok egyedülállóan rétegzettek, érlelhetők, a szokásosnál jobban eltarthatók – ez még a felbontott palackok esetén is igaz –, és a pohárba kitöltve is folyamatosan változnak. "Mindez a klímának köszönhető, és annak, hogy a talaj valóságos svédasztal a szőlő számára: van itt lösz, vulkáni kőzet és bazalt is..." A beszélgetés végén, a kóstoló során mindezt mi is megtapasztaltuk – pedig a divattal összhangban a Bezerics márka alatt is egyre több a könnyedebb, azonnali fogyasztásra szánt bor készül.
"Isten tudja, mióta foglalkoznak borral a Bezericsek"
Bezerics Csaba fejből idéz évszámokat, történelmi tényeket, fontos idézeteket, legendás családneveket sorol. "Széchenyi, Eszterházy, Zichy idején emelkedett a termelés minősége, ugyanakkor a zalaiaknak mindig is a szőlő és az aszalt gyümölcs jelentette a megélhetést." A bor itt alapvető élelmiszernek számított, a napi kalóriabevitel szempontjából is fontos volt – "dédnagyapám úgy öt litert ihatott meg naponta" – nevet a borász.
Széchenyi egykori pincéje is Bezerics-tulajdon, ez a keszthelyi feldolgozótól távolabb, Szentgyörgyváron található – de megéri érte autózni! (A Németh egyébként Bezerics Csaba feleségének családneve.)
Csaba nem tudja, felmenői pontosan mióta foglalkoznak szőlővel: "iparosmunkák miatt jöttek és költöztek a vidékre, viszont aki itt élt, annak kellett, hogy legyen szőlője is". Így aztán nekik is lett.
Ha faluja határában nincs szőlő, a szomszédos vagy harmadik, negyedik szomszédbeli hegyen szerez magának. De szőlőjének kell lenni, s van, ha szegény is..."
– idézte Gönczi Ferenc néprajzkutatót a borász.
Mégis, elhanyagolt Zalai borvidékünk a családfő szerint mérete, és a globális felmelegedés hatásai miatt sem lehet mérvadó a jövőben. "Elindult valami, garázsbirtokok jelennek meg, sok új termelő próbálkozik kisebb területeken, folyamatosak a változások, de még kell pár év, hogy az új arcok meg tudjanak mutatkozni."
A Bezerics Borháznak azonban már ma sincsenek értékesítési gondjai. Rendkívül széles szortimentjük ellenére is folyamatosan hiány van szinte minden vörösborukból, különösen a madárkás címkés sorozatból, amelynek tételeit remek ár-érték arányuk miatt mi is gyakran leveszünk az áruházak polcairól, akár Budapesten, akár Győrben, akár a keleti országrészben. Pedig a borász szeretne inkább a Balaton környékén érvényesülni. "Ha Bordeaux-ban burgundit kérnék, hülyének néznének! Nekünk is mindenünk megvan itt a Balatonon!" – Csaba szerint egy-két kivételtől eltekintve csak helyi borokat kellene szerepeltetni a balatoni vendéglátóhelyek borlapjain.
"Dani megszállott, mindenből a legjobbat keresi"
A helyi alapanyagok és a magas minőség a Balatoni Kör koncepciója is, és Bezerics Dani ennek egyik élharcosa. A borász fia nemcsak a szervezeten belül, és nem is csak szóban kampányol, hanem a gyakorlatban is: a tó körüli vendéglátóhelyein kizárólag helyi borokkal és élelmiszeralapanyagokkal dolgozik.
Bezerics Dani
Daninak jelenleg két keszthelyi bisztrója, a telente nyitva tartó Télikert és a nyári Paletta mellett Balatonbogláron és Badacsonyban is jól menő üzlete van, előbbi szintén Paletta néven működik, utóbbi a Laposa családdal közösen menedzselt Kishableány. Ezeken a helyeken a beach food mellett ez évtől biztosan megtaláljuk a Bezerics BalatonBort is, továbbá Dani saját borát, a Szexi habzóbort is itt érdemes keresnünk. Ez egyébként számos szálloda welcome bora is a tó körül, évről évre gyorsan elfogy. "A vidék mindig is jó pezsgő alapborokat adott, a Szexiben pedig - a bajnok címkével kiegészülve - a balatoni életérzés testesül meg."
Kizárólag helyi alapanyagok: ez alapvetés a Palettában
"Zalában, ha esik, három napig esik, ha valaki iszik, az három napig iszik"
Miközben Merlot, a macska hosszú pihenés után átfordult a másik oldalára, a borász felbontott nekünk néhány bort (mindegyiket a kelleténél melegebben kóstoltuk, a jegyzetek ezt tükrözik).
Jutott is, maradt is
A széles szortiment a Zalai borvidéken más borászatokra is jellemző. Ennek részben oka, hogy a vidék mindig is szőlőszaporító vidék volt, számos különböző oltvánnyal. "Valamennyi mindig maradt, a világ legnépszerűbb fajtáiból mindenkinek jutott a környékbeli falvakban..." - mesélte Bezerics Csaba nevetve.Pátria 2014
Egy különleges szőlőfajta, mindössze pár hektár létezik belőle, rizling és tramini keresztezésével jött létre. A bor színe citrom, illata intenzív, aránylag fejlett, buja, enyhén ásványos, termálos. A jelentős ásványosság a kortyban is megjelenik, sárga virágok, mandula és citrusok ízjegyei egészítik ki. Ahogy a pohárban változik, később határozottan hársvirágos jegyeket jelennek meg benne. Akkor is vittem volna belőle egy palackkal, kétszer annyiba kerül, mint amennyibe: 1600 forintért remek ár-érték arányú, viszont sajnos csak a pincénél kapható.
Sauvignon Blanc 2013
A Bezerics család egyik kedvenc bora, elsősorban a belga-francia határon értékesítik. Színe citrom, illata intenzív, benne virágok, kis füstösség. A korty kevésbé összetett, fanyarkás citrusos-mandulás ízvilág jellemzi, hosszú. A hordóhasználat elegáns, visszafogott. Szintén csak 1600 forint palackja – nem csoda, hogy alig van már belőle.
Shiraz 2013
Bezerics Csaba szerint a shiraz feladata, hogy "csípjen, rúgjon, harapjon".
Színe közepes intenzitású rubin, illata intenzív, benne meggy, édes fűszerek. A könnyedebb vonal képviselője, lendületes, a kortyban szintén az érett, lédús meggy ízjegyei dominálnak, mellette kis szegfűszeg, meggymagos jelleg, cser. Karakteres, ételekkel remekül párosítható bor, szinte bármilyen húshoz, tartalmas mártásokhoz, tésztaételekhez el tudjuk képzelni.
Pogányvári Deja Vu 2009
Édes bor, 50% pátria, 40% furmint, 10% hárs, részben aszús szemek felhasználásával készült. A borász elmondása szerint nagyon szereti a hárslevelűt, és szerinte a furminttal megegyező figyelmet érdemel. "Egy borfesztiválon az emberek 90%-a a hársért fog visszajönni."
Színe arany, illata fülledt, fejlett, benne kandírozott gyümölcsök, sárga virágok, méz – a korty pontosan ugyanezt adja vissza. Egészen sokrétű, egyensúlyos, lendülete is van. Telt, kerek, kitölti a szájat. A bor jelentős részben Belgiumban, Varsóban és Málta szigetén talál gazdára.
Cserszegi Fűszeres 2015 – édes, hordóminta, habár már aranyérmet is szerzett az országos fajtaversenyen.
Színe arany, illata intenzív, koncentrált, benne kandírozott jegyek, aszalt barack, szárított gyógynövények. A kortyban jelentős cukortartalom (160 g/l), szárított vérnarancs, aszalt kajszi és méz ízjegyei. Koncentrált, sűrű, nagytestű bor, extrém magas extrakt.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!