Borkommunikáció 2: A magyar borkultúra kialakulásának kezdetei
A bor "nemzeti itallá" válásának története
2019-03-03 | Vinoport
Borkommunikáció címen több héten át tartó sorozatot indítottunk. Az itt közölt cikkek kivonatok a Századvég Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Borkommunikáció – Aszútól a zenitig című könyv egyes fejezeteiből. Ebben a részben Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató ír arról, mi vezetett oda, hogy a bor a magyarok kedvenc itala.
Címlapfotó: Taál István
2002-ben látott napvilágot egy a „magyaros italok és a magyarok kedvenc italai” témájú kutatás, amelyben többek között a bor magyar kultúrában való beágyazottságát vizsgálták:
| Magyaros italok | Kedvenc italok |
| Bor 74,2% | Bor 21,5% |
| Pálinka 14,9% | Sör 15,9% |
| Sör 7,7% | Kólafélék 12,5% |
| Víz 9,6% |
A felmérést végző Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor szerint a bor „nemzeti ital”. Ugyanezt mutatja a borra vonatkozó magyar frazeológia (állandósult alakban kódolt népi bölcsesség): a borra számtalan szólás, közmondás létezik, a sörre és a pálinkára viszont alig.
Ahogy a magyar kultúra legtöbb rétege egyfajta kelet–nyugati hatásokkal egyaránt bíró szintézist mutat, úgy a borkultúrában is fölfedezhetők ezek a kapcsolatok, kiegészülve még déli hatásokkal is. A magyar szőlő- és borkultúra kutatásában elévülhetetlen érdemeket szerző néprajzkutató, Vincze István a magyar borkultúra négy történeti rétegét különböztette meg a szőlőművelés és borkészítés hagyományai (eljárásmódok, eszközök, termékek) alapján. Ezek a következők:
- Antik (kelta, római) hagyományokra épülő paraszti szőlőművelés a Dunántúlon (Vas, Zala, Veszprém vármegye, Somogy vármegye nyugati részén).
- A régi alapokra épülő, a beköltöző német lakosság által a 14. századra kialakított városi szőlőkultúra (Pozsony, Sopron, Buda).
- A honfoglaló magyarság által meghonosított és a középkori vallon telepesek által továbbfejlesztett észak-magyarországi borkultúra (Mátra, Bükk, Tokaj-Hegyalja).
- Az ország középső részén az egykori török hódoltsági területen a 17–18. században létrejövő, balkáni eredetű vörösborkultúra.
Sokáig vitatott volt, s talán egyesek máig vitatják a dunántúli és szerémségi szőlőkultúra római kori eredetét. A Római Birodalomhoz tartozó Pannónia provincia szőlőkultúrájára vannak adatok. A kérdés az, hogy a Dunántúl és a Kárpát-medence szőlőművelése esetleg nem régebbi keletű-e a római hódításnál. A régészeti leletek arra utalnak, hogy már a kelták is foglalkoztak szőlőműveléssel és borkészítéssel, s a rómaiak ezt a hagyományt fejlesztették tovább. Sőt, a néprajzosok az utóbbi időben előkerült szőlőmagleletek kapcsán a rézkori vagy bronzkori vadszőlőművelés lehetőségét is megkockáztatják. A másik kérdés pedig az, hogy a Római Birodalom széthullása után következő népvándorlásokat átvészelhette-e ez a szőlőkultúra.
Ugyancsak a szőlőmagleletek, de más történeti analógiák kapcsán erősen feltételezhető, hogy Keszthely és Pécs környékén a Római Birodalom széthullása és a honfoglalás között élt folyamatos – keresztény hitű – népesség, „ami egyúttal a szőlőkultúra továbbélésének záloga is”. A szőlő, bor, szűr, seprő és csiger bolgár–török jövevényszavaink pedig azt látszanak alátámasztani, hogy a honfoglaló magyarok talán már a Volga vidékéről magukkal hozták a szőlészeti-borászati ismereteket, amelyek nem ültetett, hanem vadon növő szőlő ligetes művelésére vonatkoznak. A ligetes szőlőművelésnek fennmaradt egy 12. századi ábrázolása Esztergomban. A honfoglalás utáni szőlőkultúrára mindenképpen hatással voltak a középkori betelepülések: franciák, vallonok, olaszok. De a ciszterci és a premontrei szerzetesrendek is szerepet játszhattak az új szőlőművelési ismeretek terjesztésében. Emlékük ma is él a településnevekben: Olaszi (Olaszliszka), Tállya (ófrancia taille ’irtvány’), illetve a furmint (középfrancia fromentel ’búza’) megnevezésében.
>>> A Borkommunikáció sorozat előző cikke a szőlőfajták nevének helyesírásával foglalkozik.
A középkorban beköltöző német lakosság is magával hozott egy városi-polgári szőlőkultúrát (valamint egy sörkultúrát is), amely mai napig nyomon követhető Pozsony, Sopron és Buda esetében.
Mindezektől egy teljesen eltérő borkultúra is behatolt Magyarországra: a Balkán-félszigetről a török elől felhúzódó délszláv népcsoportok által behozott vörösborkultúra. A török kiűzése után ez a kadarka alapú vörösborkultúra terjedt el Magyarország déli és középső részein, persze hagyománya később keveredett a korábbi magyar borkultúrával.
Századvég Kiadó
A Századvég Alapítvány keretein belül működő Századvég Kiadó gondozásában a történettudomány, a politikatudomány, a jogtudomány, a társadalompolitika, a szociológia, a kommunikáció, a külpolitika és a filozófia témaköreiben jelennek meg hazai és külföldi szerzők művei.
„A Századvég Kiadó nagy vállalkozásba kezdett: az egyedülálló és teljesen újszerű Borkommunikáció kötet e széles témakör minél nagyobb szeletét kívánja lefedni, húsz szerző és harmincnál több fotográfus közreműködésével. Az impozáns kiállítású, egyben informatív kötet nem titkolt célja a borkommunikációs alapvetésen túl a minőségi, magyar borok fogyasztásának népszerűsítése.” (Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke)
További információ: www.szazadveg.hu
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!