A leglassabban érő olasz szőlőfajta
Interjú Hebenstreit Ádámmal 2. rész
2015-03-16 | Tóth Adrienn
A Drop Shop vezetőjével, Hebenstreit Ádámmal egy campaniai pincészetről, a Feudi di San Gregorióról készített interjúnk második részét azért is érdemes elolvasni, mert alaposabban megismerkedünk olyan szőlőfajtákkal, mint a falaghina, a greco di tufo vagy a különösen hosszú tenyészidővel bíró aglianico, amelyek a délolasz tartományon túl máshol jellemzőek.
Cikkünk első részéhez kattints IDE!
Korábban már utaltál arra, hogy izgalmas, ritka fajtákkal foglalkoznak. Mit tudhatunk ezekről?
A borvidék legfőbb négy fajtája, a greco di tufo, a fiano, a falanghina és a coda di volpe egyaránt fontosak számukra. Utóbbi kettőből készül például jelenleg a pince alapbora a Lacryma Christi Bianco. A coda di volpe jelenléte azért érdekes ebben a borban, mert ez egy komoly savgyűjtő fajta, melynek népszerűsége korábban abban állt, hogy a dűlőházasítással készülő boroknál együtt telepítették, nevelték, szüretelték a savát elveszíteni hajlamos, viszont szép aromákat mutató falanghinával.
Mára viszont a falanghina nemcsak e cuvée részeként, hanem önállóan is megjelenik a portfólióban. E fajta nevét onnan kapta, hogy támrendszereként sokáig gyümölcsfák szolgáltak, melyre a Feudi birtokon még ma is találhatunk egy-két matuzsálem példát.
Alapvetően egy illat- és ízintenzív fajta. A falanghina abból a szempontból is izgalmas, hogy ugyan szinte teljes Dél-Olaszországban jelen van, mégis teljesen más bort ad Campania különböző termőtájain.
Egy helyi pestisjárványnak volt köszönhető, hogy a lakosság az Amalfi partjáról a hegyekbe költözött, és a szőlőt ott elültetve döbbentek rá, hogy a korábban parthoz közeli, alacsony fekvésekben termesztett szőlőfajta mennyivel magasabb színvonalat produkál nagyobb tengerszint feletti magasságon. Mióta ez a felfedezés megfogalmazódott, a minőségorientált pincészetek a falanghinát jellemzően a legmagasabb dűlőkbe telepítik.
A greco di tufo talán Campania legismertebb és legfontosabb fehér fajtája. Ez a fehérszőlő-fajta kifejezetten kedveli a vulkanikus eredetű talajt – neve is utal erre –, és aromatikájában fontos szerepet tölt be az ásványosság. A Feudi Greco di Tufo bora acéltartályban érik egyhónapos finomseprős érleléssel; a fajtaboraik sorában jellemzően ez a legszikárabb, a leginkább maszkulin.
A fiano di avellino szintén egy ősi szőlő, amely hajlamos a rothadásra, érzékeny a betegségekre. A greco di tufóhoz hasonlítva ez is egy aromatikusabb fajta, jellemzőek rá a sárga húsú gyümölcsös jegyek. Ugyancsak fontos erénye ezen a déli fekvésen, hogy általában jó savkészlettel bír.
Érdekesség, hogy a címkéjükön elsősorban a fenti szőlőfajták nevét viselő borokon túl a pincészet dűlőszelektált tételekkel is megjelenik. Beszélnél ezekről is részletesebben?
A pince kitűzött céljait semmi tükrözi jobban, mint az ezen fajtákból készülő dűlős borok, ahol az ősi fajta egy ősi termőhelyről mesél. Imádjuk ezeket a borokat.
A Serrocielo a legmagasabban fekvő dűlőjük, és az elmondottak alapján ugye nem meglepő, hogy itt kiemelten a falanghinával foglalkoznak. A naturista szemlélet jegyében természetesen itt sincs fajélesztő, sem hordó, van viszont egy, az alapboroknál hosszabb finomseprőn tartás.
A Pietracalda talaja vasban és magnéziumban kiugróan gazdag, így a címkén is vörös szín különbözteti meg a palackot. A technológia hasonló a Serrocielóhoz.
A Cutizzi kétségkívül a Drop Shop kedvence! A dűlő egy olyan vidéken található, ahol régen külszíni fejtéssel ként bányásztak, a bánya rekultivált területén húzódik ma a szőlő. A kénre való utalásként kapta a címke a sárga színt. A 100%-ban greco di tufóból készült Cutizzi burgundiai érlelési potenciállal rendelkező, csodás szerkezetű bor.
A pincészet helyi kékszőlő-fajtákkal is foglalkozik, melyek ezek?
Az aglianico az első számú kék szőlő a régióban. Valószínűleg görög eredetű fajta, és az a különlegessége, hogy Olaszországban a leghosszabb tenyészidőszakú a vörösbornak szánt fajták közül. Az elsők között virágzik, és tanningazdagsága miatt szüretére csak novemberben, sokszor már hóban kerül sor. Könnyen belátható tehát, hogy esetében kritikus a megfelelő termőhely, művelési mód és a terméskorlátozás megválasztása.
A bor aromatikáját fiatalon a kömény és az ánizs jellemzi, a palackozás után főként ezek a fűszeres jegyek a dominánsak, idővel azonban megmutatja érettségbe hajló gyümölcsösségét is. Ha pedig hosszan a palackban tartjuk, bőr, csokoládé és egy komplett herbárium fejlődik ki benne.
Nem véletlen, hogy a szaksajtó előszeretettel hivatkozik a fajtára mint a „Dél barolójára”. Ezzel együtt az utóbbi pár évben az aglianicótól hangos a borszakma, Olaszországon belül és nemzetközi szinten is egyre több rajongója van ennek a rusztikus, szofisztikált, elegáns és a nagy barolókkal együtt évtizedekig érlelhető fajtának.
Az aglianico is több formában van jelen a Feudi-borokban. A Rubrato egy mérsékelt alkoholtartalmú, tartályban és hordóban egyaránt érlelt könnyedebb vörösbor, mondhatjuk a mindennapok aglianicójának is.
A Taurasi Campagnia első számú vörös DOCG bora, 100%-ban aglianicóból készül, és fogyasztása 4-5 éves korától igazán izgalmas. A Feudi Taurasi bora nagyméretű nyitott fakádban erjed, majd másfél évig érlelődik francia hordókban, hogy végül az érlelését a palackban töltött kilenc hónappal fejezze be. Tartalmas elegáns bor, húst vagy szivart kíván.
Ha már beszéltünk róla, itt is mondjuk el, hogy az egyik legöregebb aglianico ültetvényükön találtak három tőkét, amelyek kilógtak a sorból. Azt lehet tudni róluk, hogy valószínűleg az aglianico régi leszármazottai, de közük van a ma Észak-Olaszországban elterjedt teroldego és refosco fajtákhoz is. Mint kiderült, e 3 tőke az utolsó élő példány a fajtából. Mára 4 hektárjuk van, és a Sirica nevű borukat ebből a fajtából állítják elő.
Egy olyan pincészetről beszélünk, amely ősi tudáshoz, inspirációhoz igyekszik visszanyúlni, mindezt pedig 300 hektáron valósítja meg. Ilyen méretek mellett valószínűleg nem működnek egy az egyben a római palotakertekben alkalmazott módszerek. Hogyan tudják ezt áthidalni, miként egyesíthető a múlt és a jelen?
Számomra a Feudi di San Gregorio a legjobb példa arra, miként lehet az ősi tradíciót a jelen tudásával úgy ötvözni, hogy abból valami extrém jó süljön ki. Egy példa: ültetvényeik állapotát folyamatosan monitorozzák, melyhez két módszert használnak. Az egyik részről adva van egy XXI. századi ultramodern számítógépes rendszer, amely a szőlőkben kihelyezett eszközök segítségével kommunikál a szőlővel, közel 30 paramétert monitoroz minden pillanatban.
Ugyanakkor emellett a csúcsmodern felszerelés mellett ugyanolyan fontos egy speciális alkalmazottjuk személye. A legidősebb kolléga egy 97 éves néni, aki ezek közt a dombok közt született, mindig is ott élt a szőlőben, ismeri az ott lezajló folyamatokat, neki már a természet sem tud túl sok újat mutatni. Tudományos értelemben nem tudja pontosan, miről van szó, de a gépeknél előbb meglátja, ha történik valami a szőlőben. Zseniális a pince: tisztelet az ősöknek, a termőhelynek, a hagyományoknak, és mindez a jelenkor legmagasabb minőségi elvárásai szerint!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!