A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Akitől egy Master of Wine is megszerette a kékfrankost

Maurer Oszkárral indult el a The Collective

2015-10-02 | Homoky Dorottya


Akitől egy Master of Wine is megszerette a kékfrankost

Maurer Oszkár boraiban nemcsak a fajta, a délvidéki terroir vagy az öreg tőkék mélysége van benne, hanem az a küldetés is, amit a borász általuk épít és erősít. Ez pedig az egykor egyik leghíresebb magyar borvidék rangjának a visszaadása, amely felé Maurer a lehető legjobb úton halad.


Ezt bizonyította a Terroir Club szervezésében a szeptember végén a Kadarka Borbárban tartott kóstoló is. Ezen azt a négy bort mutatták be, amelyek elsőként viselik a The Collective címkéjét, és hamarosan olyan éttermek borlapján szerepelnek majd, mint például a Noma. Isabelle Legeron MW, aki többek között a RAW Fair elindítója, és a Natural Wine című könyv szerzője, a Terroir Clubbal  közösen hozta létre a The Collective bormárkát, amely olyan kárpát-medencei borászoknak nyújt elsősorban szakmai, de akár anyagi támogatást is, akik a természethű borkészítésben hisznek.

 

A szeptemberi kóstolón kiderült: Maurer Oszkár számára a természetesség azt jelenti, hogy minden évjáratban azt a maximálisan elérhető minőséget adja át, amit a természet is adni tud. Ennek a minőségnek az őszinte megmutatása és megvédése érdekében a szőlőben és a pincében sem használ vegyszereket vagy nem természetes szereket, és kénből is csak nagyon minimális kerül a borokba.

 

A kóstolóra Isabelle Legeron is bejelentkezett Skype-on, és velünk együtt kóstolt, majd mondott véleményt a borokról.

 

Akitől egy Master of Wine is megszerette a kékfrankost

Szerémi Mézes Fehér, 2013

A mézes fehér egy régi magyar szőlőfajta, amely a Délvidéken jellemző. Ez a bor a Nagy-Krisztus-dűlőből származik. Hagyományos művelésű parcella, a szőlő rövid ideig héjon ázott, majd nagyhordóban erjedt es érlelődött. Csak egy nagyon kicsi ként kapott a must. 

Illatában zöldfűszerek, zsálya, oreganó és a hordófűszerek is jönnek. Kis feherhúsú gyümölcs, mandula, barackmag kíséri még.

Lendületes bor fiss, erős savakkal. Ízben is sok fűszer érezhető. Szellőzéssel egyre jobban érvényesül a hordó hatása, amely tömörebbé és kerekebbé teszi a bort. Egyenes, tiszta bor.

 

Isabelle Legeron a következőket mondta a borról: burgundi hangulatot idéz, elegáns, személyisége van.

Szerémi Kékfrankos, 2013

Visszafogott, elegáns illat kis szederrel, pirosbogyósokkal. Pörkölt aromákat, friss, vilagosra pörkölt kávét, csillagánizst érezni még. Tömör bor sok fűszerrel, melyet egyenes, határozott savak vezetnek. Szép, nem durva tannin. Ízben is jön a gyümölcsösebb, savasabb kávé aromája. Hosszú, gyümölcsösség marad a szájban. Nagyon egyedi, de kicsit meg zárkózott struktúra. Szellőzéssel egyre mélyebb, illatban kezd kibontakozni egy kis édesfűszer, medvecukor is.

 

Isabelle Legeron ezeket mondta:  A korábban kóstolt kékfrankosokban számos problémát talált.    Amíg nem kóstolta ezt a bort, nem értette Magyarország kékfrankos-szeretetét. Ebben elsősorban a komoly test fogta meg, amelyet nem a tannin, hanem a gyümölcsök és a savak jelentenek.

 

Akitől egy Master of Wine is megszerette a kékfrankost

Kadarka 1880, 2013

Még a filoxéravész előtt, az 1880-as években telepített őskadarka ültetvény a világ legidősebb kadarkája. Innen származik ez a bor, melyből 2013-ban 270 liter készült.

Két ütemben szürtelték: elsőként egészséges, érett fürtöket szedtek, a második szüretre azonban elindult a botritizálódás, úgyhogy botritiszes, töppedt szemek is kerültek a borba. Emiatt a borász szerint érzékenyebb a bor, gyorsabban oxidálódik.

 

Bordós, barnába hajló szín. Édesfűszerek, kis vanília, eper, édes narancs, alma és barack illatban. Szellőzéssel egy kis tea is jön. Az elején a gyümölcsök, eper és barack dominálnak. Középtájon érezni a botritisz aromáit, kis barackmag és mandula. A vége hosszú, narancs, narancshéj érződik. Az egész kortyot intenzív, szép savak vezetik. Nagyon komplex, izgalmas bor. A botritisz még sokrétűbbé teszi, kicsit uralkodik is az íze.

 

Isabelle Legeronnak ez a kedvenc bora. Nagyon egyedi és komplex. Szereti ezt az egyszeri és megismételhetetlenséget a borokban.

Kadarka Nagy-Krisztus, 2013

Illatban itt már a fajtajegyek vannak előtérben. Mély illat gyümölcsökkel, meggyel. 

Nagyon szép, hosszú, struktúrált szerkezet. Testes bor szép savakkal. Meggy, sok gyümölcs, hordófűszerek jönnek ízben. Ez a legkedvesebb és legjobban fogyasztható bor. Nagyon szép egyensúlyban van. Teljesen betölti a szájat, a végén pedig elsimul.

 

Isabelle Legeron a következőket mondta róla: van teste, sokrétű bor sok gyümölccsel. Ilyen egy igazi, tiszta, határozott kadarka. Több ember fogja szeretni, mint az előző kadarkát.

 

A képeket a szerző készítette; a címlapkép forrása a Maurer Winery Facebook-oldala.

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!