Az elismerés épp jókor érkezett

Interjú a 2017-es Borászok Borászával, Jásdi Istvánnal

2017-05-27 | Makai Péter Kristóf

A 2017-es évben Jásdi Istvánt, a csopaki Jásdi Pince első emberét választották a Borászok Borászává. A rangos szakmai elismerés kapcsán beszélgettem vele a díjról, a pincészetéről, Csopak különlegességéről és arról, mit hoz a jövő szőlőnek és borásznak.

Először is hadd gratuláljak a nívós díjhoz. Az átvétele kapcsán a Jásdi Pince blogján azt írta, hogy "milyen jó lenne, ha kész, írott szöveggel érkeztem volna." Mi az, amit a pódiumon még el szeretett volna mondani, ha felkészülhetett volna?

Azt, hogy nem egyedül kaptam ezt a díjat, hanem a családommal, elsősorban a feleségemmel, és a munkatársaimmal együtt, akikkel évtizedek óta együtt dolgozunk. Az igazán megtisztelő ebben a címben az, hogy az az ötven borász - illetve az előző Borászok Borászaival együtt hatvan kolléga -, aki engem választott, azok az általam legtöbbre becsült magyarországi szakemberek, és mindegyikük méltó lett volna a díjra. De a díjtól függetlenül is sokat kaptam ettől a közösségtől. Az, hogy tagja lehetek, életem egyik nagy élménye. Nem mintha mi hatvanan puszipajtások volnánk, de közösségként nagyon egyformán gondolkodunk, összetartunk. Elég pontosan ismerjük egymás borait és hogy ki mennyire megbízhatóan, a saját borvidékét képviselve jelenik meg. És amikor azt mondom, hogy közösen gondolkodunk hagyományokról, akkor azt is mondtam zárójelben, hogy egyformán gondolkodunk Magyarország múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről.

És hol van most a díj maga? Kitette az oklevelet, hogy jól láthassák, vagy egyfajta privát dicsőségfalat díszít?

Az oklevél jelenleg is kinn lóg a Borteraszon, és ennél jobb helyet nem is nagyon fogunk találni neki. A díj másik fele az egy aprócska jelvény, amit majd büszkén viselek, amikor nem munkaruhában leszek.

Illetve egy gravírozott csillag is viseli az Ön nevét Budapesten...

A csillag tulajdonképpen maga a jelvény. Ugyanaz a minta került be a Bazilikánál a flaszterba is most [május] 11-én. Rókusfalvy Pali zseniális ötlete nyomán vált a Zrínyi utca a Borászok sétányává, és ez egy olyan hely, amivel ha találkoznak a Budapestre látogató magyarok és külföldiek, emlékeztetni fogja őket arra, hogy a borászat mennyire fontos a magyar nép történelmében és szívében.

Valóban. Tudom, hogy sikerreceptek nincsenek, de mégis, mi az, ami a Jásdi Pince szellemiségében leginkább hozzájárult ahhoz, hogy a Borászok Borászává válasszák?

Én azt hiszem, hogy ami összeköt az elődeimmel, az a következetes munka. Az, hogy

az ember elkötelezett bizonyos célok iránt, és ezeket akkor sem téveszti szem elől, amikor akadályokba ütközik,

legyenek akár pénzügyiek, gazdaságiak, időjárásbéliek. Nem szabad letérni az útról, mert nagyon könnyű valami népszerűbb és pillanatnyilag jobban fizető irányba fordulni.

Pincéje 1998 óta működik, és már az első években sikert sikerre halmozott. 2000-ben a Balaton-felvidék legszebb pincéje címet nyerte el. Már a kezdetektől világosan tudta, milyen irányba szeretne tartani, vagy sokáig tartott az útkeresés?

Ahogy mondta egy híres írónk: "Gondolta a fene." Egyrészt, amikor idekerültünk, akkor nem volt igazi csopaki bor már a piacon. A pinceszövetkezet csődbe ment, a kis borászatok becsuktak, és tulajdonképpen a szőlőműveléssel is kezdtek felhagyni az itteniek. Az én generációm nem kóstolt nagy vagy jó csopakit abban az időszakban, amíg én felnőttem és ide eljutottam. Nem csak jó csopakit nem kóstoltunk, hanem jó tokajit, badacsonyit sem. Még ismertük a nótákat, hogy "Csopak, Somló, Badacsony, borral töltsd a kulacsom!", de igazából nem volt meg az a termék, ami miatt az ember bort, és konkrétan csopakit ivott volna. Idő kellett ahhoz, hogy észrevegyük, ez a termőhely nagyon karakteres, észlelhetően csopaki borokra képes. Ahogy jöttek a jó évjáratok, úgy jöttünk rá, hogy ez a termőhely nem arra való, hogy az ember tucatborokat készítsen.

Mi az, ami a csopaki karakterben leginkább vonzza, hova fejlődhet a borvidék?

Alapvetően én abban bízom, hogy a borvidék egyáltalán megmarad, ami ma meglehetősen extrém kívánságnak tűnik. Már ide is építkeznek ilyen monstre, szőlészeti háttér nélküli megapincészetek, gazdasági épületek, nyaralók. Ha mégis megmarad, akkor ez a kis mozaikszerű borvidék még sokáig fog nagy borokat produkálni. Amivel egyébként nagyon nagy út is áll előttünk. Ugyanis amikor a szőlőben viszont eltelepítünk egy ültetvényt, akkor bizony várni kell további harminc-negyven évet, amíg újratelepítjük, és esetleg jobb klónt, jobb változatot tudunk telepíteni. Ezek már inkább családi programok. Abban bízom, hogy

a család majd visszatalál azokhoz a nagy olaszrizlingekhez, amikből én még kóstoltam,

de ma már nem nagyon élnének meg, meg kipusztultak. Ezek kisfürtű, vállas, sápadt színű fürtök, amikből valami egészen különleges minőségű bor készülhet. De ez egy hosszú út.

Ez az út is csak egy lépéssel kezdődik. A Jásdi Pince számára melyik lesz ez a következő lépés?

Természetesen folyamatosan lépkedünk, mert az ember hetvenévesen is talál magának célokat. Most megkapáltuk a három és fél hektár új kékfrankosunkat, és én ebben az új ültetvényben komoly perspektívát látok. Nagyon hiszek a kékfrankosban mint Balatonra való, modern gasztronómiához nagyon illő és általam nagyon szeretett fajtában. Egy másik, másfél hektáros területet most valószínűleg átoltunk vagy áttelepítünk, mert lényegesen magasabb minőségű olaszrizlinget tudunk produkálni belőle.

Önmagát egyébként inkább kísérletező innovátornak, vagy jobbára hagyományőrzőnek tartja?

Ez a kettő tulajdonképpen együtt jár. Egy olyan borosgazda-generáció tagja vagyok, aminek a történelmi előzményei ötven-hatvan évvel ezelőttre nyúlnak vissza. E mellett mindenkinek föl kell fedeznie, hogy hol tart a világ, és meg kell találni saját borvidékének, saját borászatának a helyét. Tehát innovatívnak is kell lenni, és a tradíciókhoz is vissza kell találni.

Mesélne a Csopaki Kódex szabályozásáról, hogy milyen eredményeket értek el vele? Mi a helyzet azokkal a borokkal, amelyek a Csopaki Kódex dűlőiről származnak, mégis kilógnak a sorból?

Már a Csopaki Kódex borai is valamennyire kilógnak a sorból, mert egy nagyon szigorú minőségi szabályozás gyümölcsei. Nagyon örülök, hogy a Csopaki Kódex kezdeményezése az én hathatós részvételemmel ugyan, de már a fiataloktól indult el, Kovács Tamástól és más itteni fiatal gazdáktól.

Egy olyan minőségbiztosítási rendszert hoztunk létre, ami Magyarországon egyedülálló.

Saját magunk határoztuk meg, hogy milyen termeléssel, milyen környezettudatos módon dolgozunk a szőlőben, valamint milyen pincei technikákat alkalmazunk. Ezt évente közösen ellenőrizzük. Olyan szigorú minőségi és analitikai paramétereket határoztunk meg, amiket mi magunk sem tudunk minden évjáratban betartani, és attól, hogy mi a Csopaki Kódexet komolyan vesszük, a fogyasztók is elkezdenek komolyan venni bennünket.

És ez a szigorúság nem vezet súrlódásokhoz?

Az első évben, 2012-ben, amikor ránk szakadt egy olyan augusztus, hogy 35-38 °C volt, és túlérésbe ment a szőlő, kiégtek a savak, és túl magas lett az alkohol, akkor tudomásul vettük szeptember végére, hogy ebben az évben nem készítünk Kódex bort, jóllehet ez lett volna az első Kódex-év. Volt egy olyan kolléga, aki azt mondta: "Ne hülyéskedjünk, hát módosítsuk a Kódexet!" Akkor szerencsére voltak ott fiatal borosgazdák, akikkel együtt kiálltunk a saját komolyságunk mellett, és azt mondtuk:

Ha az első évben nem vesszük magunkat komolyan, akkor miért várjuk ezt el bárkitől?

Most ott tartunk, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumban mintaprojektnek tekintik, amit mindenhol megmutatnak, de nagyon kevés helyen akarnak utánozni, mert rengeteg kötöttséggel jár, és rengeteg feladatot ró a borászközösségre.

Kétségkívül. Végül pedig meg szeretném kérdezni, mivel borászoktól talán kevésbé megszokott, hogy folyamatosan írjanak, bloggertevékenységet folytassanak: Mit adnak az Ön számára a webnaplós megnyilatkozások?

Én nem gondoltam magam soha és most sem tartom magam ún. közösségi embernek, de vannak olyan közös ügyek, amiknél rosszul érezném magam, hogyha nem fejezném ki a saját és közösségem véleményét. Amiről mostanában írok, az elsősorban a Balaton körüli szőlők állapota. Amióta ezek kritikus állapotban kerültek, jó érzésű állampolgárként az ember ezt nem nézheti tétlenül és szótlanul.

És tudja, hogy milyen visszhangja van ezeknek a megnyilvánulásoknak? Esetleg a borászközösség véleményét is formálja?

A borászközösségben egyértelműen pozitívak a visszajelzések, az ingatlanszakmában pedig az ingatlanfejlesztők nagyon utálnak. Ezt én különösebben nem bánom. Úgy gondolom, a Balaton ingatlanvagyonát az összes további beton, ami idekerül az északi part szőlőibe, az le fogja értékelni. Ez a mi érdekünk – és ez nem pusztán hazafias érv. Ha a folyamat kezdetén egy kicsit éberebb lett volna a közösség, akkor már a faluk, városok ingatlantulajdonosai is szembeszálltak volna ezzel a folyamattal.

Interjúnk végéhez érve esetleg van olyan, amit még megosztana az olvasóközönséggel a díjjal kapcsolatban?

A Borászok Borásza-díj a személyes örömön és a szakmai elismerésen túl azért fontos, mert ezeknek a fent említett megnyilvánulásoknak remélhetőleg valamivel nagyobb súlyt ad, és ezért úgy érzem, hogy jókor érkezett. Kár volna, ha az írásaim csupán pusztába kiáltott szavak lennének.

Fotó: boraszokborasza.hu

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!