Csillogó szemű lelkesedés
Losonci Bálinttal beszélgettünk 1. rész
2014-11-05 | Tóth Adrienn
A késő őszi és téli hónapokban a Mátrai borvidék pincészeteit járjuk körbe. Kezdésként Losonci Bálinttal ültünk le beszélgetni, aki valószínűleg az elsők között jut eszünkbe, ha az utóbbi egy évtizedben a Mátrában lezajló változásokra gondolunk. A sokáig könnyed, illatos, de terroirjegyeket nem hordozó borairól ismert borvidéken azonban ma már nem is olyan egyszerű felsorolni a másként gondolkozó borászokat, akiket folyamatosan újabbak követnek.
Honnan indultál?
A szellemi alapot számomra a Borbarát jelentette, ez határozta meg a gondolkodásomat, a szemléletmódot, ahogy a szőlőhöz, borhoz viszonyulok. Huszonnégy évesen az ember tele van lelkesedéssel, csak a 100% képzelhető el számára, Alkonyi László gyakran emlékeztetett arra, hogy a 100% az elején rögtön nem adatik meg. Ma már látom, hogy a bor valóban egy hosszú utat jelent.
Milyen tapasztalatokkal kellett szembesülnöd az első években?
Az Úrráteszi volt az első dűlőm. Jó tanítómesternek bizonyult, hiszen alapos munkára késztetett. Az évek alatt azonban rájöttem, hogy késői szüretelésű fajtát művelni egy hideg fekvésben nem jó kombináció. Az elején az vezetett félre, hogy a terület megvásárlásáról a 2003-as évjárat borának kóstolása alapján döntöttem. Ez egy kiemelkedően meleg év volt, amikor még egy nem túl nagy gondossággal készített parasztbor is jó minőséget hozott.
Az e dűlővel való kapcsolatomat szimbolikusnak érzem, hiszen a kezdeti – utólag kiderült – megalapozatlan lelkesedésem nem igazolódott be, a területet mára el kellett adnom. Ez megtanított arra, hogy be kell látni, ha az ember téved, és a fejlődés természetes része, hogy időről időre el kell engedni dolgokat.
Meghatározhatóak szakaszok ebben a fejlődési folyamatban?
Az első fázisnak azt az időszakot gondolom, amikor még nem költöztünk ide. Ekkor amolyan hobbinak volt felfogható ez a tevékenység, amelyet hétvégenként műveltünk, és amely inkább vitte a pénzt, mint hozta.
Nagy volt bennem a várakozás, így már az első, 2004-es évjárat boraival piacra léptünk. Megnyugtató az, hogy a közelmúltban egy vakkóstoló sorába valaki beillesztette az egyik 2004-es boromat, és még mindig szépnek találtam.
Ezekre az első évekre az útkeresés volt jellemző, amikor nagy szükségünk volt arra, hogy a szerencse kísérjen minket. Ekkoriban szereztünk meg a Geregen egy kékfrankosültetvényt, amely ma is kulcsfontosságúnak számítanak a pince szempontjából.
Mi teszi különlegessé a Gereget?
Már a talaján is látszik, hogy komoly termőterülettel állunk szemben: a vulkáni törmelék és az andezittufa mellett a felső hetven centiméterben markáns a mész jelenléte is. A helyszín mikroklímája a környezeténél melegebb, és ugyancsak előnyös, hogy átfújja a szél.
Nem véletlen, hogy ezen a területen tértünk ált elsőként a bioművelésre tavaly. Sokat jelent az a tudat, hogy még egy olyan nehéz évjáratban is, mint a 2014-es, 90%-os eredményt hoz ez a dűlő. Ez nyugalmat ad számomra, hiszen a nyár folyamán az elmúlt harminc év legjelentősebb lisztharmatfertőzése volt tapasztalható a Mátrában.
Miért pont a Mátrát választottad?
Két álmom volt: Erdőbénye és Csörnyeföld, de ezeken a helyeken vagy túl drága lett volna földhöz jutni, vagy túl messze voltak. Én meg ebben az időben egy olyan Ford Fiestával jártam, amelyikkel fel se mentem az autópályára, mert 95 km/óra felett már szenvedett a motor.
Melyek voltak azok a főbb összefüggések, amelyeket a kezdettől alapvetőnek éreztél?
Bizonyos aranyszabályokhoz már az első évjárattól tartottam magam. Ilyen a beavatkozásmentes borászkodás, a fajélesztő, az enzimek és más segédanyagok kerülése, az alacsony tőketerhelés, a komoly zöldmunka. Már az elején úgy indultam neki, hogy ha már csinálom, valami különlegeset szeretnék alkotni, és ezt a borvidék hiányzó presztízse miatt is kötelességemnek éreztem.
Úgy gondolom, ezek az alapvetések beváltak, hiszen rögtön a 2004-es évjárat felkeltette a közönség érdeklődését. Mindemellett ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez egy küzdelmes korszak volt, olyan, amelyet az ember csak huszonévesen vállal be. A családi és magánélet teljes feladásával járt. Akkora volt bennem az elszántság, hogy nem bírtam ki, hogy valaki más is segítsen, mindent én akartam csinálni. A csillogó szemű lelkesedés korszakának hívom ezt az időszakot.
Mely fajták, bortípusok bizonyultak a legkeresettebbnek?
A vörösborok hamar sokkal híresebbé váltak, mint a fehérek. A 2006-os Nyitnikék a kékfrankos mellett magyar frankost is tartalmazott a Peres-dűlőből. A helyzet pikantériáját az adja, hogy ekkoriban még az utóbbiról is azt gondoltuk, hogy kékfrankos, és csak később derült ki, hogy magyar frankos, amely a kékfrankos és a muscat bouchet keresztezése.
A következő fontos lépéseknek a bővülések bizonyultak. A Geregbe 2006-ban pinot noirt telepítettünk, az Úrrátesziben pedig 2007-ben egyharmad hektár kékfrankost vásároltunk. Óriási előrelépést eredményezett, amikor e két földdarabon burgundiai mintára kékfrankost termeszthettünk. Ahogy nőtt a művelésünk alatt álló termőterületek száma, úgy döbbentünk rá a dűlők közötti különbségek jelentőségére. Szükség volt ezekre a fejlesztésekre, mert az új ültetvények termőre fordulása tette lehetővé, hogy a borászatra egy életet tudjunk alapozni.
Ez azt jelenti, hogy innentől főállásként foglalkoztál a borkészítéssel?
2008 nyarán döntöttünk a költözés mellett. Amikor ez megtörtént, az valóban jelentős változást hozott az életemben, ekkortól éreztem magam az életmód szempontjából is teljes értékű borásznak. Még mindig úgy gondolkodtam azonban ekkor, hogy spórolok, ha minden munkát magam végzek el. Utólag erre azt mondom, hogy hülyeség volt, de ezt is meg kellett tapasztalnom. Ebben az időszakban ugyanakkor sokat jelentett az lelkileg, hogy végre csak ezzel foglalkozhattam, és nem kellett megosztani magam.
2010-ben újabb fordulópont jött. Rájöttem, hogy ilyen keretek között a borkészítés kevés bevételt termel ahhoz, hogy fenntartsam a családomat, befektetőket pedig nem akartam bevonni a pince életébe. Azt is megfigyeltem, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, hanem sok helyi család is, ahol már inkább csak kötelező nyűgként tekintenek a szőlőművelésre, és annak örülnek, ha egyáltalán kijönnek nullára. Abba sem volt jó belegondolni, hogy a mátrai borok túlnyomó többsége nem is mátraiként kerül forgalomba, hanem Szlovákiában vagy az Alföldön dolgozzák fel.
Ezért elkezdtem olyan emberektől szőlőt bérelni, akiknek nem érte már meg a gazdálkodás. E döntés következményeként látszólag a káosz uralkodott el rajtunk, de óriási szabadságot nyertünk a tanulásra, hiszen rengeteg fajta és termőterület kombinációját volt lehetőségünk közelről is megfigyelni.
Korábban területvásárlásra ment el minden bevételünk, de innentől fordult a kocka és működőképessé vált a pincészet. Például ennek köszönhetjük azt a másfél hektárnyi Nagyrédén művelt ültetvényt, amely a borászat stabilitását garantáló alap borainkat adja.
Nem mindig volt egyértelmű, hogy a pincének könnyedebb tételeket is készítenie kell?
A kezdeti álmok valóban nem erről szóltak, de egy idő után meg kellett emésztenem, hogy irreális elvárás, hogy csak csúcsborokat akarok piacra vinni. Miután a gazdasági folyamatoknak köszönhetően összezuhant a hazai borpiac is, 2010-ből egy könnyedebb kategóriában pinot noirral, turánnal és egy kevés furminttal jelentkeztem.
A történet egyik vicces epizódja, hogy mind a három szőlőt adó ültetvényt ugyanattól a családtól bérelem. Egyikükkel egy netes boros topicon ismerkedtem meg, ahol arról panaszkodott, hogy ki kell vágniuk egy mindössze tíz éves pinot noir ültetvényt.
Ez a másfél hektár plusz elég volt?
Nem, a rendelkezésemre álló szőlőkapacitás ezeken túl még egy másik vonalon is bővült. Klasszikus befektetőket soha nem is akartam, mert úgy gondoltam, ha már pincém lesz, az legyen valóban családi tulajdonú.
Van azonban egy-két olyan barátom, akik mindig is szerettek volna egy kisebb szőlőt, de az életformájuk nem engedte meg, hogy ezt gondozni is tudják. Az általuk megvásárolt ültetvényeket kezdtem művelni, a részüket minden évben kész borként kapják meg.
Így fokozatosan kialakult egy olyan birtokszerkezet, amelyen sok fajtával sok területen dolgozunk. Ezt azonban nem látom problémának, hiszen a törzsvevőim egyébként is a kis tételek iránt érdeklődnek.
Interjúnkat holnap ITT folytatjuk.
A portrét köszönjük a Bortársaságnak.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!