A német csúcspincék legújabb tételeit kóstoltuk
Így debütáltak a friss évjáratú német prémium borok 2. rész
2015-05-20 | Bánlaki D. Stella
A VDP Weinbörze 179 kiállítójának háromezer bora között muszáj szelektálni, én alapvetően a száraz rizlingekre voltam kíváncsi. Persze ebből is legalább 500 volt, és ennyi bort sem lehet 1-2 nap alatt lekóstolni, főleg ilyen mezőnyben: a szikár savak már a reggeli órákban az arcommal együtt tépték le a fogzománcot, szinte az összes próbánál.
Cikkünk első részéhez kattints IDE!
Mondhatjuk, hogy azokat kerestem, akiket már ismertem valamennyire, akikről már hallottam, illetve esetlegesen teszteltem, és persze azokat is, akik a palackjaik vagy standjuk alapján érdekesnek tűntek. Ez utóbbi volt a véletlenfaktor. Baden és Württemberg sajnos alulreprezentáltak a mintában, a biók akarva-akaratlanul előtérbe kerültek. Ahogy a három legjobban tetsző pince is a biók, sőt biodinamukisok közül került ki. Németországban egyébként eddig összesen 980 hektárnyi szőlő szerzett bio minősítést, ez a VDP-szőlők 19 százaléka adja. És ha valamire büszkébbek, mint a rizlingre, akkor az a biorizling.
Az abszolút győztes nálam a moseli Heymann-Löwenstein. Korábban nem kóstoltam a borait, a találkozás véletlenszerű volt, a hatás lehengerlő. A szimpatikus, közvetlen és mosolygós borász, Reinhard Löwenstein maga prezentálta öt borát, és kedvesen öntött azoknak a potyázóknak is, akik vissza-visszamentek hozzá.
Az ő területei mind szupermeredek dűlőkben vannak, elég csak megnézni őket, és kész a marketing. Szigorú terméskorlátozást alkalmaz mindegyik területen, egyéb különbséget nem tesz. Alapbora, a szerinte kevésbé karakteres dűlőből származó 2013-as Schieferterassen 16,5 euró, a komolyabb, mindenképpen kóstolásra, sőt betárazásra érdemes Röttgen és Uhlen Laubach már 30 euró fölött van. Megosztó, robusztus borok 7 pont fölött, egyszerre petrolos és aszús illat, komplexitás, komoly tartalom. Profi kóstolók is elkottyintották: „ezt lenyeltem, mert annyira jó.”
A dobogón mögötte szorosan szintén két bio sorakozott, mindketten rheingauiak. A Graf von Kanitz szokatlanul fiatal borásza Lorchban dolgozik, egy álmos picike városban a Rajna partján. A pince története a 13. században kezdődik, 1968 óta tartják a bio címet. 15 hektáron gazdálkodnak, és ennek 95 százaléka Erstes Gewächs terület.
Mainzban még az előző, valamivel idősebb borász kóstoltatott, a 2014-es Riesling Trocken Gutsweinnal kezdtem. Nagyon szép ásványokkal játszik, még ebben is jól kivehető az agyagpala, tiszta fehér húsú gyümölcsökkel harmonizál. A Lorcher Pfaffenwies több nyár végi savanyú almát mutat, a Lorcher Krone Alte Reben 1954-es ültetvénye magáért beszél. Csodálatos terroir, 15 eurós palackáron.
A szintén 2013-as Kapellenberg Riesling GG-hez csupa felkiáltójelet tettem, nálam ez egy 8 pontos bor. Száraz, de alma, mézédes sárgadinnye, sós ásványosság, jó érlelhetőség jellemzi, és 20 euróért a jó ár-érték arány is igaz rá.
A harmadik dobogós Peter Jakob Kühn éppenséggel a szomszédom itt Östrich-Winkelben, és biodinamikus területei mellett véletlenül egy kis furmint is éledezik. Talán jut belőle rá a porított tehénszarvból és a biodinamikus tavaszi teafőzetből. A 11. generáció foglalkozik borászattal, tíz éve szerezték meg a biodinamikus minősítést.
Apa és fia álltak a standnál, de annyian vártak rájuk, hogy nehéz volt egy-egy kérdésre elcsípni őket. Boraik mind kirobbanóak, de elegánsak. Filozófiájuk alapja, hogy a szőlőt békén kell hagyni. A 2014-es számukra különösen száraz, forró és viszontagságos év volt, a virágzás eleve a szokásosnál két héttel korábban kezdődött, a szüretbe végül október közepén vágtak bele.
A 2014-es Hallgarten Riseling Rheinschiefer gyönyörű illatával rúg le, az eggyel fiatalabb Sankt Nikolaus illata botritiszes, habár a borász azt mondta, igyekezett minél tovább távol tartani a nemes penészt a szőlőtől. Habár ez már Grosse Lage terület bora, picit még kócos, itt-ott kilóg a fa és a sav, aztán az egész hirtelen eltűnik. Kell még neki idő, hogy szép legyen.
A másik prezentált GG, a Doosberg azonos évjáratból elegánsabb, 32 euró. A pincétől egyébként 2011-es amphora bort is rendelhetünk. Megkérdeztem, ahogy a standjuknál borért, úgy a borászatnál a gyakornoki, illetve munkahelyekért is sorba kell-e állni.
Ár-érték arányban a repülőtereken megismert Dr. Loosen is bajnok lett, habár a korábbi évjáratoknál itt több goromba sav, a grépfrút és a citrom fehér héjának kesernyéje gyakran előkerült. Ez a tünet egyébként nagyon sok más kóstolt borászat fiatal tételeire is igaz volt.
Az eltville-hattenheimi Barth pince (Eltville szintén kisváros Lorch és Östrich-Winkel után Rheingauban) palackos érlelésű pezsgői domborítottak. A Pinot Blanc Brut például a pince első biopezsgője, az Ultra Pinot Sekt Brut Nature pedig egy elegáns nyerspezsgő modern csomagolásban.
Csodálatos címkéi miatt fogott meg a pfalzi Karl Schaefer, utána tudtam meg, hogy 18 hektár gyönyörű bioszőlőből töltik fel a palackokat. A Fuchsmangel Lage név kötelez, a rókák évtizedek óta a logó részei.
A tiszta, hibátlan, jó savakkal és szép gyümölcsökkel operáló 2014-es St. Laurentet bármikor innám, a Dürkheim Spielberg meszes, sok sava hosszan játszik, komolyabb estékre való. Utóbbihoz hasonlóan Erste Lage a Wachenheimer Fuchsmantel Quetschenbaum a vöröses homokkőből meríti a terroirt, a Wachenheimer Gerümpel löszből és bazaltból, gyógynövényes. A Dürkheimer Spielberg Schöne Annája száz éve hozza a minőséget, valószínűleg stabilan.
A hangulat jóval szolidabb volt, mint a magyar professzionális borkóstolókon megszokhattuk, fél öttől pedig erősen fújták a termekbe a légkondit, hogy tiszták maradjanak a fejek. Ha véletlenül valamelyik pince a címkéivel vagy a boraival nem tudta volna felkelteni a kereskedők figyelmét, akkor biztosan egy nagyon karakteres borászt vagy tulajdonost állított a pult mögé. A moseli Von Othegravennek már nem kellett ilyen cselhez folyamodnia, a tulajdonos médiasztár Günther Jauch nem volt a közelben, a borokat így is öröm volt végiginni, a borászat kezdi megtalálni a helyét a piacon.
Ott voltak persze a klasszikusok is, akik nevét muszáj megemlíteni: a tavalyi év borászata, a Magyarországon is elérhető Leitz magabiztosan tolta ki a két új évjáratot, az impozáns Schloss Johannisberg borainál viszont most jobban tetszett a testvérpince GH Mumm sora. Az új dizájn is szebb. A híres és sokak által kedvelt Deutel és rasztahajú borásza engem ezúttal sem kápráztatott el. De olyan borba természetesen nem futottam, amelyből ne innék meg legalább egy pohárral bármelyik este. Itthon is érdemes a németekkel kísérletezni. Csak a savakkal kell bírni.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!