Máslás
2016-01-14 | VinoportA szamorodni, vagy az aszú seprőjére felöntött mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült tokaji borkülönlegesség.
A máslás egy hagyományos tokaji borfajta, korábban elterjedt és elfogadott volt, és jó ár-érték arányúnak számított.
A bortörvény szerint a máslás: „A szamorodni, vagy az aszú seprőjére felöntött mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik, és a forgalomba hozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelték.”
A máslás tehát azután készült, hogy az aszúbort levették a törkölyről (elhalt élesztőgombák, savak, cukrok, aromaanyagok), amelyben akkor még 20-30% must volt. A törkölyt ezután friss, erjedésben lévő musttal öntötték fel, majd felkeverték. A készítés során figyelni kellett rá, hogy a törköly friss legyen, nehogy az új bor, azaz a friss must megecetesedjen tőle. Miután a bor kierjedt, leülepedett, tisztították és palackozták. Az eredmény így egy újabb, körülbelül az egyputtonyos aszú kategóriájának megfelelő minőségű bor, a máslás lett. Ennek ízvilága általában egyedi, édeskés, vajas, gyakran teás jegyeket idéző bor. Vajas jellege adta a nevét is: a lengyel kereskedők használták rá a lengyel mászló szót, amely nyelvükön vajat jelent.
A máslás, akárcsak a fordítás, már nem csak különlegességnek, de ritkaságnak is számít, és csak utolsó példányait találjuk a piacon, ugyanis a 2013-as szürettől változott a borvidéki előírás. Ez a három- és négyputtonyos aszúk kategóriájával együtt az aszútörköly felöntéséből származó borféleségeket is eltörölte.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!