Rozécunami után rozéháború dúl Magyarországon?
Forrongó indulatokat hűt a most fröccs
2015-08-10 | Bánlaki D. StellaA Koch Pincészet lendületes, optimista hírlevelével indult, Elizabeth Gabay Master of Wine-tól Gazda Albertig gyűrűzött a Nagy Rozé Összecsapás. Lemaradt, mert a hőségben olvasás helyett inkább rozéfröccsözött? Jól tette, most úgyis összefoglaljuk.
A VinAgora borverseny kapcsán, zsűritagként járt Magyarországon legutóbb Elizabeth Gabay, aki így rögtön egy Közép-Európa túrát is belezsúfolt nyári programjába. Lakóhelyétől, Nizzától autózott át Észak-Olaszországon, Szlovénián, Horvátországon, egészen Budapestig. A borbíráskodás után a cseh Moráviát és Ausztriát ejtette útba, mielőtt hazafelé vette volna az irányt. Meglovagolva az éves, friss statisztikák által is igazolt Nagy Rozéhullámot, főleg rozékat kóstolt. Nem volt igazi terve, útja nem volt szervezett, látszólag - és blogja beszámolója alapján - inkább ad hoc tesztelt.
Az általa hazainak számító provence-i rozékhoz képest az alábbi következtetéseket vonta le a közép-európai verziókról:
- azok sötétebbek
- leggyakrabban kékfrankos az alapanyag, ezt követi a zweigelt
- a legtöbb rozénk piros bogyós gyümölcsös, magas savakkal
- általában 12-es, vagy alacsonyabb alkohollal
Magyarország
Gabay blogján röviden jellemezte a tételeket, de nem pontozott. Sopronba érve a MW egy Taschner és három Sterlik rozét kóstolt. Különösen a 2014-es Sterlik Kékfrankos rozét dicsérte, a Cabernet Sauvignon rozé esetében megjegyezte, hogy 9-es cukra van. Etyekről a Kúria jó savait emelte ki.
Rozé vagy rosé?
Az idegen szavakat egy idő után kiejtés szerint szoktuk leírni. A rosé az értelmező kéziszótárban és a helyesírási szótárak közül az Osiris Kiadónál megjelent kötetben az átírt alakban szerepel: rozé.Gabay tett egy Fuxli-kitérőt is, Heimanntől, Schiebertől és Günzertől kóstolt. Utóbbi leírásánál még a bonbons anglais (egyfajta nagyon édes kemény cukorka) kifejezést is használta.
És ezután jöttek útja sztárjai, a Hajós-bajai Koch borok. Egy egész rozésort kóstolt itt, mindet 2014-ből. Pinot és cabernet sauvignon cuvée, kékfrankos, és cabernet sauvignon rozékat.
Aztán jött a Sümegy, a Gál, a Sauska tavalyi rozéja, valamint az idei év hazai fesztiválbora, a Lajvér rozé, utóbbiak persze már Villányból és Szekszárdról.
Gabay a budapesti 360 Bárban mojitót szürcsöl
Legutóbbi budapesti látogatásán egyébként Gabay az Ankert romkocsmában is járt, és itt például egy Juhász rozét is megkóstolt. A málnás-CO2-s matrica miatt a hazai fiatal fesztiválközönség, tapasztalataim szerint imádja ezt a bort, és az éjjel-nappaliban sokszor hallani a "csak a matricásból vegyél" felszólítást.
Ugyanekkor egy Planina, egy Tüske és egy Szekszárdi ivánvölgyi sillert is kipróbált, igaz, ezeket már a Kadarka Borbárban.
Ennyi a sztori, legalábbis ő ennyit tett közzé a blogján.
Így készül a Mokos Pince a RozéMaratonra!
Posted by Rozé Fröccs Fesztivál on Freitag, 3. Juli 2015
A Rozéfröccs Fesztivál idei promóvideója kötelező darab a témában
De jött a hírlevél
A Koch Pincészet Megvan a borkészítés Szent Grálja címmel futtatta meg a sajtóban a hírt, miszerint Gabay hazavitt párat a kóstolt rozéikból, és egy háziversenyén olasz és provence-i versenytársak mellé állította őket. A Koch rozék állítólag holtversenyben második helyen végeztek.
Habár Gabay oldalán nem jelent meg ezzel kapcsolatos információ, a hvg.hu például változtatás nélkül lehozta a sajtólevelet.
A szakember szerint, az ilyen jellegű – és előnyös áru – rozéknak biztos piacuk lehet Nyugat-Európában is. (...) A vörösborhoz szokott fogyasztók a magyar rozék segítségével könnyebben megtéríthetők a rozéivásra.
– írták Gabayra hivatkozva.
Ezután a mindenkori borblogger Gazda Albert két publicisztikában is kikelt előbb a Koch-hírlevél, majd a rozé istenítése ellen. A második poszt azért született, mert az első poszt után kisebb kommentháború alakult ki. Utóbbi publicisztika lényege végülis, hogy a rozé tulajdonképpen egy "cash-flow bor", illetve a "a boripar Barátok köztje".
Inni és inni hagyni
Habár az OIV nagy, mindent átfogó és figyelembe vevő rozéfelmérése csak idén őszre készül el, a Német Borintézet jóvoltából azt már most tudjuk, hogy tíz év alatt, 2002 és 2013 között 5 millió hektoliterrel nőtt a Föld éves fogyasztása. Most tehát 24 millió hektoliter, vagyis a teljes borpiac tíz százaléka. A topfogyasztók Franciaország, az USA és Németország.
A trendbe egyértelműen Magyarország is bekapcsolódott az elmúlt öt évben, ha az éves világfogyasztás átlagát nézzük, mi annak dupláját isszuk. Például a Varga Pincészet minden harmadik eladott bora rozé, miközben tíz évvel ezelőtt minden századik volt az. Idén tovább tart a növekvő tendencia, tavalyhoz képest eddig 57 százalékkal nőtt a pincészet rozéértékesítése. Egy 1500 fős hazai netes felmérés szerint legutóbb már a karácsonyi asztalokat is a rozék uralták.
Személyes tapasztalatom alapján idén nyáron kezd csak megrendülni a rozéfröccs törzsközönsége. A tapasztaltabb fogyasztók, akik pár évnyi stabil rozéfogyasztás után idén egy kis változatosságra vágynak, ahelyett, hogy mondjuk külföldi, itthon ismeretlen fajtákból készült rozékkal kísérleteznének, inkább a hazai sillerek felé fordulnak. (Nyilván ezek jobban hozzáférhetők is.) Ezt az észrevételemet egyébként néhány kocsma és borbár tulajdonosa is megerősítette, habár csak óvatosan.
Én mindenesetre nem félek kijelenteni, hogy a sillerfröccs a jövő rozéfröccse.
Ugyanakkor arról sem vagyok meggyőződve, hogy a rozéval ne tudnának játszani a borászok, és remek példa erre Iványi Zsófi 2008-as, késői szüretelésű, spontán hordóban erjedt, szűretlen, sokáig hordózott rózsaszínje, amely még mindig remek.
Kínzó kételyek
Pénteken kerestük Elizabeth Gabayt a rozékóstoló ügyében, megpróbáltuk megtudni, hogy pontosan milyen versenytársai is voltak a Koch boroknak azon a kóstolón, hogy melyek voltak a kedvenc magyar rozéi az elmúlt években, vagy hogy valóban lehet-e esélyük érvényesülni a külföldiek számára bonyolult névvel bíró kékfrankos rozéknak a nyugati boltok polcain. A válaszaiért ide kattintson>>
(A címlapképen látható táblát a Nemmivotunk Crew készítette a Memento Budapest projekt keretében, a fotót a WeLoveBudapest.com lőtte.)
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Küldetésük a magyar bor (X)
Még mindig a bordeaux-i fajták nagy borai izgatják a magyar kóstolók fantáziáját
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!