Egri bor- és gyalogtúra – Az őszi avar és a Hagymási Pincészet

Hazánk északkeleti régiójában kis csapatunk még nem járt bortúrázni. Természetesen voltak már korábban önálló vállalkozások, hisz például Eger városában szinte mindegyikünk megfordult legalább egyszer. A társaság nagy része előtt az egri borok sem voltak ismeretlenek, de abban, hogy milyen minőségű nedűket kóstoltak eddig, elég nagy volt a szórás. Legutóbbi túránk a móri borvidékre vezetett, még nyáron szerveztük meg sietősen, most azonban viszonylag hosszú előkészületet és egyeztetést követően hirdettük meg a bortúrát, amelyre a jelentkezők száma meghaladta a busz befogadóképességét.

A gyalogtúra rész felelőse a frissen felavatott Kovács Laci túravezető volt, ő tervezte meg az útvonalat és vezette GPS segítségével a társaságot. Jómagam a bortúra részt felügyeltem, a borászatot már év elején kiválasztottam, amikor a Tavaszi Borfesztiválon megízlelhettem a Hagymási Pincészet remekeit.

Gyalogtúránk kiinduló pontja Noszvaj volt, 53 fő vágott neki a 9,5 km hosszú, 380 m szintemelkedéssel tarkított túrának. A csapatban minden korosztály képviseltette magát, gerincét a 30-as korosztály alkotta, ám kitartóan és minden elismerést érdemlően haladtak velünk a 70 év körüli szeniorok és a 10 év körüli gyermekek egyaránt. 

Sajnos a fák már levetették lombruhájukat, csupaszon készülődtek a téli pihenőre. Csak azért bántam ezt, mert így kevésbé fotogén arcukat mutatták. Az időjárásra nem lehetett panasz, szinte tavaszi „hőség” és napsütés kísérte utunkat, dacára annak, hogy november derekán jártunk. Az erdő a levelek aranyával felszórva fürdött a napfényben, hol patakmederben, hol köves meredélyen fogyasztottuk a kilométereket. Kilátóból gyönyörködhettünk a kicsit ködfátylas panorámában, a hegytetőn siklóernyőzők csapatával is találkozhattunk, de tóparton is elcsendesedhettünk.

A változatosságra nem volt panasz – bár bevallom, én leginkább a piros-narancs-rozsdaszínben pompázó szőlőskertek felbukkanását vártam. Néhányat láthattunk közelről is, közülük sok az elhagyott ültetvény, sajnos errefelé sem jobb a helyzet, mint az ország más részein. Az egri borvidék megközelítőleg 22.000 hektáros lehetséges termőhellyel rendelkezik, ebből mintegy 18.000 hektár I. osztályú. Szőlőművelés alatt jelenleg 5.000 hektár áll, tehát hatalmas kiaknázatlan lehetőségek rejlenek még ebben a roppant változatos, vörös és fehér csúcsborok készítésére alkalmas területen. Megint más kérdés, hogy a jelenleg művelt területen megtermelt szőlőmennyiség értékesítése sem zökkenőmentes.

Bortúránk a Szépasszony-völgy 19-es számú pincéjéhez, a Hagymási Pincészethez vezetett. A csapat már kellőképpen kívánta az étel- és italbevitelt. A nemrég elkészült, frissen kivájt felső pincehelységben foglaltunk helyet, gyönyörű, ahogyan a riolittufán már kezdenek megtelepedni a gombák. Mindenki megkapta a bőséges komatálát (kolbász, szalonna, hagyma, paradicsom, sajt, friss kenyér), majd a személyzet gyors tempóban kitöltötte a tételeket a kis talpas poharakba.

Az Olaszrizling - mint belövő bor - kellemesen üdített, nagy hordóban érlelődött egy évet. Szép rezeda illatot produkált, élénk savgerinccel. A második tétel, a Chardonnay jól integrálta a barrique hordó ízjegyeit, vaníliás vajassággal itatta magát. A sorban harmadikként egy rosé következett, Merlot és Pinot Noir cuveé-je még mutatta a gyümölcsösséget, ám valószínű, hogy az idei friss tétel egy piros bogyós, málnás ízorgiával megelőzné. Az újfahordós Merlot tétel nem véletlenül lett a VinAgora borversenyen 100 közül a 25. legjobb magyar bor. Bár nem vagyok egy „tisztán Merlot-t”-hívő, ez a bor meggyőző a saját műfajában. A koronát a különleges minőségű, superior kategóriájú Egri Bikavér tette fel a borsorra. Harmonikusan telt és tüzes, mint egy érett asszony. A négy fajta: Cabernet Franc, Merlot, Syrah, Kadarka jól ötvöződött. Bárcsak még sok ilyen kompozíció születne, ráférne a megtépázott bikavér nimbuszra!

Borsor:
Olaszrizling 2005
Chardonnay barrique 2006
Merlot – Pinot Noir Rosé 2007
Merlot barrique 2004
Egri Bikavér superior 2005

Sokan az első két fehérbort egyből felhajtották étkezés közben szomjúságukban. Majd a rozé után megpihentek, és jutott energia a fineszek, az apró részletek megfigyelésére is. A borsor szépen emelkedő ívet alkotott, egyre komplexebb borok felé haladtunk. A prémium kategóriájú és a „sima” borok egyaránt nagyon jó minőségűek voltak.

Bár első ránézésre a komatál az elképzeltnél kisebbnek tűnt, ám a mangalica finomságok hamar jóllakatták az embert. Nem volt panasz sem az ételre, sem az italra. Hagymási Józsefet igyekeztünk alaposan kifaggatni borairól, készséges válaszaiból képet kaphattunk az egri borász mindennapjairól, a szőlő és a bor iránti szenvedélyéről, kísérletező kedvéről és nem utolsósorban a vendégszeretetéről.

Bőven lett volna még kérdeznivalónk, de sajnos időnk lejárt, buszunk visszaindult a fővárosba. Ezt a néhány órát roppant kevésnek éreztük a rendelkezésre álló, kóstolható anyaghoz képest. Páran megfogadtuk, hogy még feltétlenül visszatérünk, és jobban a végére járunk az egri bortitkoknak.

Búcsúzóul, „versenyen kívül” megkóstolhattuk még a pincészet egyik csúcsborát, a Föld és Lélek 2003 tételt. Egri Cabernet Sauvignon alapú költemény, mindenképpen érdemes megismerkedni vele! Egy ősi pogány dal áll a hátulsó címkén, amelynek mondanivalóját talán többször fel kellene a rohanó napok során idézni, vagy egy szép bor mellett elmélkedni rajta:

„Az a szép fényes nap
az Isten jobb szeme,
az a fényes hold
az Isten bal szeme.
Az a futó szellő
Isten lihegése,
Az a sok csillag
Isten arca izzad…”

A szervezők weboldala
www.magyarborkulturaert.hu