Hajtásválogatás - közelegnek a hegyközségi választások

A hegyközség funkciója és kívánatos szerepe a magyar borászatban – 1. RÉSZ

Magyarország különleges borvidékein egy hektár termő ültetvény költsége területtel, szőlőtelepítéssel és a termőre fordulásig jelentkező gondozási ráfordításokkal elérheti a 20-25 millió Ft-ot, azaz az ültetvény élettartama alatt felmerülő összes költség felét. Mi és ki védi meg a termelőt, hogy jelentős befektetései ne vesszenek kárba? Létezik olyan intézmény, amely képes hatékonyan szolgálni a termelőket? A téma mindig aktuális, most különösen, hiszen hegyközségi választások zajlanak. A megválasztott tisztségviselőktől is függ, hogy képes lesz-e a hegyközségi rendszer alapvető funkcióinak betöltésére, a hazai bortermelés versenyképességének növelésére. Ami nem kevesebbet jelent, mint az egész jövőnket. Sok évtizedes bortermelői múlttal, egykori HNT-elnökként hadd vállalkozzak helyzetelemzésre, és az abból következő javaslatcsomag közzétételére. Első rész.

Kezdjük egy tanulságos történeti visszatekintéssel, amivel a mai helyzet is érthetőbbé válik. 1926 éve Domitianus császár rendeletileg korlátozta a provinciák, így Pannonia bortermelését. Rendeletével, az akkori luxuscikk, a bor itáliai termelőit kívánta védeni. (Talán ma is mindenkinek ismerős: a „provinciákon” kivágás, otthon /Itáliában/ az új telepítések tilalma. Mi történt? Talán ez is ismerős: rendeletét nem hajtották végre.) A szabályozás szándéka a termelés természetéből és a produktum presztízsjellege miatt mindig is megvolt. Hazánkban a XI. századi adójegyzékek már minden országrészben említik a dézsmabort. Ellenkező irányú szabályozást (ösztönzést) alkalmazott IV. Béla, aki adókedvezménnyel ösztönözte a bortermelést, mert fontos jövedelemforrásnak tartotta.

A kiegyezés után teret nyerhetett az önigazgatás társadalmi kultúrája: 1883-ban megalakult a bortermelők első, országos önigazgatási szervezete, a Magyar Bortermelők Országos Szövetkezete. Az önkormányzatiság 65 évig tartott, miközben a szervezet többször átalakult: volt Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete, Országos Szőlészeti és Borászati Tanács, MASZOBSZ, MEGA, Magyar Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesülete, Hegyközségek és Szőlősgazdák Országos Szövetkezete. De 1948-ban egy telefonnal (micsoda hatékonyság!) kirúgták az MSZOBSZ elnökét és megalapítják az ABORFORT-ot, a borkereskedelmet államosító céget.

Milyen meglepő, ahogy 135 éve az első, úgy szinte valamennyi későbbi – és mai – szervezet lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg: „A szőlészet és borászat szakmai és gazdaságpolitikai kérdéseinek megvitatása, a borértékesítés elősegítése, borvásárok rendezése, az új ismeretek terjesztése.” De ne legyünk igazságtalanok. A 65 év önkormányzatiság sokszervezetű időszakát olyan 40 év követte, amikor a hivatalos politika szintjén sem volt szükség országos érdekérvényesítő, termelői szerveződésekre. Hiszen Rákosi mindent tudott, a gazdaságban, így a bortermelésben sem voltak valós alternatívák, és az erőforrások megszerzéséért a kijárás volt divatban, nem pedig a közös fellépéssel, észérvekkel megtámogatott kikövetelés.

A „létező szocializmusban” értékesítési nehézségek sem kényszerítették ki az iparági érdekérvényesítést (1974-ben 2 millió hl bort adtunk el csak a Szovjetunióba 1,25 USD/l átlagáron, míg 20 évvel később, nem sokkal a rendszerváltás után a teljes exportunk 0,2 millió hl volt, 0,77 USD/l áron).

Ma, 28 évvel a rendszerváltás után önmagát függetlennek tekintő szervezet a HNT, (benne: Borrégió, Borvidék, Hegyközség), MSZBSZ, Vindependent, PMC, MBA, Borrendek – mind országos szervezetek. Kiemelkedik közülük a HNT – kötelező tagságával, de sajnos inkább várakozó, mint cselekvő szereplőivel.

Virágzik a szőlő. A gondos gazdák már elvégezték a hajtásválogatást, szabályozták és rendbe sorolták a fürtöket hordozó vesszőket. Nemsokára befejeződnek a hegyközségi választások.

Mennyire voltak gondosak a gazdák azok kiválasztásában, akiktől majd gyümölcsöző jövőjüket várják? Valójában mit várhatnak a termelők a hegyközségi rendszertől, és mire számíthatnak az új hegyközségi, borvidéki, HNT tisztségviselőktől? Vajon a választások alkalmával milyen gondosan vizsgálták meg, melyik jelölt, „kiválasztott hajtás” lesz majd produktív, vagy csak „díszeleg” meddőként a többi között?

Öt évvel ezelőtt az új hegyközségi törvény teremtette új rendszerben, tapasztalatok nélkül kellett a választásokat lebonyolítani. Ma már van ugyan tapasztalat, de kérdés, mennyire vagyunk képesek építeni rá. Pedig – nem kell magyarázni - létfontosságú lenne.

Ma már talán nem sokan emlékeznek rá, de 2010-re a magyar borpiac helyzete kritikussá vált. A borimport megközelítette az 1 millió hl-t. Az árak rohamosan csökkentek, a termelők, különösen a szőlőtermelők messze a költségeik alatti áron kényszerültek eladásra. A helyzet megoldására az MSZBSZ (Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége) dolgozott ki javaslatot. Ennek lényege az EU-s ágazati szakmaközi szervezeti rendszer magyarországi bevezetése, hogy a termékpálya szereplői mindenkire kiterjeszthető és kikényszeríthető megállapodásokat köthessenek. A megvalósításba bevont szervezetek – köztük a HNT – közötti vitában azonban elveszett a lényeg. Végül a kormány – formálisan két képviselő – indítványára egy új hegyközségi törvénnyel teremtette meg a feltételeket.

A törvény a jogokat elsősorban oda helyezte, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Szavazati jogot tulajdonképpen a szőlőtermelők kaptak területük arányában (bár korlátozásokkal). Sajnos egyáltalán nem tudtak vele élni. Az új törvény alapján megválasztott 44 HNT küldött közül ugyanis csak 3(!) volt, aki nagyobbrészt szőlő értékesítésből szerezte árbevételét. (A legutóbbi törvénymódosítás jogi eszközökkel kívánt ezen változtatni, pedig valódi megoldást csak az hozhat, ha az érintettek ráébrednek arra, hogy érdekérvényesítésük lehetősége a kezükben van, csak élni kell vele.)

Mindezek ellenére az újjáalakult HNT-nek sikerült olyan belső reformot megvalósítani, amely már lehetővé tette az állami elismerést. Ezzel vált lehetővé, hogy a szakma egészére kiterjedő, kötelezően végrehajtandó szabályokat alkosson, azaz szakmaközi szervezetként működjön. Akkoriban a minisztérium és a HNT egyaránt kezdeményező volt, és ennek eredményeként létrejött egy intézkedéscsomag, amit egyeztetéseken bemutattak a legfontosabb piaci szereplőknek, benne a kereskedelmi láncoknak. A siker nem maradt el. Két év alatt a gyenge minőségű import mennyisége 80%-al csökkent. E nagy előrelépést azonban nem követte a többi. A változtatások okozta feszültségek és a „sikerben sokan osztoznának” ugyanis megbénította a vezetést. Minden lelassult. Elbabráltak apró szabályozásokkal, miközben lényeges dolgok elintézetlenek maradnak.

A cikk második részében a mai helyzetet elemzem, és konkrét cselekvési tervet javaslok a hegyközségi rendszer működésének reformjára.