A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Májusi cseresznye

Szőlőtőkéink is teszik a dolgukat

2017-05-26 | Árvay János


Májusi cseresznye

A múltkor említettem, hogy Madridban milyen fantasztikus cseresznyét láttam az ottani piacon. Hála Istennek, most már nálunk is színesedik a „kis” házunknál a cseresznyefa termése. Igaz, nem olyan nagyok a cseresznyeszemek, mint Spanyolországban, de azt hiszem, hogy ízletesebbek lesznek. 


Szőlőtőkéink teszik a dolgukat. Növelik a hajtásaik hosszát. Van, ahol rövidebb, de van, ahol már hosszabbak, olyan 10-20 centiméteresek a hajtások. Azért vannak bennük rendesen fürtök. A jövő héten indíthatjuk a törzseken kibújt hajtások leszedését, és ezzel egy időben pár hosszabbra nyúlt hajtás befűzését a drótpárok közé.

 

A második permetezést a héten fogjuk befejezni. Igaz, néhány ismerősöm szerint, amit eddig csináltunk, felesleges volt, én azonban azt hiszem, hogy mégsem. Butella László barátom (aki sajnos már fent, az égben művel szőlőt, valószínű az angyalok és Szent Péter örömére) mindig azt mondta, hogy

csak a korai jó védekezés tudja megalapozni az egész éves védelmet.

Én most is bízom az ő szakértelmében. Tehát permetezek.

Reggelente kiülök kávézni a hálószobánk mögötti erkélyre. Na, nem sok időm van rá, mert a rozsdafarkú madárpár (amely évről évre visszatér hozzánk) hangos kerregéssel, csettegéssel jelez nekem. Mármint, hogy ez az ő területük, ne zavarjam a munkájukat. Látom, hogy szorgosan hozzák a bogarakat, hernyókat a fiókáiknak.

 

Már ébredés közben is mindig rácsodálkozom, hogy milyen változatos a madarak dala.Hallom (szerintem) a feketerigót és más madarak napköszöntő énekét. Fantasztikus kavalkád részese vagyok ilyenkor.

 

Szabolcs fiam és Réka nemrég költöztek. Sajnálom, hogy (mivel eddig mellettünk voltak) most messzebb kerülnek. Ami viszont boldogsággal tölt el, az az a tudat, hogy ezután Édesanyám házában laknak majd, ahol a gyermekkoromat töltöttem. Pár perc alatt bejárható távolság. De ami fontos, hogy Rátkán belül maradtak. Tőlünk talán 600 méterre. Szerintem boldogan mosolyog le az égből Édesanyám.

 


Legkedvesebb anyósom a héten újabb „merényletet” követett el ellenünk: krumplilevest főzött. Hihetetlenül tartalmasra sikeredett (mint mindig): a burgonya mellett volt házi füstölt kolbász, szalonna. Úgy teleettük magunkat, mint a duda, csak szuszogni bírtunk. Gyorsan leöblítettük egy pohár 2010-es Istenhegy Furminttal, a jobb emésztés miatt. :)


Hétvégén Szent Orbán ereklyéjét viszik körbe a Tokaji borvidéken,

változatos programokkal készül a borvidék, a Tokaji Borbarátnők. Ekkor kinyitjuk a pincénket. Bárki jöhet bort kóstolni hozzánk. Már a frissen palackba került 2016-os Édesemet is meg lehet ízlelni. Ha van kedvük, most megnézhetik Angi mini borbemutatóját! :)

 

Árvay János