Kétezer éves múlt, hiányzó kultúra

Párbeszéd

Ausztrál kollégák látogatták meg néhány évvel ezelőtt Kárpát-medencei szőlőnemesítőket.

Büszkélkedtek a mieink: harminc államilag elismert szőlőfajtát nemesítettünk csak az elmúlt négy évtizedben! Rezisztens, magnélküli, ilyen-olyan-tűrő… sorolták, s az ausztrálok elismeréssel hallgatták.

Hány éve termelnek ebben az országban szőlőt? Ó, már a rómaiak is. Meg a kelták! Meg az ősmagyarok a pontuszi fajtáikkal – tódították a magyarok, és kicsit lesajnálták az újvilágiakat a kétszáz esztendős szőlőtermelő múltjukkal. 

Kétezer éves szőlőművelő múlttal, csak most keresik a fajtáikat? 

A hiteles történet rávilágít arra, hogy a nagy múltú magyar szőlőnemesítés nagy elődök nyomaiban járó, kiváló szakemberei évtizedekkel ezelőtt, más piaci körülmények között kitűzött célokat követtek. A piacon bevezetett minőségi hazai borszőlőfajták karbantartására, az új feltételekhez, változó klimatikus viszonyokhoz, új kihívásokhoz való adaptálására, kevés jó példától eltekintve ma sem jut energia. A nemesítők többé-kevésbé állami alkalmazottként nem függenek a borágazat sikerességétől.

A szőlő- és bortermelők pedig kínlódnak az egykor a szovjet piac igényeihez nemesített, kilós fürtű, teljes érést soha nem produkáló kékfrankos, hatalmas szemeket érlelő és zölden a tőkén ecetes rothadásnak induló furmint, és a szürkerothadásra hajlamos olaszrizling klónokkal, T, B, P, G, 12-vel, 92-vel, 20-szal, 12-vel, és jobb híján ezekből készítenek – természetesen sokszoros élőmunka ráfordításával – jó és kiváló borokat.

A legbátrabbak maguk kezdtek egy-egy fajta nemesítéséhez, hogy idővel és rengeteg munkával később rájöjjenek, ehhez nem rendelkeznek a szükséges képzettséggel, tudományos és laboratóriumi háttérrel és idővel. Erőfeszítéseiket az értheti, aki kóstolta a szekszárdi öreg tőkék kadarkáját, a Csopak-Berekhát néhány éve végképp eltűnt bakművelésű szőlőinek olaszrizlingjét, vagy a somlói öreg tőkék borait.

A nemesítés a szőlő- és bortermelés óriási tudást és tapasztalatot igénylő, leginkább időigényes területe. Ha most a termelők és a piac igényeit pontosan felmérve hozzálátnak, húsz-huszonöt esztendő múltán az akkoriak már a változó körülményeknek és a piac minőségi igényeinek megfelelő jó klónkombinációkat telepíthetnek.

Most persze nem azon kell lamentálnunk, hogy hol is tarthatnánk, ha 25 éve, a rendszerváltás hajnalán megkezdődött volna a nagy munka. Inkább annak örüljünk, hogy a magyar borok a mai magas színvonalról negyed század múltán, újabb csúcsokra érhetnek!

Jásdi István írása vitaindító, kiegészítő a Preambulum szövegéhez; a szerző az egyes témák körbejárása kapcsán várja a szakma és a kapcsolódó szervezetek reakcióit.

A most készülő, új Nemzeti Borstratégia Preambulumát itt olvashatja el>>

Jásdi István felvezető cikkét itt találja>>