A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Amitől kifeküdne: így isznak a japánok

A kevésbé szofisztikált mód

2015-11-21 | Tallián Miklós


Amitől kifeküdne: így isznak a japánok

Az előző, első részben láttuk, hogy a japán whiskykultúra a világ vezető whiskyjeivel egyenértékű, különleges termékeket tud produkálni, amelyeket ugyanúgy érdemes fogyasztani, mint bármilyen más különlegességet. Kellő odafigyeléssel, szakértelemmel, stb.

 

Azonban legyünk őszinték, mindenki tudja, hogy az alkoholt nemcsak így lehet inni. Ez különösen igaz a Távol-Keleten, ahol a szociális esemény elválaszthatatlan a közös alkoholfogyasztástól, aminek a vége általában totális lerészegedés. Totális alatt pedig értsünk totálisat, aminek a végén a vendégeket szó szerint haza kell vinni, mert különben összecsuklanak az utcán, és ott alszanak reggelig. Persze sok mindent elárul egy országról, hogy például ezek után a legtöbben úgy ébrednek, hogy minden pénzük, kulcsuk, órájuk, telefonjuk, ékszerük és egyéb értékük hiánytalanul megvan.

 

Az idevezető út több lépcsőből áll, az első egy, a társaság társadalmi helyzetének megfelelő vacsora, ez lehet olcsóbb vagy drágább, de jellemzően problémamentesen zajlik. Hogy Japánban maradjunk: az ételek jellemzően kiválóak.

 

 

A kísérő ital

Jó esetben jó minőségű szaké, közepesen jó esetben szodzsu, de általában inkább sör. Utóbbi Japánban tipikusan valami jegesre hűtött, komlót szinte teljesen nélkülöző édes valami, amihez képest a Heineken az erős extra dry kategória. A legrosszabb, ha a vendéglátó fel akar vágni, és kirendel valami bort, mert az szinte biztosan valami harmad- vagy negyedosztályú francia termőhelyről importált, élvezhetetlenül édes, jégbe hűtött szörnyűség lesz.

Utána következnek a bárok

A második, harmadik, esetleg negyedik "drink", de drink alatt nem egy darab ital, hanem egy komplett bár meglátogatása értendő, és itt csak az ivást tárgyaljuk. Amennyiben az este része az "entertainment" is, ez alatt azt kell érteni, hogy a második kör része lesz a karaoke, a harmadik körben az európai kultúrkörben szocializálódott vendég nem akar részt venni, a negyedik körről pedig nem akar tudni.

 

Egyre több helyen ismerik fel egyébként az ebben rejlő problémákat, ma már a vacsora, illetve esetleg a második kör ivás után kizárólag a helyiek vesznek részt, a külföldieket ekkor hazaküldik.

Az ivásra visszatérve

A vacsora után az alapokon (sör, szodzsu) túl a berúgást még a távol-keletieknél erősebb alkohol-toleranciájú társadalmakban is könnyítő módon kevert italok is előkerülnek. Nagy titok nincs, pohár sosem lehet üres, hiszen az illem azt diktálja, hogy mi töltsünk másoknak és mások töltsenek nekünk, amennyit jól esik. Ezen felül kell valami erős alkohol, meg valami szénsavas, nagy mennyiségű mixer, ami egyfelől könnyíti a felszívódást, másfelől észrevétlenné teszi az alkohol ízét, erejét.

 

A koreai verzióban egy kb. két decis pohárba kell tölteni egy felest, mondjuk szodzsut, felönteni sörrel, majd nagy erőből belevágni egy kanalat vagy fém evőpálcikát, hogy az egész felkeveredjen.

 

Japánban nagyobb a választék, és hogy a whiskyhez visszatérjünk, lássuk, milyen a legnépszerűbb whisky alapú “koktél”, a haiboru. Erről van szó:

 

Amitől kifeküdne: így isznak a japánok

 

Ahogy azt a fejlettebb nyelvérzékkel rendelkezők kitalálhatták, a haiboru a highball japán kiejtése. A világon általában bármit highballnak neveznek, ami egy kisebb mennyiségű erősebb alkohol és nagyobb mennyiségű alkoholmentes mixer keveréke. Japánban a highball / haiboru szinte kizárólag a következőt jelenti: egy ~3-4 decis korsó vagy pohár aljára töltött feles, beleszórva irgalmatlan mennyiségű jég, majd az egész feltöltve hideg szódával. Az eredmény egy gyakorlatilag íztelen, enyhén alkoholos szagú szénsavas folyadék, ami észrevétlenül pusztít. Nem véletlenül népszerű. Természetesen aki lusta maga megcsinálni, megveheti előre elkészítve:

 

Amitől kifeküdne: így isznak a japánok

 

Mivel a haiboru annyi szódát és jeget tartalmaz, hogy a whisky ízét teljesen elveszi, ezért persze felesleges bármilyen szempontból kiemelkedő alapanyagból készíteni. Ezért, meg hát a különböző piaci szegmensek kiszolgálására Japánban is létrejött a precízen kivitelezett alsópolcos whisky. Nézzük meg például egy tetszőleges szupermarket választékát:

 

Amitől kifeküdne: így isznak a japánok

A felső sorokban a japán single maltok és blendek, meg skót single maltok vannak, az alulról második sor a kommersz, nem különösebben kiemelkedő, de még nyugodt szívvel whiskynek nevezhető márkáké (Magyarországon ezek teszik ki a kínálat zömét), az alsó sorban pedig a kiváló haiboru-alapanyagok találhatók, balról jobbra csökkenő árban és minőségben, a legvégén a szupermarket saját márkás csodájával: kb. 4500 forintnak megfelelő jenért 2,7 liter (!) whiskyt kaphatunk, egy minden bizonnyal kiváló minőségű PET palackban. Mi ez, ha nem a világ legjobb boltja?