A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

IFE – FOODAPEST

A nemzetközi ételvarázs

2007-12-06 | Vizi Csenge


IFE – FOODAPEST

„Minden, mi szem s szájnak ingere.” Ez lehetne a 2007. november 20. és 22. között, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában megrendezett IFE (International Food, Drink and Hospitality Exhibition) és FOODAPEST házasságából született rendezvény szlogenje. Nem érdemes azt kutatnunk, hogy ebben a házasságban melyik a nő és melyik a férfi, hisz a hangsúly az élelmiszeripari kiállításon van, ahol a vendégek bővelkedhettek látvány színpadban, részt vehettek üzletstratégiai fórumon vagy csak egyszerűen megcsodálhatták a hazai és a magyar piacra elsőként belépni kívánó legújabb termékeket.


Nem tudom, milyen látvány fogadta azt, aki a főbejáraton érkezett. Azt meg főleg nem, hogy milyen érzéseket válthatott ki belőlük az az illat- és színkavalkád vagy embertömeg, amely első körben fogadja az embert, ha megváltotta jegyét.

Sajtósként, mi hátulról érkeztünk. Még a kipakolás egyik fázisában sikerült elkapnunk a kiállítókat, mely egyrészt jó, hisz kevesebb látogató között kellett átverekednünk magunkat, másrészt rossz, mert sok terméket még meg sem lehetett tekinteni. De kezdjük az elején.

Mire hívatott az IFE-FOODAPEST? Egyetlen mondatban összefoglalva arra, hogy: egy helyen, egy időben lehessen összehasonlítani és jól át lehessen tekinteni az élelmiszeripar újdonságait. De ami ennél fontosabb, egyszerre élhettük itt át a szórakozás és az oktatás különleges koktélját. Így, utólag elmondható, hogy ez egy igazán kellemes ital lett, nem túl erős alkoholtartalommal. Vagyis a kiállítók nagy része izgalmas termékekkel rukkolt elő, volt itt sajt Ausztriából, puding Malajziából, sütemény, pékáru, bor Görögországból, Olaszországból, hazánkat pedig szinte minden iparág képviselte a baromfi tenyészetéstől kezdve a csomagolástechnikán át, egészen a bioélelmiszer bevizsgáló szervezetig.
De lehetett finomabbnál finom hazai és külföldi borokat kóstolni, a kiállítás középpontjában pedig egy látvány színpad segítette a már kiéhezett ízlelőbimbók kielégítését.

Ha valakinek a gyakorlati „oktatás” kevésnek bizonyult, és éhsége továbbra is az égbe kiáltott, annak ott voltak az Üzleti Stratégiai Fórumok: a vendéglátás, szakújságírás és élelmiszer technológia szakemberei örömmel fogadtak minden kérdést és készségesen válaszoltak is azokra, vonatkozzon az a termékek kivitelére, behozatalára, az új piaci tendenciákra, vagy csak szimplán az új termékek sokaságára. A fórum legfontosabb hozománya azon megoldások felkínálása a látogatók számára, melyekkel növelhetik nyereségüket.

Nem volt egyszerű a sok standon átverekednünk magunkat, hisz szinte mind csábított valamivel. Hol egy olivaolaj sort kóstoltunk végig apró bagett darabkákat nyomkodva az aranyló lébe, hol egy méztől, mogyoródaraboktól csöpögő görög sütikölteményt kaptunk fel, hol egy hazai félzsíros sajtot ízleltünk meg, hol pedig a csodálatos Észak-Olaszország borait kortyolgattuk lassan, komótosan (innen volt a legnehezebb utunkat folytatni), hol pedig egy egészen izgalmas új termék előállítását hallgattuk végig, hol… Ezt a sort még nagyon sokáig lehetne folytatni. Csoda, hogy a gyomrunk bírta, mert a lábunk a végére már majd’ leszakadt.

Összegezve tehát: aki teheti, jövőre látogasson ki az akkor már első házassági évfordulóját ünneplő szakmai kiállításra, mert testileg-szellemileg jóllakottan fogja elhagyni a terepet. És talán a jövőben mint kiállító, már nem is kell jegyet váltania egy-egy új termék megismeréséhez!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!