A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Mit együnk a fuxlikhoz?

Szekszárdi borászokat kérdeztünk

2015-04-29 | Tóth Adrienn


Mit együnk a fuxlikhoz?

A tavasz immár több éve nem lehet teljes az aktuális fuxlik bemutatkozása nélkül. Ezek az egyszerre, sőt a hazai sillervolumenben tömegesnek számító megjelenéssel előbújó rókás palackok idén a VinoPiano Kézműves Borkereskedésben debütáltak. Mivel mi úgy gondoljuk, hogy a sillereknek kifejezetten érdemes helyet találni az étkezőasztalon, a szekszárdi borászokat nemcsak arról faggattuk, hogy hogyan és miből készültek az idei fuxlik, hanem arról is, hogy ők mit esznek mellé a legszívesebben.


Göndöcs Lajos – Fuxli 2014

 

„A 2014-es évjáratú Fuxlihoz 40%-ban kadarkát használtunk fel, amelyet négy napig héjon áztattunk. A másik 40%-ot adó kékfrankost és a 20%-ért felelő zweigeltet együtt szüreteltük, és kádban indítottuk el a fermentációjukat. Végül a három komponenst egy tartályban egyesítettük és 16-17 fokon ott fejeződött be a bor erjesztése, és ugyancsak itt ment végbe az almasavbontás is. A március eleji palackozást megelőzően derítésre, szűrésre került sor.  

 

Mit együnk a fuxlikhoz?

 

A bort kakaspörkölt mellett már próbára tettük, és be is vált, emellett a fuxlik kapcsán a másik nagy klasszikus számomra a halászlé.” (Göndöcs Lajos)

 

Heimann Családi Birtok – Fuxli 2014

 

„A mi idei Fuxlink 50% kadarka, 30% kékfrankos és 20% portugieser összetételben készült. Fontos volt, hogy a vörösbor kereksége már megjelenjen a borban, de egy könnyedebb test párosuljon mellé, hogy a bor jól fogyaszthatósága garantált legyen. Szerintünk ez évben remekül sikerült eltalálnunk ezt a karaktert.

 

Mit együnk a fuxlikhoz?

 

A fuxlinak elsődleges terepe a hétköznapi gasztronómia lenne szándékaink szerint. Tehát egy kellemes grillezés felvezetője és kísérője lehet, de egy egyszerű vágódeszkán elköltött szalonnázáshoz is remek. Ha lecsót főzünk bográcsban, paprikás krumplit, vagy halászlét, mindenképpen ezt fogyasszuk mellé. Mindezekből látható, hogy a magyar konyha legegyszerűbben, tűzön készített ételei az a terep, amin a fuxli szerintünk a legotthonosabban mozog.

 

Mindennek titka mindössze annyi, hogy ezek az ételek bőséges italkíséretet kívánnak, és a fuxli kadarkára vagy kékfrankosra épülő karaktere minden igényt kielégít, ha szomjoltásról van szó. Nagy melegben nyugodtan hígítsuk szódavízzel, tehát fröccsként fogyasszuk!” (Heimanné Kelemen Ágnes)

 

 

Márkvárt Pince – Fuxli 2014

 

„A 2014-es Fuxlink 60%-ban kékfrankosból és 40%-ban zweigeltből áll. A zweigelt fél nap, a kékfrankos két nap héjon áztatást követően, irányított erjesztéssel alakult borrá. Végül féléves acéltartályos érlelés után került palackba.

 

Mit együnk a fuxlikhoz?

 

Az étel, amit ajánlunk hozzá: vajas krumplikarikákat tepsiben – sütőben – kissé elősütünk, ezután pontyszeleteket teszünk rá, majd paprikás-tejfölös (ízlés szerint fűszerezett) keverékkel leöntjük. Kis családunk egyik kedvenc elesége, a fuxli pedig a ráadás!” (Márkvárt János)

 

Merfelsz Pince – Fuxli 2014

 

„A Merfelsz Pince 2014-es Fuxlija 60% kékfrankosból és 40% merlot-ból készült, irányított erjesztéssel, tartályban.

 

Mit együnk a fuxlikhoz?

 

A fuxlit egy igazi gasztronómiai Jolly Jokernek tartjuk! Kiválóan megy az olaszos ételekhez, de remek párosítás a magyaros, paprikás fogásokhoz (például: halászlé, ahogy mi Faddon főzzük gyönyörű piros házi paprikával) és lecsóhoz is. Kóstolóink nagy slágere a házi készítésű szusi, amelyhez a tekercseket mi magunk készítjük pillanatok alatt – és bizony a legkapósabb bor a szusifalatkákhoz a fuxli!” (Arató Krisztina és Merfelsz Gábor)

 

Posta Borház – Fuxli 2014

 

„A mi Fuxlink 85%-ban kékfrankosból és 15%-ban kadarkából álló házasítás, teljesen reduktív, ám spontán erjesztett. A kékfrankos két napig ázott, a kadarka pedig három napig. Hűtve erjesztettük 16-18 fok között. Derítés és szűrés után palackoztuk.

 

Mit együnk a fuxlikhoz?

 

Mi általában halászléhez fogyasztjuk.” (Posta Gergő)

 

A képeket a rendezvény helyszíneként szolgáló VinoPiano készítette.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!