A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

VII. Arany Sárfehér borverseny

Hungaricumok viadala

2008-04-25 | Tóth Adrienn


VII. Arany Sárfehér borverseny

Április negyedikén hetedik alkalommal rendezték meg Izsákon Arany Sárfehér elnevezéssel a védett eredetű, hungaricum borok és pezsgők országos versenyét. Az esemény célja az volt, hogy minél több figyelmet irányítsanak őshonos szőlőfajtáinkra, hangsúlyozva azokat a hazai borturizmus által még maximálisan ki nem használt lehetőségeket, amelyeket ezek a különlegességek rejtenek.


A rendezvény fő szervezője a Helibor Szövetkezeti Pincészet volt. A 2005. őszén alakult szövetkezet nyolcszáz szőlőtermelőt tömörít, és alapvető feladatának tekinti az arany sárfehér szőlőfajta népszerűsítését, ennek érdekében szerepet vállalt a fajta eredetvédelmi szabályozásának elindításában is.

A borversenyre szinte az ország összes borvidékéről érkeztek palackok, így szükség is volt a három különböző zsűri munkájára. A két alapzsűri elnöke Dr. Sárkány Péter és Kisari István, míg a csúcszsűri feje Módos Péter, a Magyar Bor Akadémia korábbi elnöke volt. A bírálók között jelen volt jó néhány borász is, többek között ifj. Bujdosó Ferenc, Frittmann János illetve Szőke Mátyás.

A versenyen különdíjat kapott a Tokaj Kereskedőház Késői Szüretelésű Furmintja, mint a legmagasabb pontszámot elért hungaricum bor, a Helibor Szövetkezeti Pincészet 2007-es Arany Sárfehér bora, mint a legjobb védett eredetű arany sárfehér, Vlaszák József 2007-es Arany Sárfehére, mint a legjobb izsáki arany sárfehér, a Feind Borház 2006-os Olaszrizlingje és a Bock Borászat 2006-os védett eredetű Cabernet Franc bora.

A borversenyt e mellett szakmai és kulturális programok is kísérték, többek között egy egész napos szakkiállítás. A konferencián az európai uniós borpiacról, különböző támogatási módokról, valamint az arany sárfehér védett eredetű bor és pezsgő közösségi marketing lehetőségeiről tartott előadást Dr. Sidlovits Diána (HNT), Harcz Zoltán (FVM) és Varga László (MVH).

A verseny eredménye:

1 Tokaj Kereskedőház Zrt 2007 késői szüretelésű Furmint nagy arany

2 Helibor Szövetkezeti Pincészet Arany sárfehér Pezsgő arany

3 Bock Borászat Kft 2006 Cabernet Franc arany

4 Varga Pincészet kft 2003 Olaszrizling arany

5 Frittmann Testvérek Kft 2007 Ezerjó arany

6 Tokaj Kereskedőház Zrt 2007 késői szüretelésű Hárslevelű arany

7 Helibor Szövetkezeti Pincészet Szent István pezsgő arany

8 Varga Pincészet kft 2007 Kéknyelű barique arany

9 Helibor Szövetkezeti Pincészet 2007 Arany sárfehér arany

10 Font Pincészet 2007 Ezerjó arany

11 Feind Borház 2007 Olaszrizling arany

12 Helibor Szövetkezeti Pincészet 2006 Arany sárfehér arany

13 Varga Pincészet kft 2006 Kéknyelű arany

14 Font Pincészet 2007 Kékfrankos rosé arany

15 Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2007 Olaszrizling arany

16 Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2007 Szürkebarát-Ezerjó cuvée arany

17 Feind Borház 2007 Cserszegi fűszeres arany

18 Szőke Mátyás Kékfrankos arany

19 Feind Pincészet 2007 Kékfrankos arany

20 Birkás Pincészet 2006 Arany sárfehér arany

21 Helibor Szövetkezeti Pincészet 2007 Kövidinka T. arany

22 Bock Borászat Kft 2006 Cabernet Sauvignon ezüst

23 Bock Borászat Kft 2007 Kékfrankos ezüst

24 Orbán Tímea tanuló 2007 Bianca ezüst

25 Varga Pincészet kft 2007 Rózsakő ezüst

26 Gelléri Pince CSOPAKVIN 2000 Kft. 2006 késői szüretelésű Olaszrizling ezüst

27 Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 2007 Bianca-Olaszrizling cuvée ezüst

28 Font Pincészet 2007 Irsai Olivér ezüst

29 Varga Pincészet kft 2007 Olaszrizling ezüst

30 Árvai Klára tanuló 2007 Arany sárfehér ezüst

31 Font Pincészet 2007 Kövidinka ezüst

32 Szőke Mátyás 2006 Olaszrizling ezüst

33 Gelléri Pince CSOPAKVIN 2000 Kft. 2004 Juhfark ezüst

34 Tokaj Kereskedőház Zrt 2007 Furmint ezüst

35 Káplány Sándor 2007 Kövidinka ezüst

36 Monyók Pincészet 2007 Furmint ezüst

37 Varga Pincészet kft 2007 Kéknyelű ezüst

38 Varga Pincészet kft 2007 Csabagyöngye ezüst

39 Feind Borház 2007 Irsai Olivér ezüst

40 Vlaszák József 2007 Arany sárfehér ezüst

41 Varga István 2006 késői szüretelésű Arany sárfehér ezüst

42 Varga Birtok Kft. 2006 Arany sárfehér ezüst

43 Varga Pincészet kft 2007 Irsai Olivér ezüst

44 Varga Birtok Kft. 2007 Cserszegi fűszeres ezüst

45 Kecel Borker Kft 2007 Kadarka ezüst

46 Monyók Pincészet 2007 Furmint ezüst

47 Énisz Gábor tanuló 2007 Királyleányka ezüst

48 Varga Birtok Kft 2007 Arany sárfehér ezüst

49 Mezei Pincészet 2007 Irsai Olivér ezüst

50 Bock Borászat Kft 2006 Merlot ezüst

51 Birkás Pincészet 2007 Cserszegi fűszeres ezüst

52 Birkás Pincészet 2007 Arany sárfehér ezüst

53 Béla Borászat 2006 Nektár ezüst

54 Kute Kft 2007 Kövidinka ezüst

55 Monyók Pincészet 2007 Jég- Varázs ( Zéta) ezüst

56 Frittman Testvérek Kft 2007 Arany sárfehér ezüst

57 Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 2007 Ezerjó ezüst

58 Bock Borászat Kft 2006 Olaszrizling ezüst

59 Tokaj Kereskedőház Zrt 2007 Hárslevelű ezüst

60 Ostoros-Novaj Bor Zrt. 2007 Olaszrizling ezüst

61 Mezei Pincészet 2007 Leányka ezüst

62 Helibor Szövetkezeti Pincészet 2007 Cserszegi fűszeres ( T) ezüst

63 István Borház 2005 Kadarka ezüst

64 Varga Birtok Kft 2006 Ezerjó ezüst

65 AKKER- Plus Kft. Borászat 2007 Ezerjó ezüst

66 Varga István 2006 Arany sárfehér ezüst

67 Birkás Pincészet 2006 Kadarka ezüst

68 Pál Marietta tanuló 2007 Ezerjó ezüst

69 AKKER- Plus Kft. Borászat 2007 Cserszegi fűszeres ezüst

70 Kocsis Pincészet 2006 Kunpusztai vörös cuvée ezüst

71 Megyeri - Hanti Pince 2006 Cserszegi fűszeres ezüst

72 István Borház 2005 Cserszegi fűszeres ezüst

73 Ostoros-Novaj Bor Zrt. 2007 Királyleányka ezüst

74 Szőke Mátyás 2006 Királyleányka ezüst

75 Ostoros-Novaj Bor Zrt. 2006 Kékfrankos ezüst

76 Bock Borászat Kft 2007 Hárslevelű ezüst

77 Varga Pincészet Kft. 2006 Olaszrizling ezüst

78 P Kovács Imre 2007 Ezerfürtű ezüst

79 AKKER- Plus Kft. Borászat 2007 Arany Sárfehér ezüst

80 Kádár Anita tanuló 2007 Ezerjó ezüst

81 Akker Plusz Kft 2007 Irsai Olivér bronz

82 AKKER- Plus Kft. Borászat 2007 Kékfrankos bronz

83 Gelléri Pince 2007 Olaszrizling bronz

84 P Kovács Imre 2007 Pátria+Vinitor+Magyar rizling cuvée bronz

85 Két Szabó Borpince 2007 Olaszrizling bronz

86 Két Szabó Borpince 2007 Kövidinka bronz

87 Káplány Sándor 2006 Kékfrankos bronz

88 Mezei Pincészet 2007 Cserszegi fűszeres bronz

89 István Borház 2007 Ezerjó bronz

90 Megyeri Fivérek 2006 Cserszegi fűszeres bronz

91 Megyeri - Hanti Pince 2007 Ezerjó bronz

92 Szilvási Mihály 2007 Arany sárfehér bronz

93 Ács Ferenc 2007 Arany Sárfehér+Generoza+Heuréka Cuvée bronz

94 Káplány Sándor 2007 Cserszegi fűszeres bronz

95 István Borház 2005 Kékfrankos bronz

96 Monyók Pincészet 2007 Hárslevelű bronz

97 Varga László 2006 Arany sárfehér bronz

98 Lukács József 2007 Arany sárfehér bronz

99 P. Kovács Imre 2007 Arany sárfehér elismerő oklevél

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!