A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A gondolkodó, avagy az ész határai

Varga Péter, a badacsonyi Varga Pincészet tulajdonosának posztja

2019-09-02 | Varga Péter


A gondolkodó, avagy az ész határai

Címlapfotó: youtube.com

 

Matematika szakos gimnazista, kutató közgazdász és üzletember létemre sokáig meg voltam győződve arról, hogy a világ emberi tartományában a racionális megközelítést nem korlátozza semmi. Aki hívő, annak nyilvánvaló, hogy Istent nem lehet és nem is kell megérteni, aki ateista az ugyanígy van a „végtelen” fogalmával. Az, hogy például a világegyetem térben és időben végtelen, az nyilvánvaló, de ki az, aki emberi aggyal fel tudja fogni, hogy valami mindig volt és mindig lesz. A mi kis emberi játszóterünkön azonban sokáig azt hittem, hogy az ész az úr.

 

 

Olvastam ugyan tanulmányokat arról, hogy az emberek fontos nagy döntéseiket mindig érzelmi alapon hozzák meg, de sokáig azt hittem, hogy én természetesen felette állok ilyen gyöngeségeknek. Az érzelmeim erejét persze én is gyakran éreztem még üzleti döntéseimben is, de úgy magyaráztam meg magamnak, hogy az érzelem indítja el a folyamatokat, de a szellem mindig felette áll, ellenőrzi és ha kell, megvétózza azt. Az elmélet mutatósan hangzik, színesen lehet róla mesélni, és én meséltem is erről sokat. De ahogy öregszem, kezdek gyanakodni, hogy hátha csak magyarázom a bizonyítványom?

 

Néhány éve aktuálissá vált az autóm cseréje és mivel a régi autómat évtizedek óta egyik vezető munkatársam kapja meg, a váltás időpontja nem teljesen magánügy. Igen ám, de kedvenc autómárkám új dizájnt vezetett be, a finom lágy vonalak helyét élesre tört, robusztus, erőszakosnak tűnő megjelenés váltotta fel. Legnagyobb meglepetésemre képtelen voltam magam rászánni a vásárlásra. Az észszerűség szempontjai nem tették lehetővé a márka vagy a típus cseréjét, az érzelem viszont blokkolta a vételt. Mint a hippi korszak gyermeke a saját személyes megjelenésemmel is csak annyit tartok férfiasnak foglalkozni, amit a feleségem megkövetel. Meg voltam győződve róla, hogy nekem édes mindegy, hogy milyen autóból szállok ki, de nem. Ez az érzet arra indított, hogy újragondoljam életem fontos döntéseit és ezek eredményességét.

 

Barátot, szerelmet, feleséget az ember érzelmi alapon választ, ez a mi kultúránkban nem is kérdés. De munkatársat? 34 éve vagyok vezető, és mindig büszke voltam arra, hogy személyi kérdésekben a szimpátiát és antipátiát ki tudtam zárni a döntéseimből. Most végiggondolva ebben már nem vagyok egészen biztos. Amikor több jelölt között kellett dönteni, azt hiszem, addig nyomoztam a tényeket, amíg logikai alapon is ki tudtam hozni a nekem tetsző jelöltet.

 

A gondolkodó, avagy az ész határai

 

Amikor viszont csak egy emberről kellett dönteni, soha nem vettem figyelembe a vészcsengőt, ami bennem megszólalt, és ez később mindig hibának bizonyult. Az emberi viszonyokban tehát nem gyöngeség, hanem erény, ha az ember előnyben részesíti érzelmeit, irracionális megérzéseit a logikus tényekkel szemben. A logika itt érvényesül is, hiszen az új munkatársnak egy jól működő közösségbe kell beilleszkednie és ehhez nem elégséges a szakmai kompetencia. Csak hogy, ha visszagondolok rossz személyi döntéseimre, a kiváló szakembernek tűnő antipatikus jelöltek szakmai szempontból is mindig csődöt mondtak, és ezt már nehéz lenne logikai alapon megmagyarázni. De vajon, hogy működik a „matek” azoknál a döntéseknél, amikor nem emberekről van szó? Életem talán legfontosabb üzleti döntése volt badacsonyörsi pincészetünk telephelyének megvétele. Persze azok a döntések is fontosak voltak, amikor nem adtuk el. De ezek már tényleg egyértelműen érzelmi döntések voltak.

 

Egyszer meg kellett kérdeznem a fiamtól, mint fő tulajdonostól, van-e annyi pénz, amiért beleegyezne az eladásba.

 

Máté visszakérdezett: „ha holnap eladjuk a pincészetet, holnapután hová jövök be dolgozni?”. Vissza azonban a vételhez. Úgy érkeztem meg a pincészethez, hogy biztos voltam benne, hogy nem fogom megvenni, és 10 másodpercen belül, lényegében mialatt a világ legszebb természeti környezetében lévő 5,6 hektáros parkosított ősfás területen körülnéztem, megvolt már bennem a vágy, hogy itt szeretném leélni az életem. Aztán mutattak nekem egy kis pincészetet, ami még azokon a rémes állapotokon is túltett, mint amire szakértő barátaim előzetesen fölkészítettek. De ma már azt hiszem, hogy a döntés az első 10 másodpercben megszületett, és nem volt olyan negatív körülmény, ami megváltoztathatta volna.

 

Sokáig, talán még ennek az írásnak a végig gondolása előtt is úgy gondoltam, hogy a vétel logikus döntés is volt, 5,6 hektár ipari területtel, ilyen frekventált helyen ma sem rendelkezik egyetlen pincészet sem.

 

De 1992-ben a vörösbor divat kezdetén, fehérboros borvidéken indulni óriási butaság volt.

 

Bár ki tudja, ez a döntés 26 éve meghatározza a Varga család történetét és reményeim szerint meghatározhatja 100 évre is (aki elég figyelmesen olvas, ebből a cikkből azt is megtudhatja, eredetileg melyik borvidék volt tervben). A logika a múlt és a jelen tényeivel dolgozik, „nincsenek jövőbeni tények”, mondta nemrég egy közgazdász, de ide idézhetjük Mark Twain legismertebb mondását is, miszerint „jósolni nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan”. Tehát a logika nem lehet alkalmas hosszútávú döntések meghozatalára. Ki tudhatta előre, hogy a vörösbornak a fehérbor több száz éves uralma után 20 év se jut, és leváltja a rozé, de gyorsul a tempó és ma úgy tűnik visszatér a fehérbor.

 

De ez semmi, a Római Klub a 70-es években tudományos módszerekkel megállapította, hogy 2020-ra kifogynak a világ kőolaj készletei, most a tudósok azon vitatkoznak, hogy 300 vagy 1000 évre lesz elegendő. Hogyan lehet így egyáltalán hosszú távú döntéseket hozni? Bár eddig magamnak sem vallottam be, gyakran hagyatkozom a megérzéseimre. Ha kétségeim vannak és általában vannak, akkor megpróbálom elképzelni magam évekkel előre a megépítendő létesítményben, vagy az új feltételek között, ha jól sikerül megkezdjük a beruházást. Amit most írok, magamnak is sok egy kicsit, de akinek szüksége van rá, van racionális magyarázatom is. Szerintem, ha egy problémával valaki hónapokon keresztül éjjel-nappal foglalkozik, több száz lehetőséget és tényezőt mérlegel, lehet, hogy tudat alatt többet tud a problémáról, mint amit ténylegesen szellemileg meg tud ragadni. Ezért ezekkel az irracionális módszerekkel az ember a tudatalatti információknak és gondolatoknak is ad egy esélyt.

 

André Kostolany mondta, hogy „aki nem hisz a csodákban az nem realista.” Az én problémámra talán azt mondaná, hogy aki nem hisz az irracionális megérzésekben és módszerekben, az nem racionalista.