A hamisságot semmiben, borban és ételben pláne nem szeretem

Szüret előtti gondolatok

Nem így terveztem az évet. De két traktorunk is áthúzta a számításaimat. Tavasztól nincsenek hadra fogható állapotban. A „lebecsült” (merthogy kínai) Foton viszont szorgalmasan dolgozott egész éven.

Viszont az időjárás jócskán behatárolta a permetezési lehetőségeinket. Éjszakánként vagy kora hajnalban csak egy gépnyi növényvédőszert tudtunk kijuttatni. Több mint a semmi, de messze nem tökéletes.

Az ország néhány borvidékén már elindult a szüret. Mi azért még nem állunk úgy, hogy kapkodnunk kellene, de a sauvignon blanc és a muskotály szinte ehető. Így már nem fogunk permetezni.

Szokatlanul hamar megjelentek ez éven a seregélyek. Emlékezetem szerint máskor szeptemberben jönnek az első csapatok, most meg már százas, akár ezres csoportokban látom őket repdesni Tarcal és Mád határában. Gyorsan ki kell tennünk a csilli-villi fényvisszaverő szalagokat, hogy megvédjük tőlük az Édesemnek szánt sárgamuskotályt.

A kisházunknál sajnos ki kellett vágni az udvart díszítő örökzöld sövényünket. Ronda, fekete-zöld színű hernyók lepték el a növényeket. Egyszer lepermeteztem narancsolajjal, akkor úgy tűnt, sikerült leseperni a zabáló siserahadat. Aztán sajnos megint felszaporodtak, és totál lelegeltek minden zöldet róluk. Bármerre járok, mindenütt látom, hogy garázdálkodnak.

Kazincbarcikán voltunk Katámmal a Barcikai Bormustrán. Szeretünk idejárni, mert nagyon sok kedves ismerőssel tudunk találkozni és koccintani a borainkkal. Három borunkat kiemelkedő módon kedveltek a kóstolók: a 2016-os Édesemet, a 2014-es Isten-hegy Furmintot és a 2013-as Szabi Furmintot. 

Szülőként dagadt a keblem, hogy mindkét gyermekem bora a közönség kedvence volt. 

Az eddigi két nap helyett már három naposra tervezték a szervezők a bormustrát. Augusztus 20-án a szervezőcsapat lefújta a délutáni programokat, a koncertet és a tűzijátékot. Kicsit bántuk, de az vigasztalt, hogy este már otthon lehetünk Marci fürdetésénél. 

Kazincbarcikán elhatároztam, hogy megint főzök bográcsgulyást. Egy alkalommal ugyanis óvatlanul bográcsgulyást rendeltem egy étteremben. Maga a leves jó volt, mégis csalódás. Az általam gondolt marhahús helyett sertéshússal készült. Nekem ez hamis gulyás volt. A hamisságot semmiben, borban és ételben pláne nem szeretem. Na, készítek a magam receptje szerint a család, és persze a magam kedvére. 

Jacky kutyánkat elajándékoztuk. Ugyan nagyon a szívünkhöz nőtt, de mégis amellett döntött a család, hogy ezután ne nálunk legyen. Napközben a munkák miatt a kenneljében volt. A nagy melegben ugyan többször locsoltam a környékét és árnyékolókat szereltünk fel, de nehezen bírta a hőséget. Aztán amikor a fiúk kifelé mentek a kapun, mindig ugatással jelezte, hogy most már engedjem ki, mert lejárt a munkaidő. Na, ezt egyre ritkábban tudtam megtenni, mert vendégek jöttek, vagy csak késő éjszaka értem haza valahonnan. Mindinkább magába fordult, mert azt hitte, valamit rosszul csinált és ezért büntetem.

Ha volt pár órám és játszottam vele, akkor felvidult, és örömmel hozta-vitte a labdát vagy az ásványvizes flakonokat. De beláttam, hogy egyre kevesebb lesz majd az az idő, amit a vele való játszással, foglalkozással tudok tölteni. Tehát ez nem mehetett így tovább, kerestünk neki jobb helyet. Tetszik, nem teszik, a kutyánknak jól kell éreznie magát. Elajándékoztuk egy ismerősnek, és azóta egyre jobban van a kutyus. Mindennap sétál a városban, közben nagyon sokan megsimogatják.

A kutyus óljába viszont beköltözött Lütyő, a macska. Reggelente, amikor a fiúk megérkeznek, az ólból siet a fogadásukra. Majd felmegy a teraszra és lefekszik egy kicsit aludni a macskás párnára. Lehet, hogy kutyának képzeli magát?

Most 10 napig a DiVinokban lehet találkozni a gyerekekkel a fogadóórákon, ha tehetik, nézzenek be Önök is!