Bor, olíva, palota, kert: Valpolicellában jártam

Három éve egyik legkedvesebb olasz városomként zártam szívembe Veronát. Emberléptékű, gyönyörű, fantasztikus. Idén júliusban is arra vitt az utam. Ha már a boros világhoz is van némi közöm, az sem véletlen, hogy a város szélén, Valpolicella határában laktam ezúttal is.

Itthoni boros körökben talán illik lesajnálni az itteni, a borvidékkel hasonnevű vörösbort. Corvina veronese, Rondinella, Molinara – sorolhatja a bort alkotó szőlőfajtákat a tanult olvasó. Így igaz, bár a Molinara egyre kisebb szerepet kap, főleg a minőségi borok készítésénél. A nagy átlag valóban könnyedebb, jó ivású, nem túl intenzív bor, ami –tegyük hozzá – nagyon is illik az ottani ételekhez, viszont számtalan stílus létezik.

A szárított szőlőből készülő és szárazra kierjesztett amarone, magas alkoholja (és ára…) ellenére is sokak kedvence lehetne, míg az igazi édes vörös kedvelői a reciottót vagy a ripassót (afféle fordítás) emelik le a polcról. Mivel az egyszerű valpolicella hatalmas mennyiségben készül, jó iránytű kell a termelő kiválasztásához. S kérem az olvasót, hogy e borokat se csak az itthon esetleg fellelhető kínálatból ítélje meg!

Mivel a borok mellett a szép kertek, parkok, kastélyok, paloták látványa is vonz, a venetói bakancslistám meglehetősen hosszú. Az útikönyvek kipipálandó látványossága Veronában a Giardino Giusti, a Grandi Giardini Italiani katalógusban azonban rábukkantam a Villa Allegri Arvedire, ami csak pár kilométerre volt szállodánktól.

Három éve csak hosszas szervezés után, nagy szerencsével és segítséggel jutottam be, mivel a tulajdonos idős hölgy csak olaszul beszélt. Az út menti kapu nyitva volt. Ápolt szőlő, olajfák, gyönyörűen nyírott tiszafák és buxusok sokasága, no és egy 1650-ből származó palazzo. A „majorságban” pedig egy kézműves olajütő.

Fotóztam, majd megjelent és a kastélyba invitált a tulajdonos, signora Bertani. Hmmm. Ezt a nevet én ismerem! Hát persze, hiszen az egyik leghíresebb bortermelő a környéken. A kastélyt az Allegrik építették, majd 1825-ben vette meg az Arvedi család, Bertani asszony volt férje pedig éppen egy Arvedi. Ebben az évben sem hagyhattam ki ezt a kertet, s signora Bertani üzent a személyzettel, hogy teára vár.

A történetnek azonban itt nincs vége. A hegy túloldalán is van egy kastély: Villa Novare. Itt a park nem olyan izgalmas, a palazzo azonban, amit 1735-ben kezdtek építeni, szép, és igen jól karbantartott. A XVIII. század végétől a Mosconik birtokolták és 1957-ben került a Bertani család tulajdonába, ez lett a borászati birtokközpont. 2012-ig a helységnévről mindenki Villa Novareként ismerte. Júliusban végre ide is eljutottam, csak hogy most Villa Mosconi Bertani állt táblán. Mi történhetett?

A Bertani szőlőbirtokot 1857-ben alapította két testvér, Veronától északra, Valpantenában. Érdekes tény, hogy itt készítették az első amaronét 1936-ban. Egy borász hibázott ugyanis: tovább hagyta erjedni a reciottót (a száritott szőlőből készülő édes bort), s a végeredmény egy száraz, nagytestű bor lett, meglehetősen magas alkohollal.

A birtok mindig is a profin szervezett, a legfrissebb ismereteket felhasználó, élenjáró borászatként volt ismert a környéken. Nem kis erőfeszítéssel annyit sikerült kinyomoznom, hogy 2012-ben a Bertani család eladta mind a nevet, mind pedig a szőlőbirtokot az olasz boros körökben is ismert Francesco Angelini gyógyszer és parfümgyárosnak, s bár a kastély – kivásárlással – Gaetano Bertani és fiai tulajdonába került ekkor, az ott kapható borok immáron a Tenuta Santa Maria alla Pieve borászatban készülnek és kisebb családi szőlőskertből származnak. Gaetano pedig signora Bertani fivére… Világos?

Persze Bertani borok most is kaphatók, a gyanútlan vásárló semmit sem tud az ügyletről. Igaz, ugyanott is készülnek, mint korábban, s a borász sem változott, csak a gazda más. És a minőség? Nem kóstoltam friss évjáratokat. Sic transit gloria mundi, mondhatnánk. Még jó, hogy a Villa Arvediben továbbra is nagyszerű extra szűz olívaolaj készül!