Ész, erő és akarat emelheti fel a magyar szőlő- és borgazdaságot

A hegyközség funkciója és kívánatos szerepe a magyar borászatban – 2. RÉSZ

Közelednek a hegyközségi választások. A megválasztott tisztségviselőktől is függ, hogy képes lesz-e a hegyközségi rendszer alapvető funkcióinak betöltésére, a hazai bortermelés versenyképességének növelésére. A helyzetelemzés után érkezzenek a konkrét javaslatok.

A hegyközségi rendszer hatékony működéséért a HNT vezetése felel. Az ágazat működéséért pedig a minisztériumot terheli a politikai felelősség. Emiatt, amikor nem hatékony a működés, a kívánatos formulát, amely szerint „a HNT kidolgozott szabályozásokkal kezdeményez, a minisztérium mérlegel és végrehajt” szinte automatikusan felváltja a „minisztérium kezdeményez és végrehajt, a HNT pedig (utólag) véleményez” működési forma. Ez minden szempontból rossz modell, ami helyett erre volna szükség: tiszta viszonyok, világos szereposztás, konszenzusos program a szakmán belül, felelősségvállalás a (meg nem hozott) döntésekért.

Nyilvánvaló, hogy csak olyan rendszer (intézmény) maradhat fenn, amelyik a hazai szőlő- és borgazdaság versenyképességének gyors és stabil növekedését szolgálja. De vajon az állam szabályozzon, vagy legyen önszabályozás? Erre a kérdésre az állam már többször válaszolt, tettekkel is.  1999-ben jelentős összeggel támogatta a Pannon Bormíves Céh létrejöttét, hogy legyen egy olyan „vezércsapat”, amely majd példát mutat és megteremti a feltételeket a borgazdaság versenyképességének növeléséhez. Később ágazati befizetésekből milliárdos marketingforrást bízott a borászok szervezeteire. Néhány éve tárcaközi konfliktusokat is felvállalva nyújtott támogatást a HNT terveinek megvalósításához. Az elmúlt években jelentős támogatással járult hozzá az intézményrendszer fenntartásához. De bármilyen szereposztásban működött is a rendszer, soha nem volt felelős akkor, amikor elmaradtak az eredmények. 

Mennyire erősödött meg az új rendszerben a HNT? Mennyire bíznak és bízhatnak benne az ágazat szereplői? Képes-e arra, hogy betöltse funkcióját, és előre vigye a hazai borágazatot? Mert az elmúlt több mint 20 évben ez sajnos nem sikerült. Ezek után van e még bizalom a másik oldalról, a kormányzat részéről? Mert nem a szervezetek, intézmények a legfontosabbak, akárhogy is hívják őket, hanem az ágazat versenyképessége.  Most kell felkészülnünk a nehezebb időkre.

A fejlődéshez a szőlő- és borágazat megkapta az önszabályzó jogosítványokat, a fejlesztéshez pedig százmilliárdokat. Az államnak, az ágazatirányításnak ma is az lenne a legjobb, ha az ágazat szereplői képesek lennének az önigazgatásra, és jól tudnának élni a jogaikkal. Megjegyzem, nem csak a szőlő- borágazatnak, hanem a teljes magyar gazdaságnak használna, ha az állam szőlő- borágazati igazgatási kísérlete azt bizonyítaná, hogy már nem csak 1886-os szinten vagyunk képesek „uralkodni önmagunkon”.

Arról, hogy a HNT képes vagy nem képes betölteni a szerepét, egy ideje a háttérben zajlik a küzdelem. Nagy a tét.

Egy jól működő ágazati önszabályozás egyaránt biztosíthatja az eredményes, hosszú távú „célra tartást”, a gyors reagálást a mindennapi változásokra, valamint a belső konfliktusok kezelését is, így az állam számára a fő feladat az ágazatok közötti összhang megteremtése és az ellenőrzés marad. Egy jól működő hegyközségi rendszer tehát egyaránt áldás lenne a termelők és az állam, és persze végső soron a fogyasztók számára is.

Mikor mondhatnánk azt, hogy a hegyközségi rendszer jól működik? Az egyértelmű bizonyíték az lenne, ha a nagy többség akkor is tag akarna lenni, ha az nem volna kötelező. Ha úgy gondolná, hogy szüksége van erre a szervezetre, vagyis nem csak kényszerű, adminisztratív kapcsolatban lenne vele, hanem érdemi segítséget kaphatna tőle fontos problémái megoldásához, például kockázatai, üzleti kitettsége kezelésében.

Az utóbbi időszak azonban inkább meddő küzdelmekről, „önmegvalósító hőstettekről”, és nem a lényegről szólt. Ennek egyik világos jele, hogy szaporodnak az önszabályzó csoportok és egyesületek (Csopaki Kódex, Balatoni Kör, vagy például a Somlón a Bazalt Kör), amelyek a saját maguk számára elvégzik azt a munkát, amit a hegyközségi rendszernek kellene elvégeznie.  És ezeknek a csoportoknak a tagjai közben természetesen a hegyközségek tagjai is. Vajon miért nem a megfelelő infrastruktúrával és jogosítványokkal ellátott hegyközségi rendszert használják fel legfontosabb céljaik megvalósítására? A válasz prózaian egyszerű: azért, mert az jelenlegi formájában nem alkalmas erre.

Ahhoz, hogy a hegyközségi rendszer betöltse szerepét, mindenekelőtt azt kell megismerni és megérteni, mik a céljai az ágazat szereplőinek, ezek a célok miként csoportosíthatók, és képviseletük miként biztosítható. A különböző célú csoportoknak ugyanis meg kell egyezniük a nem összeegyeztethető célok módosításában és elfogadásában.

Ennek első lépéseként nem is kellene feltalálni semmi újat, csak célszerűen működtetni egy öt éve létező grémiumot, a szakmaközi bizottságot. Ez eredeti célját tekintve a szőlő- és bortermelő vállalkozásokat képviselő szervezetek egyeztető és ajánlásokat kidolgozó intézménye. HNT-elnökségem idején azért alakítottuk meg, mert úgy gondoltuk, hogy a HNT területi alapon felálló tanácsülése mellett kell egy olyan szakmaközi tanács, amely ütköztetni tudja a különböző szereplők érdekeit, hogy ennek segítségével az országos szervezet és annak vezetése felismerje a valódi igényeket és képes legyen reflektálni ezekre.

Létrehozásakor kizárólagosan a szőlő bor ágazatban működő, üzleti tevékenységet végző vállalkozásokat képviselő szervezetek delegálták a tagjait, ami biztosította, hogy csak ezeknek a szereplőknek a szempontjait képviselte, és ezért a felelősséget is tudott vállalni tagjai felé.

Később ezt a bizottságot átalakították, kibővítették, bevontak olyan szervezeteket is, amelyek nem képviselnek termelőket, így ma minden felelősség nélkül, eredeti funkciójára nem is emlékeztetően működik: a tehetetlen rendszerben a telhetetlen nagygömböc a saját képére formálta.

Nézzük most már a teendőket pontokba szedve:

1. Az első lépés a szakmaközi bizottság visszaalakítása eredeti formájába: csak termelőket képviselő tagjai legyenek. Ez megadja a legitimitását is, hiszen azt képviseli, ami a tagjainak az érdeke. A bizottság operatívan működik, kezdeményez, állást foglal a legfontosabb ügyekben, az érdekek ütköztetésével javaslatokat terjeszt elő, amelyeket a HNT szakmai apparátusa kidolgoz, a vezetés pedig felelősségteljesen dönt róluk. Így valóban azok alakítják a szabályokat, akiknek a bőrére megy a „játék”, és a végrehajtással sem lehetne gond, hiszen a képviseleti rendszer minden ponton és minden irányban biztosíthatná az információáramlást. 

2. Nagymértékben erősíteni kell a termelőket támogató funkciókat, és ezeknek a hegyközség legyen a közvetítője.  Így a hegyközségi rendszer egyes szintjei egy folyamat szereplőiként működnek majd együtt, nem pedig látszatszerepek függetlenségi harcosaiként játsszák Don Quijote szerepét.  

3. A hegyközség váljon alkalmassá „mini szakmaközi szervezetként” működni, és ezzel a helyi viszonyokat szabályozni. Borvidéki ügyekben folytasson érdemi konzultációt – mi a fő fajta, az ebből készült bornak milyen a karaktere, hol van a piaca stb. Az önszabályzó csoportokban tevékenykedő, vízióval rendelkező – és az ilyen munkát elvégző – tagoknak nyújtson támogatást, hogy a hegyközségen belül legyen érdemes kifejteni tevékenységüket. Így a szabályozás nem csak önként vállalható, hanem az törvény erejével betartandó kötelezettség lesz, amely minden piaci szereplőre vonatkozik.  Legyen képes és jogosult hegyközség is arra, hogy kötelező szabályokat alkosson, hiszen például a juhfarktermelés szabályai nem érdekesek országosan.

4. A HNT és a hegyközségek ma szereptévesztésben vannak, nem azzal foglalkoznak, ami a feladatuk lenne. A legfontosabb – főleg a hegyközségeken belül – az aktív közösségként való működés feltételeinek megteremtése. Ehhez nem csak a hegybírónak, de valamennyi választott tisztségviselőnek tanulnia kell. Megismerni a szabályokat, eszközöket, képzéseken elsajátítani, miként tudja szolgálni hegyközségének tagjait.  A HNT küldötteinek is meg kell tanulniuk, hogyan láthatják el jól feladatukat, ami nem azzal ér véget, hogy megválasztják őket, hanem akkor kezdődik. Olyan vezetésre van szükség, amelyik képes meghaladni a korábbi gondolkodásmódot, világos programot alkot, és azt keresztül is viszi, vállalva a konfliktusokat.

5. A hegyközségnek információs központnak, információ- és tanácsadási szolgáltatással, kereskedelmi közvetítő funkciókkal rendelkező hellyé kell válnia. Mennyi egy hektár művelésének reális költsége (növényvédőszer, talajművelés, támszerkezet stb.), milyen követendő termelési technikák vannak, hol érdemes oltványt beszerezni? Hasson oda, hogy a kutatóintézetek azt kutassák, amit aztán használni is lehet.

6. Az állam képviselőivel tisztázni és dokumentálni kell az államtól átvett funkciókat, egyetértését kell kérni a célokhoz, meg kell állapodni az eszközökről és a megvalósítási ütemezésről. Tiszta viszonyokat kell teremteni. Ha a termelő a HNT-re nem számíthatott, elment egy politikushoz, aki megkereste a minisztert, aki pedig kiadta a feladatot az apparátusnak. A probléma vagy megoldódott, vagy sem, de ebben a fő gond az, hogy soha nem derült ki világosan, hogy a HNT mulasztott, és ezért rendel bizonyos jogosítványokat az állam újra magához. A termelő megoldást vár. Neki rövidtávon mindegy, hogy a HNT-hez kell és érdemes fordulni, mert a HNT végezi a dolgát, vagy az állam átveszi tőle a nem elvégzett feladatot. De ha az ilyen esetek után a HNT működésében nem történik változás, annak most már legyen egyértelmű következménye.

Sok a tanulni- és tennivaló. Ideje észbe kapni. Több mint 20 évünk volt élni a lehetőséggel, hogy alulról szerveződve, demokratikusan úgy alakítsuk a jövőnket, hogy a legjobbat hozhassuk ki adottságainkból, és boldoguljunk, megálljuk a helyünket a világban. Finanszírozunk egy rendszert, ami a hasznunkra lehetne, mégsem várjuk el, hogy ennek megfelelően működjön. Ma még kifejezetten jók a nemzetközi piaci és támogatási lehetőségeink.

Amennyiben van ész, erő és akarat, úgy a magyar szőlő- és borgazdaság nagyon gyorsan emelkedhet fel a legjobbak közé. Kitűnő a mostani alkalom, ne hagyjuk ezt is elveszni.