Rotburger sörfőzde, Pilisvörösvár

Úgy esett, hogy harmadmagunknak akadt némi „szabad” munkaideje így egy hétköznap délelőttjén nekivágtunk a soron következő SlowFood-os kirándulásunknak, amely ezúttal a pilisi medencébe vezetett. A Budapesttől mindössze 26 km-re lévő, Pilisvörösváron található Rotburger családi sörfőzdét maga a főzőmester mutatta be nekünk.

Jáki András édesapja 1993-ban, miután a QUEEN üdítőgyárban megváltak tőle, arra gondolt, hogy összetöri a családi malacperselyt és ő bizony „sert” fog főzni. Tervéhez, - ahogy oly sokszor bebizonyosodott már - persze elengedhetetlen volt a külföldi gyakorlat: így konzultációkat folytatott bajor mesterekkel és többször látogatott el sörországba, később pedig a technológiát is tőlük szerezte be. Utóbbi telepítése, valamint az első hét kísérletezgetése és a bajor mester személyes útmutatásai - idézem: „együttizzadásuk” - után a papa már egyedül kóstolgathatta az első saját főzetét. Ezután következett a nehezebb dolog, hiszen a sört el kellett adni.

A telepített 1000 liter/napi kapacitást a helyi vendéglátás kielégítésére tervezte Jáki úr, ám hiába került be sok kocsmába, sajnos a nagy sörgyárak által felkínált, ingyen pohárral, sörcsap-használattal és visszatérítéssel kecsegtető beszállítói szerződések még a kemény sváb patriotizmust is megtörték. Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár éttermeiben, kocsmáiban ma már a Dreher és az Ászok habzik, a helyzet változására pedig vajmi kevés esélyt lát a mester.

Egy-két helyi és fővárosi különleges éttermi igény kielégítésén kívül a termékek (szűretlen, szűrt világos és barnasör) helyben, úgyis mondhatnánk, hogy a pincénél találnak gazdára és torokra. Ti. András néhány éve saját rockbulikat rendez a saját kertjében minden pénteken és szombaton, ahová a fiatalságot invitálja el. Jönnek is, hiszen a sör olcsó és finom, nem is beszélve a nagymama féltett receptje alapján készített fasírtról, amely tesztjeink alapján ideális sörkorcsolyának bizonyult.

A technológia a német tisztasági törvényt és fegyelmet követi. A főzetben vízen, árpán és komlón kívül semmilyen más anyag nincs, így válik a sör természetes és - mértékkel fogyasztva - egészséges itallá. Egyetlen dolog lóg csak ki a filozófiá(nk)ból: az a fránya PET palack. András kérdésünkre elmondta, hogy korábban próbálkoztak csatos üveggel, ám olyan magas volt a göngyöleg ára, és annyira macerás volt a visszagyűjtése, hogy a vevők és ők sem szerették: „Áh, nálunk plasztikkultúra van, nem italkultúra”. Végül persze mindhárom sört megkóstoltuk, és a pult alól előkerült egy szűretlen barna is. A pasztőrözés elmaradása miatt nem remélt élményben volt részünk, és a sör új, gyümölcs illetve virágillatú dimenzióit ismerhettük meg.

András mesélt múltról, jelenről, de jövőről vajmi keveset. Ismét csak azt tapasztaltuk, hogy mintha az itthoni kézműves munka légköréből hiányozna a jövőbemutató lelkesedés, elhivatottság, annak tudata, hogy „amit csinálok az értékes és azt értékelik” vagy legalábbis fogják értékelni. Pedig tényleg felbecsülhetetlen.

Süli Tamás