A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Probus császár

2008-09-15 | Tóth Adrienn



Probus császár nevét sokan ismerjük, és azt eddig is tudtuk róla, hogy saját katonáit munkába fogva sokat tett földjeink szőlővel való betelepítéséért. Azt talán kevesebben tudják, hogy ő idevalósi, Kárpát-medencei volt, és kevésbé nemes származása ellenére úgy lett belőle császár, hogy a római törvények szerint, amennyiben a császár fiú utód nélkül hal meg, pozícióját a legelitebb katonai egység vezetője veszi át. Probus pedig a kulcsfontosságú pillanatban éppen a rettegett 10. légió feje volt.

Hát így lett belőle császár. Van hozzá kapcsolódóan még egy érdekes történet. Ahogy korábban említettük, saját katonáit fogta be a szőlőtelepítés és a földművelés nehéz munkájába. Békeidőben szinte kizárólag ezzel foglalkoztak a csapatok. Idővel azonban igencsak rossz néven vették a kemény katonák, hogy a harc helyett a földeken görnyedeznek és egy alkoholtól megittasodott pillanatukban a császárra támadtak és megölték őt. A monda szerint a másnaposság elmúltával megbánták tettüket, és szobrot állítottak Probusnak.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!