A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Egy ital mellett

Rókusfaly Pál interjúkötete

2009-06-26 | Tóth Adrienn


Újságíró, üzletember, zenész, vendéglátós. Sokszínű és változatos azon emberek sora, akik Rókusfalvy Pál első interjúkötetében helyet kapnak. A beszélgetések szinte egy szuszra végigolvashatók, bár temperamentumtól függően egy pohár bor talán kevés hozzájuk, de kettő mindenképp elég lesz.


Rókusfalvy Pált először TV-s és rádiós műsorvezetőként ismerhettük meg. Később boros körökben egy etyeki pincészet és vendégfogadó tulajdonosaként kapott szárnyra a neve. Az utóbbi nyolc évben pedig túllépve saját vállalkozásának keretén, fesztiválokat, konferenciákat szervez, amelyek az etyeki borvidék, a hazai borkultúra széles körű népszerűsítését célozzák meg.

Ennek tudatában valószínűleg nem sokan szállnának vitába azzal a kijelentéssel, hogy Rókusfalvy Pál a tettek embere. Talán épp ezért nem is véletlen, hogy legújabb, a Jazzy rádión esténként hallható „Egy ital mellett” című rádiós beszélgetős műsorának vendégeiben van valami közös. Ők is hasonlóan tettre készek, kifejezetten aktívak, jelentős munkákat, sikereket tudnak a hátuk mögött.

Vajon ki az a tizennégy ember, akivel elbeszélget a riporter a kötet keretein belül? Erre a kérdésre kitérő választ adunk, nem áruljuk el a szereplők pontos kilétét, viszont felvillantunk egy-egy érdekes kijelentést néhány interjúból.

1. számú alany – „Általában Hot-ot mondok…azt gondolom, hogy a mi dialektusunknak kell megfelelni, és ezért ordítom néha a koncerteken ezt a mikrofonba.”

3. számú alany – „Nem valami különösen nagy vágyról volt szó, csak egy kis házról, egy kis kerttel hozzá, mert kell a talpam alá a föld, és a fejem fölé egy kis ég, ennyi elég.”

4. számú alany – „Azt kellene kimondani, hogy elsősorban rajtunk múlik, akik itt élünk, hogy milyen lesz ez az ország.”

6. számú alany – „A legnagyobb szerencsém az volt, hogy mindenhonnan elküldtek… így önálló ötletekkel, produkciókkal kellett előállnom.”

8. számú alany – „Én teljesen beleéltem magam abba a filmszerű világba, ahol a süppedős szállodai szőnyegen tolja a zsúrkocsit a pincér, és az öltönyös vendég szivarral a kezében belesüpped a lobby mély foteljébe.”

12. számú alany - „… a boldog élet titka az, hogy az embernek a mikrokörnyezete, a családja, a barátai, a lakása, a háza egy olyan környezetet biztosítson számára, ahol jól érzi magát.”

Az interjúkötet jól olvasható, érdekes beszélgetéseit nyugodt délutánokra ajánljuk, stílusosan egy pohár etyeki borral, de ha épp nincs a kezünk ügyében ilyen, megteszi egy máshonnan származó fehérbor is. Különösen meleg időben készítsünk fröccsöt! Jó olvasgatást!

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!