A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Kínai borbiznisz: világuralom vörösben

2. rész

2017-01-28 | Ribáry Manuéla


Kínai borbiznisz: világuralom vörösben

Gondolná, hogy Kína már a WSET második legnagyobb piaca? És hogy nem egy magyar bor képviseli hazánkat? A kínai Holdújév alkalmából háromrészes sorozatban járjuk körbe, hol tartanak ma.


 

Sorozatunk előző részéből kiderült, hogy Kína szinte mindent tud a borról, amit tudni lehet. Az első részért kattintson IDE!

Szecsuáni csirke tokaji aszúval?

Konyári János négy évvel ezelőtt még úgy látta, hogy bár a kínai piac óriási potenciált rejt, de egyáltalán nem egyszerű. Cégének kinti képviseletében sokat segített, hogy a kínai partnere többször is vendégül látta. Azóta azonban jelentős változások történtek és zajlanak most is.

 

Kína jelenleg a világ 6. legnagyobb bortermelő országa, és importőrnek sem utolsó. Mindez persze az 1,3 milliárd főt meghaladó lakosságának is köszönhető. Ebből mintegy 10 millióan nagyon gazdagnak számítanak. Nekik köszönhető, hogy a minőségi borokat is egyre többen fogyasztják a magas áruk ellenére. 

 

Ehhez kapcsolódóan a helyi borkultúra is robbanásszerűen fejlődik. Különösen népszerű ajándék a hölgyek részére egy palack bor, amelynek a bőrszépítő tulajdonsága mellett, egészségmegőrző szerepet is tulajdonítanak, úgy tarják, hogy a memóriára is jó hatással van. És nemhogy elindult, hanem már Kína a WSET 2. legnagyobb piaca.


Kínai borbiznisz: világuralom vörösben

Malatinszky Csaba borai szintén méltán képviselik hazánkat Kínában, ahol saját képviseletük is van. (Fotó: Schöff Gergely / Winelovers)

 

Hong Kong 2008-ban minden borvámot eltörölt. 2012 óta pedig Pekingben működik a Magyar Kézműves Borászok Szövetsége. Tavaly elnyerték a magyar borok kínai promóciójára kiírt 25 ezer eurós pályázatát, melynek keretében egy teljes éven át népszerűsítették a minőségi magyar borokat. Pekingben pedig megjelentették Herczeg Ágnes: Magyar borok a kínai konyhában című könyvét, ezzel is segítve azokat a kínai borfogyasztókat, akik még nem tudják elképzelni, hogy melyik ételükhöz milyen bor illik. "Amíg nem kóstolja meg az ember, nem is gondolná, hogy egy erősen fűszeres szecsuáni ételhez mennyire csodás párosítás a tokaji aszú" – többek között a könyvbemutatón ezeket is elárulta Herczeg Ágnes.

A kínai meló

A borokra épülő befektetési alapok ma már elérhetőek a kínaiak számára is. Azonban míg a nyugati világ Bordeaux vidékének és a Rhône folyó völgyének legnevesebb boraira épülnek, addig ez esetben el kell tekintenünk a jól megszokott nagy nevektől.

 

Az első igazán nagy áttörést talán az jelentette, amikor 2009-ben első alkalommal bejelentették, hogy a He Lan Qing Xue’s pincészet Jia Bei Lan bora nyerte meg a Decanter World Wine Awards-ot.

 

Kínai borbiznisz: világuralom vörösben

 

Statisztikai adatok szerint 38 millió borfogyasztó van Kínában, ami gyakorlatilag annyi, mint Lengyelország teljes lakossága. Az ország egyik legnevesebb borásza úgy véli, ez a szám hamarosan a tízszeresére fog növekedni. Azonban arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy mostanság némileg csökkent a fogyasztás, mivel a mennyiség helyett már a minőségnek van döntő szerepe. Vélhetően azért érkezik több, főleg francia bor az országba, mert időre van szükségük ahhoz, hogy otthon is kellő minőségű és mennyiségű bort tudjanak termelni.

 

Bloomberg cikke szerint Kínában a bormánia egyre csak nő. Már több mint 1,865 milliárd üveg vörösbort fogyasztanak évente (ez a teljes lakosságot figyelembe véve 1,036 liter / fő évente), és jelenleg már 130 bordeaux-i chateau is kínai tulajdonban vanjelezve a kínaiak apadhatatlan szomját a francia borvidékek meghódítására. A majd egy kontinensnyi országban már akkora a kereslet a borok iránt, hogy egy palack ára tízszerese is lehet a francia áraknak. Az X-generáció tagjai, azaz az 1960 és 1979 között születtek kifejezetten vadásznak a szőlőtőkékre, mert a luxus szimbólumának tartják, és hazájukban is szeretnének igazán minőségi borokat fogyasztani. 


A Financial Times arról számolt be, hogy Kína tavaly 166 millió liter palackozott francia bort importált, 33%-kal többet, mint 2014-ben. Az importált áru értéke pedig szintén nőtt, méghozzá 41%-kal, elérve ezzel a 863 millió dollárt.

Kínai borbiznisz: világuralom vörösben
A borral kapcsolatos üzleti élet felvirágzása a Kommunista Párt figyelmét is felkeltette. Egy antikorrupciós vizsgálat során kiderült, hogy kormányzati fontmilliókat költöttek 14 bordeuax-i chateux illegális felvásárlására. És, hogy meddig kell arra várni, hogy berobbanjon a kínai borexport? Ezt pontosan nem tudhatjuk, csak sejtéseink lehetnek róla…

Import, export

Ausztrália Kína második legnagyobb borimportőre Franciaország után, Kína pedig már most is a negyedik legfontosabb exportpiac Ausztrália számára. A szigetországból 46 millió liter bort szállítottak Kínába, amely mennyiség 59%-kal haladta meg az azt megelőző évet.

 

Az ausztrál borexportálók befizette vám jelenti Kína vámbevételeinek legnagyobb részét, így jelenleg Kína a legértékesebb borpiac Ausztrália számára. Az exportált áru értéke az utóbbi évben 50%-kal növekedett, 500 millió dollár értékben. Összehasonlításul: tíz éve ez az érték 27 millió dollár volt.

 

Ami az importot illeti, Ausztrália második helyen szerepelt Kína listáján az elmúlt tíz évben, a versenytársak Chile, Spanyolország és Franciaország. 2015-ben 14,3%-ról 23,4-re javított, ezzel irigylésre méltó helyzetbe hozva magát.

 

Kínai borbiznisz: világuralom vörösben

Hol vásárolnak a fogyasztók?

- közepes- és nagyobb éttermekben
- kis kereskedelmi üzletekben
- borszaküzletekben
- pincészetekben
- szupermarketekben
- webshopokban (a bor 20%-át online értékesítik)

Összességében elmondható, hogy az elfogyasztott borok túlnyomó többsége (83%-a) belföldi bor, de a bortermelés Kínában messze nem elég az exportálásra és a fogyasztók kiszolgálására. Sokkal nagyobb a hazai kereslet, ezért az évenkénti 1,17 milliárd liter bor mellé még érkezik 1,3 milliárd liter bor az országba.

És hogy mi várható a jövőben?

A szélsőséges időjárás egyelőre még sokszor megtépázza a szőlészeteket, de a globális felmelegedés Kína malmára hajtja a vizet. S bár az oktatás is szépen elindult, egyelőre mindössze 80 akkreditált sommelier-jük van, és nem termelnek olyan mennyiségű minőségi bort, amely versenyezhetne az importtal. Egy biztos: kemény, szorgos és alázatos munkát fognak végezni és bizonyosak lehetünk abban, hogy még sok meglepetést okoznak majd.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!