Ludwig van Beethoven

Zeneszerzők és boraik 4. rész

2014-10-14 | Tóth Adrienn

A korábban leírt időszakot követte az úgynevezett középső alkotói korszak, amit a küzdelem és a hősiesség jellemzett – ekkor tudta legyőzni süketsége miatti mély, kilátástalannak tűnő depresszióját. Csodálatos belső hallása segítségével alkotói ereje nemhogy csökkent volna, de a megpróbáltatásban megacélozódva inkább csak fokozódott.

Cikkünk első részéhez kattints IDE!

Ekkor fogalmazta meg mintegy arc poeticaként a következőket: „a zene az érzékek bora: inspirál és felszabadít, és én vagyok Bacchus, aki elhozom ezt az emberiségnek, és ezzel a csodálatos itallal részeggé teszem a lelküket.”

Látszik tehát, hogy ő is úgy tekintett a borra mint az emberi lelket az égi dolgokhoz emelő, magasztos italra, mely csak a művészet erejével említhető egy napon. Ám hiába hasonlította magát Dionüszosz boristenhez, ő maga sosem volt részegeskedő, sosem engedte, hogy az alkohol olyannyira felszabadítsa ösztöneit, hogy azok kontroll nélkül tombolhassanak – ez a korlát talán apja példája nyomán alakult ki benne.

A katarzist, a ditirambikus önfeledtséget mindig a zene által érte el és élte át, hiszen a zene sosem állatiasít el, mindig megvan benne a megtisztulás és kiemelkedés művészi magaslata.

Ezzel együtt érdemes talán elgondolkodni azon, hogy a kiváló német filozófus és esztéta, Nietzsche A tragédia születése című könyvében miért írja azt, hogy a művészet igazi inspirátora nem Apollón, a művészetek és fényesség, hanem Dionüszosz, a bor és mámor ellentmondásos istene…

* * *

Azt szokták mondani, hogy az idő múlásával az ember ínyenccé válik: érettebb korára megtalálja azt az ötven-száz könyvet, amit élete végéig újra és újra el fog olvasni, megleli azokat a helyeket, ahol békére, nyugalomra talál, felfedezi azokat a zenéket, amikből teste, lelke, szelleme táplálkozni tud, elteszi magának azokat a palackokat, amiket mindenképpen meg akar még inni hátralévő évei során.

Az idő kiérleli bennünk a lényeget, lehántja rólunk a felesleget, esszenciává sűríti létezésünk alapélményét. Így jutott el Beethoven is ahhoz a végső élményhez, amit a legmélyebb intellektualitás és bölcsesség jellemez, és amit csak az oidipuszi elvonulás, az önkéntes kolonoszi száműzetés súlyával lehet mérni.

Zenéje letisztult, de mégis bonyolult, éteri, de mégis munkás – leginkább kései vonósnégyeseiben érezhető az igény arra, hogy a dallamot, a zenei mondanivalót a legegyszerűbb formában, a legkézenfekvőbb módon artikulálja.

Ludwig van Beethoven

ditirambus

A ditirambus ókori, görög eredetű lírai műfaj. Eredetileg Dionüszosz csodás tetteit, szenvedéseit, halálát megörökítő, fenséges hangulatú, eksztatikus állapotban előadott közösségi ének. Kardal formájában terjedt el, a Dionüszosz-ünnepségeken férfikórusok adták elő, és Arisztotelész ebből eredezteti a tragédiát. Az ókorból a kevés fennmaradt emléket Arkhilokhosz, Szimonidész és Bakkhülidész kardalai adják. Az újkori költészetben a szilaj jókedv és a mámoros keserűség szélsőségeit kifejező műfaj, ahol a szenvedélyességet a versforma zaklatottsága is tükrözi. (Schiller Dithyrambus; Nietzsche Dionüszosz-ditirambusok, 1888).

Ez az időszak hozott meg olyan nagy műveket a komponista életében, mint a cisz-moll és a B-dúr vonósnégyes, a IX. szimfónia, illetve a X. szimfónia vázlatai. Utolsó éveit a kísérletezés jellemezte, de egy párhuzammal élve: nem új tőkéket ültetett, nem új fajtákkal próbálkozott, hanem a hordóban kiérlelt nemes italokat házasította egymással. Semmit nem bízott a véletlenre, csak a legjobb anyagot hozta és használta fel hozzájuk – így lehetséges, hogy még a legkritikusabb zenetörténészek szerint is közel állnak a tökéleteshez.

* * *

Beethoven korában – hála II. József császár 1784-es rendeletének – virágzottak az úgynevezett heurigerek, ahol a szőlősgazdák saját pincéjükből értékesíthették boraikat. Nem is gondolnánk talán, de Bécs Ausztria legkisebb borvidéke, holott a tőkék már a belvárosban is megjelennek, és közel 800 hektáron terülnek el, főként a külső kerületekben, Grinzingben és Sieveringben.

A heurigerek helyét a kapu fölé kihelyezett fenyőág jelezte, amit ha vörös szalaggal kötöttek át, akkor vörösbort mértek, ha fehérrel, akkor értelemszerűen fehéret. Beethoven is igen kedvelte ezeket a családias hangulatú borkiméréseket, ahol ráadásul a kiváló borok mellett házi sütésű kenyereket és réteseket is kóstolhatott. Bécsben egyaránt ihatott az agyagos talajú déli dűlőkről származó rizlingekből és velteliniből, valamint a magasabb és kövesebb domboldalakról származó őseredeti zweigeltekből és blaugurgerből.

Több helyütt a mai napig is összeforr Beethoven neve a borral, rengeteg rendezvény építi egymásra koncertjeit borkóstolókkal. Ezek közül éppen aktuális és meglehetősen neves fesztivál a seattle-i, ami „Symphony's Beethoven & Wine Festival” címen került megrendezésre idén ősszel.

Bár az amerikai borok nem a legautentikusabb kísérői Beethoven zenéjének, örök érvényű igazság, hogy a jó bor és a jó zene mindig egymásra találnak. A jó zene pedig garantált, hiszen a kiváló komponista műveit Gerard Schwartz vezényletével és Sara Davis Buechner zongorajátékával hallgathatja meg a nagyérdemű.

Műsorra került a No. 1-es C-dúr zongoraverseny és a VII., A-dúr szimfónia, majd a második alkalmon megszólalt az Egmont és az Eroica, Beethoven legismertebb művei közül kettő, a záróhangversenyen pedig az V. szimfónia volt. Tudják: g-g-g-esz/f-f-f-d…

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!