A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Őrült hajsza egy étteremért

A Soul Kitchen filmajánlója

2010-10-18 | Vizi Csenge


Az igazi felüdülésre vágyók paradicsoma lehet a Soul Kitchen című film. Ha röviden szeretnénk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy nevetőizmokat élesítő, néhol abszurd, de összességében az egyik legrealisztikusabb ábrázolás, amit ma egy alkotásban át lehet adni. Azonban rendelkezésünkre áll eme felület, amelyen miért is \"nézhetnénk\" bele jobban a filmbe, hogy ne csak az előbbi mondat alapján döntsük el, megnézzük-e a Soul Kitchent.


A 2009-es Velencei Filmfesztivál Zsűri különdíjával és Young Cinema Award díjjal jutalmazták Fatih Akint, a Soul Kitchen rendezőjét, majd 2010-ben a Német Filmdíjátadón Arany Filmdíjra jelölték Andrew Bird-öt a legjobb vágásért, Fatin Akint és Klaus Maecket a filmért. Ez is bizonyítja, hogy a film és alkotói mindent megtettek azért, hogy az európai filmkultúra oltárán áldozva olyan alkotással álljanak elő, amely nem csak vicces, hanem remekmű is.

Fatih Akin török-német származású rendező eddig olyan drámákat jelenített meg a vásznon, amelyek mind társadalmi kérdéseket feszegettek, ezekért pedig a Berlinálén és a Cannes-i Filmfesztiválon is komoly díjakat söpört be. Egyetlen romantikus komédiája 2000-ben készült Júliusban címmel, amelyet most, közel 10 év után egy újabb követett. A rendező ezt az alkotását saját múltjának emlékéül szerette volna az utókornak adományozni.

Az adományt pedig bárki átveheti, aki kicsit is fogékony a vígjátékok és a gasztronómia iránt. A Soul Kitchen ugyanis a főszereplőin túl egy igazi másodosztályú (vagy inkább harmadosztályú?), német külvárosi gyárépületben kialakított vendéglőről és annak felemelkedéséről szól. Itt találkozik az ipari érdek és a vendéglátás. Vagyis inkább ütközik.

\"\"

Hiszen míg a jó pár éve üzemelő konyhán a munkások hozzászoktak a rántott húshoz meg a panírozott halhoz, addig egy fényűző vacsora alkalmával egyik főszereplőnk, a görög származású Zinos, aki egyben a Soul Kitchen tulajdonosa is, meglátja, van hová fejlődnie neki és konyhájának is.

Ehhez társul a késdobáló, pszichopata séf, aki rögtön olyan ételeket vesz fel a balkáni hangulatú étterem kínálatába, amelyek csodaszépen néznek ki, de az ipari munkások által ehetetlennek minősülnek. Így lassan már csak egyetlen törzsvendég marad, az amúgy is ingyenélő, a vendéglő hátulját bérlő „halász”. Ő végig élvezettel fogyasztja az izgalmasabbnál izgalmasabb ételkölteményeket.

A bonyodalom azonban nem a séf érkezésével kezdődik, ugyanis van egy szőke szépség is a filmben, történetesen Zinos szerelme, aki épp Shanghaiba készül a film elején. Ekkor főhősünk még a Soul Kitchen miatt nem akarja követni, azonban váratlan fordulatok tömege arra ösztökéli, hogy vegye meg repülőjegyét minél hamarabb. Az sem tartja vissza, hogy öcsérre bízza az üzletet, ami valljuk be, egy hamiskártyás, tolvaj, börtönviselt ember képében nem egy életbiztosítás…

\"\"

A filmkockákat végigkíséri egy igen mókás, ámbár fájdalmas vonal, ami egy porckorongsérv képében jelenik meg. Zinos folyamatosan hátfájással küzd, aminek orvoslását egy barnaszemű, hosszú, feketehajú szépség egy gyógytornásznő képében próbálja elősegíteni. A mellékszereplőből Gryllus Dorka a film végére főszereplővé növi ki magát, ahogyan a komikus hátfájós jeleneteknek is egyszer vége lesz, és bekövetkezik főhősünk, a csupaszív Zinos kiegyenesedése, párhuzamosan a film eseményeinek kuszaságával, majd letisztulásával.

Amit biztosan állíthatunk, hogy a filmben nincs egyetlen unalmas perc sem, hol különböző nemzetiségű emberek vannak egyszerre a színen, majd késdobálós, lopós jeleneteken izgulhatunk, hol a két ellentétes mentalitású, megjelenésű nő és Zinos szerelmének tisztázására vágyunk, hol a nagy bulikat és koncerteket élvezhetjük mi is zenében és látványban, majd pedig a hamisítatlan ételkreációk felvonulását csodálhatjuk meg. Ha egy felhőtlen másfél órára vágyunk, Adam Bousdoukos, Moritz Bleibtreu, Birol Ünel és Gryllus Dorka színészi alkotása biztos garanciát jelent!

Filmajánló

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!