A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A hónap témája Sopron

Mi történhet egy nap alatt?

2008-07-24 | Tóth Adrienn


Már többször is jártam a városban, és nem mondhatom, hogy valaha is rosszul éreztem volna magam, de az igazi áttörés egy konkrét naphoz volt köthető, egész pontosan huszonnégy órához. Két éve megakadt a szemem egy programajánlaton, ami egy huszonnégy órás soproni bortúráról szólt. Őszintén szólva sosem voltam igazi sportember, és az alvásmegvonást sem viselem túl jól (még rövidtávon sem), de ennek a kihívásnak nem tudtam ellenállni.


Egy barátnőmnek is épp kapóra jött a dolog, utólag mesélte el, hogy amikor felhívtam ezzel az ötlettel, épp az élettől várta, hogy letegyen valamit elé. Szerencsére ezt, a különben talán túl extrémnek tűnő ötletet rögtön a gondviselés ajándékának tekintette, így pár nap múlva úton voltunk Sopron felé, hogy délben megérkezvén a pályaudvarra, elkezdődjön az a huszonnégy óra, amely letelte után másnap délben ugyanott felszállunk a hazafelé tartó szerelvényre.

Nehéz lenne elmesélni, hogy mi minden történt a két időpont között, és nem azért mert a féktelen tivornya árjában túl sok soproni kékfrankos folyt volna le a torkunkon. Magam is meglepődtem, de 50-60 bor kóstolása huszonnégy órára szétosztva, többszöri gazdag étkezéssel megspékelve, koránt sem megterhelő. Így nem az alkohol okozta a mámort, inkább a Fertő-tó, a kékfrankos sokszínű zamata vagy az utcák éjszakai csendjében tett séták.

Még a másnap reggelre esedékes borásszal is élénken beszélgettünk, bár akkor már jobban esett a reggeli kávé, mint a bor. A holtpont számomra lovaskocsin jött el, amely a Fertő-tótól Sopronba szállított minket vissza. Nem sokkal déli tizenkettő előtt a Buschenschankban már végképp nemigen akaródzott kóstolni, bár még ott is próbálkoztak házigazdáink. De akkor már úgy voltam vele, hogy, még ha Sopron legjobb borainak megízlelése nélkül is tértem volna haza, na, akkor sem kérek többet.

Mindössze ez az egy nap kellett hozzá, hogy ezentúl másképp gondoljak a borvidékre. Nem váltam sopronivá, de kicsit bepillanthattam a függöny mögé. Azóta sok új ajtó nyílt meg, új emberek ismeretségével lettem gazdagabb és jó néhány estét eltöltöttem soproni bor vagy borász társaságában vagy egyszerűen csak Sopronról beszélve.

Nem véletlen az sem, hogy miért pont most választottuk témául a borvidéket. Ezekben a hónapokban zajlik ugyanis a Kékfrankos Nyár, amelynek részleteivel rendszeresen foglalkozunk Programajánló rovatunkban. Talán mondanom sem kell, hogy legmelegebben a Kékfrankos 24-et ajánlom a kalandvágyóknak, amely idén augusztus 16-ra esik.

A következő hetek folyamán szót ejtünk majd a soproni bor és borvidék történelméről, a vidék turisztikai látnivalóiról, kicsit utána nézünk a kékfrankosnak, kitekintünk Ausztriába, valamint főzünk, kóstolunk és beszélgetünk helyi borászokkal.

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!