2016: kevés, de kitűnő borok éve
Ritka az ekkora eltérés mennyiség és minőség között
2016-10-03 | VinoportA hűvösebb augusztus miatt az országban szinte mindenütt a szokásosnál később kezdődött a szüret. A legtöbb borvidéken a napos szeptember kárpótolta a borászokat a korábbi kellemetlenségekért, de egyes területeken – főleg a Dunántúl északi részén – a fagy, a jég és a csapadékos augusztus jóvátehetetlen károkat okozott.
Ritkán látszik a szüretelt szőlő mennyiségében és minőségében akkora eltérés az ország borvidékei között, mint idén. Nyugat-Dunántúlra, Sopronra, Somlóra, Észak-Balatonra, Neszmélyre többszörösen is rájárt a rúd, miközben a déli és keleti borvidékeken igen jó termés várható.
Fagy, jég és augusztusi esők nehezítették, ha nem lehetetlenítették el a nyugat-magyarországi borászatot az idén. A Balatontól északra a nyugati határig elterülő borvidékek jártak a legrosszabbul: ott az erős májusi fagykár után nyári jégesők és csapadékos augusztus tizedelte a szőlőtermést. „Vannak területek, ahonnan idén sajnos egyáltalán nem számíthatunk a jól megszokott borokra. A szőlő fele elfagyott, a maradékon megrepesztette a szemek egy részét a jégeső, végül a nedves augusztusi idő miatt képtelenség volt megvédeni a termést a betegségektől. Tudunk olyan gazdáról, aki Füred környékén egyáltalán nem szüretel, mások vállalják a szemek kézi válogatásának jelentős többletköltségét, de kevés boruk lesz” – mondja Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója.
Más borvidékeken ezzel szemben szép a szőlő, jó termésről számolnak be a gazdák. Az a veszély nem fenyeget, hogy országosan kiesik egy évjárat, és emiatt áremelkedés lesz, véli Kathona, hiszen a Mátrában, Tokajban, Egerben, az Alföldön vagy Villányban szép termés várható. Köztes helyzetben van a Dél-Balaton, aminek kisebb mértékben ugyan, de szintén kijutott szinte minden csapásból.
„Nem a borfogyasztók, hanem a borászatok egy jó körülhatárolható köre került idén bajba. A három csapás ugyanis ott pusztított leginkább, ahol gyors fogyású, friss, gyümölcsös, jó savgerincű fehérborokat termelnek, azaz a Balatonfüred–Csopaki és a Balaton-felvidéki borvidéken. Itt a pincészeteknek nincs módjuk arra, hogy a korábbi évekből megmaradt készletekkel forgalomban tartsák a márkát. Az ugyancsak nagy kárt szenvedett Somlón, Sopronban, Pannonhalmán és a Neszmélyi borvidéken legalább testesebb fehéreket és vöröseket is készítenek, ezekből feltehetőleg maradt annyi a pincészetekben, hogy forogjon a márka neve, de a Balaton északi oldalán sokaknak kell azzal szembenézniük, hogy nemcsak a pincéből, de a forgalomból is kimarad egy egész év. Ezért gondolkodunk azon, hogy miként tudnánk segíteni ezeknek a borászatoknak” – mondja Kathona Krisztián.
„Ha az országos bortermést kell előzetesen értékelni, mindenekelőtt azt kell kiemelnünk, hogy a mennyiség az átlagos évek alatt marad majd, de semmiből nem várható kifejezetten hiány – mondja a Borháló igazgatója. – Ami a minőséget illeti, nagyon biztató, hogy nem égtek ki a savak a szőlőből, viszont a szeptember mindent megadott a cukrosodáshoz, így nagyon jó egyensúlyú borokat adhat a 2016-os évjárat” – összegez Kathona.
Balaton-felvidék
A szerencsésebb Balaton-felvidéki gazdák közé sorolja magát Istvándi Tamás, Istvándy Jenő Pincészetének borásza, de náluk is csak a tavalyi fele lesz a termés. „Tavasszal fagy sújtotta a termést a friss hajtásokat rongálva, ami nálunk csak 10-15 százalék veszteséget, de a fagyzugosabb területeken sokkal nagyobb károkat okozott. Az időjárás egész évben hektikus volt, de nyár közepén a hosszan tartó párás meleg miatt az átlagosnál sokkal több időt kellett fordítani a gombák elleni védekezésre” – mondja Istvándi. Ugyancsak szerencsés volt a pincészet a nagy jégverés idején, de vannak gazdák, akiknek a szőlőjét a fagy nem, a jég viszont teljesen elvitte. „Öröm az ürömben, hogy ami megmaradt, abból remek bor lesz. A szép szeptember miatt jól érnek a szőlők, a sav-cukor egyensúly remek” – mondja a szentbékkállai borász, aki szerint a később érő fajták is kiemelkedő borokat adnak, ha kitart még egy kicsit a napos idő.
Tokaj
„Tokaj kétségtelenül a szerencsésebb borvidékek közé tartozott az idén, de itt is voltak károk a vegetációs időszak alatt” – mondja Nyári László, a Pannon Tokaj Pincészet igazgatója. Tavasszal Tokajban is volt némi fagykár, de év közben jobbára sikerrel védekeztek a gazdák a sok csapadék és a meleg-nedves időjárás okozta gombásodás ellen. „Hegyközségünk augusztus közepén jégkárt szenvedett. A Pannon Tokaj Kft. 20 hektáros területéből a kár 10 hektáron 30-40 százalékos volt. A természeti csapást követően, a szürkerothadást megelőzendő, felszívódó réz és kén növényvédelemmel védekeztünk” – mondja Nyári, aki szerint emiatt is később kellett kezdeni a szüretet a szokásosnál. A szép szeptember azután itt is megtette hatását. Nyári szerint a Tokaji borvidék folyékony aranya jelenleg jó irányba fejlődik, sok napsütés, hideg éjszakák, elegendő hajnali pára támogatja az optimális botritizálódást.
Villány
Villányban a nyár csapadékosabb volt, és a nap sem sütött olyan forrón, mint szokott, de a szeptemberi száraz meleg kiegyensúlyozta a nyári hónapok szeszélyeit, ezért mindenütt érdemes volt várni kicsit a szüret megkezdésével. „Aki kellő időt és figyelmet fordított az esős időszak alatt a lombfelület megfelelő szellőzésére, a zöldmunkára, kacsolásra és a növényvédelemre, az igazán szép termésben reménykedhet” – mondja a Fontányi Pincészet birtokigazgatója, Fontányi Ivett. A borász szerint a mennyiségek a tavaszi lassú felmelegedés miatt az átlag alatt maradnak, de a korai fajták szép savakkal és meglepően jó mustfokokkal kerültek be a pincékbe.
Eger
Az egri Gál Tibor Pincészetben nagyon régen kezdték olyan későn a szüretet, mint idén. „Rengeteg szomorú történetet hallhattunk az ország többi borvidékéről, de szerencsére bennünket megkímélt az időjárás. Egerben is kifejezetten küzdelmes volt az év a borászok számára, a rengeteg csapadék miatt állandó volt a peronoszpóra es a lisztharmat fertőzési nyomása, de sikerült megvédeni a fürtöket” – mondja ifj. Gál Tibor. A borász szerint Egerben az augusztus évek óta először ideálisnak volt mondható, meleg nappalokkal, hűvös éjszakákkal. „Az ilyen időjárási jellemzők illatos es rendkívül elegáns borokat tudnak adni. Reméljük, a szőlők beérkezése után ezt a borászatban is bizonyítani tudjuk” – mondja Gál.
Kunság
A Kunsági borvidéken egyértelműen jó szüretről számolnak be a borászok. „Fagyból is jégből is kaptunk ugyan, de a kár nem volt számottevő, a szokásosnál kevesebb augusztusi napsütés pedig kifejezetten jó savgerincet hagyott a korán érő fajtákban, például a cserszegi fűszeresben” – mondja Eiler Attila, az Eredet Pincészet borásza. Kékfrankosuk kifejezetten szép bort ígér, és a borász szerint a még erjedő rozé illatai is nagyon frissek. A pincészet az idei termésből szállít először bort a kereskedőknek rajnai rizling ültetvényéről, és bár a fürtök még a tőkén vannak, a borász szerint üde, szerethető bort fognak készíteni.
Pécs
Pécsett a Belward Pincészetnél kifejezetten jó szüret ígérkezik, a mennyiségekkel sincs baj, kicsi fejtörést legfeljebb a magas savak okoznak a pincészet borászának, Wilhelm Dávidnak. „Szőlőültetvényeinket elkerülte a jégkár, és a fagykár sem haladta meg az egy százalékot, így mi bő termésű, megbízhatóan jó minőségű szüretet vártunk. Ezt az elvárást visszaigazolták az eddig leszedett fajták. A magas savak sokkal kellemesebb problémát jelentenek, mint a savak tavalyi hiánya, így kifejezetten jó borokra számíthatnak tőlünk a fogyasztók” – mondja a borász.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!