A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

„Ez egy merész döntés volt"

2018 rendkívüli év a Lajvér Birtokon

2018-09-27 | Geri Ádám


„Ez egy merész döntés volt

Kiemelkedő tételek készülnek és elindítottunk egy remélhetőleg hagyománnyá szilárduló kezdeményezést – foglalja össze a Lajvér Birtok 2018-as évét Far Norbert főborász.


 

Lassan véget ér a szüret Szekszárdon is. Milyen a 2018-as évjárat, hogyan fejlődnek a már pincében pihenő borok?

 

Az idei év rendkívüli, viszont egy kicsit kapkodós is volt. Szinte minden egyszerre érett be, nagyon gyorsan kellett dolgoznunk. Augusztus 7-én kezdtük a menoirral, augusztus 25-én már kész is volt belőle a rozé,

6000 palack már el is fogyott,

a Budapesti Borfesztiválra úgy kellett félretennünk belőle. Ebben az évben a savakkal nem volt gond, a túlérés volt inkább a jellemző, illetve ha valaki nem időben szüretelt, nagyon felszökhetett az alkohol. Mi viszont minden héten kétszer mértünk cukrot és savat, így szükség esetén azonnal tudtunk reagálni, mindent a megfelelő érettségi állapotban szüreteltünk.

 

 

Lehet-e már látni, lesz kiemelkedő tétel a 2018-as évből, esetleg készül a Lajvér Birtok valami újdonsággal?

 

A kiemelkedő években a merlot r18-as klónból szoktunk Merlot Selectiont készíteni, erre idén is adottak a lehetőségek. 6 g/l savval és 14,2%-os alkohollal készül, nagyon szép érett merlot lesz belőle. Hogy újdonságunk lesz-e, azt most még nem lehet megmondani; meg kell majd nézni, lesz-e egy olyan önállóan kihozható, kimagasló tétel, amit korábban még nem készítettünk.

 

„Ez egy merész döntés volt

 

A júliusi interjúban arról mesélt, terveznek területnövelést. Hogy áll most ez munka?

 

60 hektár területünk van, amiből jelenleg 26 hektár van betelepítve, nemrég telepítettünk újabb 1 hektárt. A bővítés egy hosszabb távú projekt része, szerintem 5 év alatt fogjuk végigvinni. Az új területeken gondolkodunk hagyományos, ősi magyar fajták telepítésén is.

 

A Lajvér Birtokon a borvidékhez képest szokatlanul magas, 30 százalék a fehér szőlő aránya. Ez az Önök „merész” döntésének eredménye vagy egy reakció, miután egyre nagyobb igény mutatkozik a szekszárdi fehérborokra?

 

Igen, ez egy merész döntés volt, mégis beigazolódni látszik, hiszen a mai trend elmozdult a fehérborok irányába. Van chardonnay-nk, cserszegi fűszeresünk, olaszrizlingünk, sauvignon blanc-unk, viszont mind a 4 fajta önállóan sok lett volna, ezért inkább a házasításokkal kezdtünk el játszani. Így született többek között a Cuvée Blanc névre keresztelt cserszegi-sauvignon házasítás, amiből a 2017-es évjárat mind a 27 ezer palackja már márciusra elfogyott, illetve a Sound Cuvée is, ami az idei év új slágere, főleg a fiatalok körében.

 

„Ez egy merész döntés volt

 

Idén augusztusban első alkalommal került megrendezésre a birtokon a Lajvér Borzsúr. Hogy sikerült, lesz-e folytatás?

 

Nyáron lakodalmakon és a bejelentkezéses borkóstolókon kívül két saját nagy rendezvényünk volt. A június Lajvér Pik-niken 300-an voltak, többen is jöttek volna, de elsőre nem mertünk nagyobb létszámot bevállalni. Augusztusban már 500 fővel ment a Borzsúr, és az is hatalmas sikert aratott. Úgy érezzük, mindenki meg tudta találni az ízlésének megfelelő ételeket, italokat és zenéket, úgyhogy mindenképpen szeretnénk jövőre megismételni.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!