Hat borvidék csilloghat az év Borbálján
2017-01-06 | VinoportAhogy minden évben, 2017-ben is az ország aktuális legjobb borai kapnak lehetőséget, hogy a Magyar Borok Bálja borsorát adják. A hét pincészet az ország hat különböző borvidékét mutatja be egy-egy kiváló boron keresztül.
Négy étterem és hét pincészet közreműködésével a Winelovers rendezvényszervező csapat már javában dolgozik azon, hogy a 2017-es Magyar Borok Bálja minden korábbi borbálnál fényesebb legyen.
A helyszín
A Magyar Borok Bálját 2017. február 25-én a Corinthia Hotel Budapestben, az ország egyik legnagyobb és legszebb báltermében tartják. A 19. század végén épült barokkos stílusú bálterem eredeti formáját is őrzi, ugyanakkor a szervezők ezúttal minden korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak a modern látványelemekre is.
Exkluzív társaság
A meghívók már úton vannak a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szerencsés szereplőinek, akárcsak a borszakma legkiválóbb alakjainak. A korábbiaktól eltérően a 2017 februári eseményre nemcsak a korábban Év Bortermelője címet elnyert szakembereket invitálják, hanem akár egyéb szakmai díjakkal jutalmazott, vagy még nem kitüntetett, de tehetséges csúcsborászokat is.
A gasztronómia
Ahogy minden évben, 2017-ben is az ország aktuális legjobb borai kapnak lehetőséget, hogy a Magyar Borok Bálja borsorát adják. A hét pincészet az ország hat különböző borvidékét mutatja be egy-egy kiváló boron keresztül.
Hat borvidék, hét pince
A vendégeket érkezéskor a Dél-Balaton köszönti a Garamvári Szőlőbirtok méthode traditionnelle pezsgői által, amely ezúttal is bebizonyítja, hogy buborékokra termett. Ugyanitt a még alig ismert Neszmély a borok terén csillogtatja tudását a Kamocsay Ákos segítségével. A Costes Downtown séfje a fentiekhez avokádómousse-al színesített tőkehalebrandade-dal, továbbá mustáros-joghurtos füstölt kacsamellel készül.
Az amuse bouche után a fő menüsorban felsorakozik a színes Pannonhalma az Apátsági Pincészet illatos olaszrizlingjével; Tokaj-Hegyalját és a száraz tokaji furmintot az képviseli, aki híressé tette, azaz a Szepsy Pince; ott lesz a jelenleg legdinamikusabban fejlődő Szekszárd a Takler Kúria kékfrankosával; valamint a még mindig legnépszerűbbnek számító Villány az első generációs Gere Attila Pincészetének képviseletében. A tokaji aszú nélkül elképzelhetetlen lenne bármilyen ünnep – 2017-ben napjaink egyik legkedveltebb borászata, a Holdvölgy aszúja mutatkozhat be.
Fontos azonban, hogy a sétálótérben kereken 100 különböző bor vár majd arra, hogy a vendégek megkóstolják – itt természeten minden borvidék szerepet fog kapni!
A bálteremben helyet foglaló vendégek a borsoron kívül öt fogás segítségével merülhetnek el az éppen 120. születésnapját ünneplő hotel gasztronómiájában. A Corinthia Hotel Budapest étterme, a Brasserie & Atrium, Bolyki Péter executive séf és Ölvedy Balázs vezető séf az impozáns borsor mellé süt és főz. A meglepően fiatal, mindössze 27 éves Ölvedy Balázs nem csak a luxusszálloda igényes vendégei előtt bizonyította már tudását, hiszen alig 20 évesen megnyerte a Chaine des rotisseurs 2010-es versenyére vezető hazai selejtezőt, és később remekül szerepelt a nemzetközi mezőnyben is. Ezúttal az alábbi menüsorral verseng majd a bálozók kegyeiért:
- Hideg előétel: karfiolhab friss tonhaltatárral, korianderes édeskömény, avokádó
- Pannonhalmi Apátsági Pincészet Olaszrizling 2015 (Pannonhalma)
- Meleg előétel: grillezett Szent Jakab kagyló sült véres hurkával, kecskesajttal és hollandi mártással
- Szepsy Pince Hasznos Furmint 2013 (Tokaj-Hegyalja)
- Főétel I.: serpenyőben sült császárszalonna ánizsos sütőtökkrémmel, pácolt szilvával, tonkababos mártással
- Takler Borbirtok Kékfrankos Réserve 2013 (Szekszárd)
- Főétel II.: serpenyőben sült őz hátszín paszternákpürével, mázas gesztenyével, kelbimbóval és aszalt vörösáfonya-mártással
- Gere Attila Solus 2009 (Villány)
Vacsora a sétálótérben
A borok leggrandiózusabb hazai eseményére ez évtől már kedvezményes árú sétálójegy is váltható. A sétáló vendégek számára háromfogásos menü készül, amelyet állófogadásos formában, a Corinthia Hotel Valletta II. termében fogyaszthatnak el, miközben a báltermi műsort is követhetik a kivetítőkön.
A sétálójegy ételei szintén a bál hivatalos borsora mellé készülnek, ízeikben azokhoz tökéletesen idomulnak, ezért a Budai Gesztenyés Nagyvendéglő felel. Az étterem- és séfválasztás nem véletlen: Parcsetich Ernő már korábban is igazolta, hogy ha borokhoz kell ételt kitalálni és kivitelezni, akkor ő az egyik legjobb szakember. Ernő a fúziós konyha trükkjeit Manchesterben, New Castle-ben és Bostonban tanulta. A bálon az alábbi két fogással győzi majd meg tudásáról a sétálóvendégeket:
- Hizlalt kacsamájterrine diógrillázzsal sós brióson, körte- és furmintredukcióval
- Szepsy Pince Hasznos Furmint 2013 (Tokaj-Hegyalja)
- Konfitált kacsacomb vargányás maceszroláddal, feketeribizli-eszpumával és vaníliás dohányjus-vel
- Takler Borbirtok Kékfrankos Réserve 2013 (Szekszárd)
A desszert
A desszert elkészítésére ezúttal is a Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Éttermet kérték fel, hiszen a korábbi Magyar Borok Bálja mellett az édességműhely a prémium boros rendezvényeken hónapról hónapra bizonyítja rátermettségét. A Zila család a legkiválóbb borok mellé készít ilyenkor egyedi desszerteket, akár hónapokon át tartó munkával, amelyből a tulajdonos Zila László is kiveszi a részét.
A desszertet a bál minden vendége megízlelheti:
- Desszert: Quinoa szelet
- Holdvölgy Pincészet Tokaji Aszú 2008
A program
A vendégeket a Junior Prima díjas televíziós műsorvezető Ördög Nóra kíséri majd végig az estén házigazdaként. Közreműködésével, a vacsora elfogyasztása után a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak nyitótáncával kezdődik el igazán a báli hangulat. Az est folyamán fellép a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsorban közönségdíjat nyert Kiss Zoltán ifjú hegedűművész; Nyári Károly Lyra-díjas jazz-zongorista, énekes, dalszerző és előadóművész, valamint a Nyári Lányok, Edit és Alíz. Az est legfényesebb csillagának személyét, azaz a sztárfellépő nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a szervezők, annyit azonban elárultak, hogy a hajnalig tartó tánchoz a tavaly is nagy sikert aratott Night Cruisers Band adja majd a zenét.
A jegyek
A rendezvényre ezúttal is négy különböző árkategóriában lehet jegyet váltani. A báli belépőjegy tartalma a vacsoraasztalok színpadtól való távolságának függvénye. Már a legkedvezőbb, nettó 55.000 forintos "ezüst" jegy is tartalmazza a részvételt a teljes exkluzív vacsorán és programon, a korlátlan étel- és italfogyasztást a bálterem előterében - ahol mintegy száz különböző bor sorakozik majd fel -, a kaszinó használatát, továbbá a részvételt a tombolajátékon, amelyen a nyeremények összértéke 1.500.000 forint. Elköszönő ajándékként a bálozók Kamocsay Ákos Prémium Chardonnay Páskum-dűlő 2015-ös tételét vihetik majd haza, amely a Kamocsay Prémium borcsalád az egyik legsikeresebb tagja.
A kedvezményes árú, nettó 25.000 forintos sétálójegy az üdvözlőitalok és -ételek fogyasztását, a háromfogásos állófogadásos vacsorát, a vacsora utáni korlátlan étel- és italfogyasztást a bálterem előterében - ahol mintegy száz különböző bor sorakozik majd fel -, valamint a kaszinó használatát.
További információk a rendezvény weboldalán.
A Magyar Borok Bálja hivatalos Facebook-oldala.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Lérins szigetek: a szerzetesek bora Cannes partjai mellett
Még mindig a bordeaux-i fajták nagy borai izgatják a magyar kóstolók fantáziáját
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!