A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Nyitott Pince Napok 2009.

Várják a jelentkező pincészeteket

2009-03-27 | Tóth Adrienn


2009. május 30-a és június 1-e között negyedszerre lesznek nyitva országosan és kampányszerűen a pincekapuk. Idén is a pünkösdi hétvégén várják azokat a borturistákat, bor iránt fogékony vendégeket, akik a szép tavaszi időben felkerekednek, hogy meglátogassák hazánk egyik borvidékét, bortermő területét, és kedvezményesen kóstolják meg, amit a hordók és a palackok rejtenek.


A Nyitott Pince Napokat a korábbi gyakorlatnak megfelelően 2009-ben is a Magyar Turizmus Zrt. és a Nyitott Pincék Szövetsége közösen rendezi meg. A tavalyi akció részletes értékelésével korábban már foglalkoztunk, a cikket IDE kattintva olvashatja el.

Évről évre egyre több pincészet csatlakozik a programhoz, amely a hazai borvidékek és borok népszerűsítése végett született. Az akcióban részt vehet minden vendégfogadásra alkalmas és azzal rendszeresen foglalkozó pince, borászat, borház, fogadó, borvendéglő és borétterem, amely vállalja a kiszabott feltételek betartását.

A kívánalmaknak való megfelelés nagyon fontos mind azon vendégek számára, akik először kerekednek fel, mind azoknak, akik évről-évre visszatérő vendégei a pünkösdi bortúráknak.

Amire tehát biztosan számíthatnak a pincékbe látogatók, az elsőként az, hogy a helyszínen a tulajdonos, a pincegazda, a borász vagy a borokat jól ismerő munkatárs fogadja majd őket. Lényeges az is, hogy a pincekapuknak a három napból legalább kettőn reggel kilenc és este hét óra között nyitva kell állniuk.

Most pedig következzen a lényeg. A három nap során bármely, a Nyitott Pince Napokban résztvevő borászathoz látogasson is el az ember, az biztos, hogy legalább három bort fél áron kóstolhat majd meg.

A programhoz való csatlakozás a pincészetek számára még lehetséges, ez ügyben a Nyitott Pincék Szövetségéhez érdemes fordulni, akiket a nyitottpince@gmail.com e-mail címen, a 06-1-488-7093-as faxszámon, vagy a 1014 Budapest Szentháromság tér 6-os postacímen lehet elérni. A jelentkezéshez a program honlapján található jelentkezési lap kitöltése szükséges.

További információk a 06-1-488-7093-os telefonszámon kérhetők, vagy a www.nyitottpince.hu honlapon érhetők el.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!