Vinalies Internationales 2009.
14 magyar érem
2009-04-01 | Tóth Adrienn2009. február 27-e és március 3-a között tizenötödik alkalommal rendezték meg Franciaországban, Párizsban a Vinalies Internationales borversenyt. A több mint háromezer nevezett minta harminckét százaléka kapott érmet, közöttük tizennégy magyar bor. Az egyetlen aranyérmünket a Patrícius Borház 2002-es Tokaji Aszú Eszenciája nyerte el.
A francia borászok szövetsége által szervezett versenyen a szervezők nyilatkozata szerint kiemelkedő hangsúlyt fektetnek arra, hogy a borokat bíráló bizottságokban minél több borász üljön. A nemzetközi szabványoknak megfelelően minden zsűrinek legalább öt főből kell állnia, amelyben két hazai – esetünkben francia – és három más országból érkező szakember végzi munkáját.
Ezen túl azonban a szervezők fontosnak tartják, hogy minden csoportba több borász kerüljön, és hogy az elnök is mindenképpen ebből a szakmából kerüljön ki. Ezt azért tartják lényegesnek, mert véleményük szerint ők értenek legjobban a borokhoz. A zsűri többi tagját – akik a termelés, a kommunikáció vagy a marketing területein dolgoznak -, speciális borkóstolási képességeik alapján választják ki.
A verseny célkitűzésének megfelelően azokat a borokat díjazzák, amelyek érlelési potenciállal bírnak – ez nem kifejezetten a jelenlegi nemzetközi trendeknek megfelelő elv, tekintve, hogy egyre elenyészőbb a fogyasztók borérlelési hajlandósága -, és amelyek legmagasabb minőségben fejezik ki származáshelyük karakterét.
A borokat származási helyüknek és típusuknak megfelelően csoportosítják a vakkóstoláshoz, amely során a szakértők pontozzák őket, valamint leírásokat készítenek a látványukról, illatukról, ízükről, ezt követően leírják összbenyomásukat és kiemelik a termék legmeghatározóbb jellemzőit.
A versenyen nyert arany- és ezüstérmeknek persze csak akkor van jelentőssége, ha azokat a szakma és a fogyasztók is ismerik. Ennek érdekében promóciós kampányt indítanak, amelynek célkeresztjében az importőrök, a nagy- és kiskereskedők állnak. E mellett 1000 Vins du Monde elnevezéssel kiadnak egy könyvet, amely a borversenyen részt vevő borok közül ezret mutat be részletesen, ezáltal ismertetve meg azokat a nagyközönséggel.
Mielőtt a 15. Vinalies Internationales borverseny magyar érmeseire térnénk, tekintsük át röviden az idei eseményt a számok tükrében. A megmérettetésre hivatalosan 3048 mintát neveztek 41 országból. Összesen 215 arany- és 763 ezüstérmet osztottak ki, amely az összes induló bornak 7,05 illetve 25,03 százaléka. Végül pedig következzenek büszkeségeink.
Magyar aranyérem:
Patrícius Borház - Tokaji Aszú Essencia 2002
Magyar ezüstérmek:
Bock Borászat - Bock Villányi Libra Cuvée 2006
Csányi Pincészet Zrt. - Chateau Teleki Villányi Cabernet Franc 2006
Első Magyar Borház Kft. Szeremley Birtok - Badacsonyi Muscat Ottonel 2008
Günzer Tamás Pincészete - Villányi Pinot Noir Barrique Válogatás 2007
Konyári Pince - "Páva" Cabernet Sauvignon & Cabernet Franc Cuvée 2006
Megyer Zrt. - Prince László Tokaji Aszú 5 puttonyos 2005
Megyer Zrt. - Chateau Ladiva Tokaji aszú 5 puttonyos 2005
Nyakas Pince - Budai Irsai Olivér 2008
Pannon Tokaj - Tokaji Aszú 6 puttonyos 2004
Takler Pince - Szekszárdi Primarius Cuvée 2006
Vylyan Pincészet - Cabernet Franc 2006
Vylyan Pincészet - Syrah 2006
Vincze Borászat - Egri Merlot Arcanum 2006
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!