Szép lassan kezd Magyarország is kilábalni a KGST cunami hatása alól és a rendre Moser-ben metszett szőlők már váltanak át kordonokba, ernyőkbe és guyot-kba. Ez a rendszerváltás – mondanom sem kell – az osztrákoknál hamarabb lezajlott. Sepp Moser, Lenz fia levált édesapa nyomdokairól, és 1987-ben megalapította saját birtokát, a már említett saját nevén.

A mintegy 50 hektárnyi szőlőterület két helyen oszlik meg. A fehérborok többsége a Kremstal borrégióban (24 ha), míg a vörösek a délebbre fekvő Neusiedlersee-ben (27 ha) teremnek, mely utóbbi régió nevét leírni is ugyanolyan nehéz, mint kiejteni.

Az elmúlt napok késő kubista stílusban épült pinceképződményei után kész felüdülés volt megpillantani az osztrák lösz dűnék magaslataiban egy, az osztrák hagyományokat nem igazán követő haciendát. A csontig hatoló hideg ellenére pár percig valódi mediterrán életérzés ragadott el, bár lehet, csak az ötven méteres emelkedő megtétele melegített fel ennyire. A birtokon egyelőre csend honolt, szinte félve löktük be a hatalmas bejárati ajtót, és csak óvatosan özönlöttünk be a kóstolótérbe.

Ami ott fogadott az több volt, mint amire számítottunk. Az átriumos épület üvegkupolája végtelen fényt engedett be a terembe. A hatalmas belső tér közepén egy kiszáradt szökőkút, körbevéve korintoszi oszlopokkal és gyönyörű, stílusos antik bútorokkal. Tele a szoba növényekkel és egy játékos kiscicával. Mindez harsányan hirdeti, hogy a család nem csak képeslapokból és hűtőmágnesekből ismeri Korfu vagy Kréta mesés szigeteit. De még mindig nem volt egy lélek sem sehol. Már-már kezdtük magunkat kellemetlenül érezni, amikor nagyon megörültünk, mert végre előlépett a birtok jelenlegi gazdája, Nikolaus Moser.

Niki a kétezres évektől vette át borászatot édesapjától, és már az első évtől rendkívüli reformokat eszközölt. 1997-ben kezdett el ismerkedni a biodinamikus vallás tanaival. A kezdeti tanulóéveket mára nagyfokú tudatosság váltotta fel: Niki neve összecseng az osztrák biodinamikus szőlőtermesztéssel. Előadásokat tart és kongresszusokra jár a témában; nagyon megörült, amikor tudattuk vele, hogy mi is legfőképp emiatt jöttünk hozzá látogatóba.

Nikolaus Moser

Pincetúrára invitált bennünket, aminek nem tudunk ellenállni. A két nap boros élményei közül messze ez volt rám a legnagyobb hatással. Nikolaus informális, megnyerő, szerény, és közben mindenben nagyon tudatos. Nem fukar megosztani mindent, amit csak tud egy másfél órás kóstoló alatt. Látta rajtunk az érdeklődést, a lenyűgözött tekinteteket, ami nyilván őt is szárnyalásra késztette.

A borkóstoló sorunk is talán itt nyúlt a leghosszabbra. Alap és dűlőszelektált veltelinik és rizlingek, majd zweigelt és pinot jöttek a délebbi birtokról. Közben olyan egyedi bort is felbontott, mint egy „Minimal 2013  Grüner Veltliner”, ami egy nagyon alacsony kénen tartott borcsoda. A birtok egyébként is büszke arra, hogy minden boránál a lehető legalacsonyabb kénszinteket állítja be. Épp csak annyit, amennyit nagyon muszáj. Vannak szélsőséges tételeik is, amiben szinte tényleg csak annyi kén van, mint egy fokhagymás lehelletben, a borok mégis élnek, élettel teliek, különlegesek, egyediek. És ez talán a Sepp Moser borok mindegyikére elmondható.

A természetesség, a fajtákra és a helyi klímára jellemző élces savak keverednek a jól beérett, már-már néha túlérett lekváros ízekkel. Niki nem használ új hordót, nem hordóválogatásokban fogalmazza meg a terroirt. Egyszerű, magától értetődő dolgokat mesél a szőlő termesztéséről. A lelkünkből beszél, minden szőlész-borász lelkéből. Valahol legbelül mindnyájan érezzük, hogy ez lenne a helyes, a természetes út, csak talán az egyszerűsége ellenére mégsem könnyű meglépni. 

Ez egy nehéz téma, nem is folytatom az elmélkedést. A bio szőlészekkel amúgy is elfogult vagyok, de nekem Nikolaus a két nap favoritja. A buszon hazafelé csak egy hiányérzet marad bennem: vissza kell jönnünk nyáron,  megnézni milyen gyönyörű lehet a táj, ha a mostani kopasz teraszokat újra hatalmába keríti a természet.