Miért kellenek új rendszerek a borszektorban?

Az első blogbejegyzés visszajelzései alapján elmondható, hogy olyan típusú témát feszegetünk, amely régóta nyomasztja azokat is, akik egyébként a kezdetektől tagjai és alakítói a borágazat bonyolult intézményrendszerének. A folytatásban azonban – mielőtt következtetéseket vonnánk le a lehetséges modellek kapcsán – fontos körbejárni a címben feltett kérdést.

A magyar borágazat intézményrendszere tekintetében a 19. század végén a nemzetközi élvonalhoz tartozott. Mára, mind intézményi, mind pedig termelői oldalról elaprózódott, szétesett.

A borágazat jelenleg inkább önigazoló (belterjes), mintsem szakmai. Igazgatási szempontból szétaprózódott, elméletben túlzottan dekoncentrált, de a gyakorlatban sokszor inkább túlközpontosított. Sok szempontból diszfunkcionális vadhajtásokkal rendelkezik (pl. nemlétező érdeket véd stb.), más esetben a szükséges feladatok teljesen hiányoznak (piacszabályozó funkciók). 

A borszektor legfőbb hibája pedig, hogy nem veszi figyelembe a nemzeti sajátosságokat, a külföldi példákat rosszul adoptálta, a nemzetközi életbe pedig képtelen érdekérvényesítő módon beágyazódni. 

Mindez pedig egyenlő a fejlődés megrekedésével.

Márpedig a nemzetközi versenyképességhez elengedhetetlen az intézményrendszer következetes kialakítása, az erők koncentrációja. A feladatracionalizálás és az intézményrendszer korszerűsítése hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar borágazat - országimázs szempontjából is - versenyképessé váljék. 

A szőlészeti-borászati igazgatással összefüggő szakmai feladatok ellátása napjainkban alapvetően négy szinten valósul meg:

1. Földművelésügyi Minisztérium (jogi szabályozás, ágazatfelügyelet, stratégia, Nemzeti Borkiválóság Program marketing feladatai, 3. országokba irányuló borpromóció, eredetvédelem - BET)
2. Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (22 borvidék, 65.000 tag, hatósági feladatok és érdekképviselet, termésellenőrzés, szakmaközi feladatok, nyilvántartások, adatforrás)
3. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (támogatások kifizetőhelye)
4. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal BAII (termékellenőrzés, hatósági tevékenység, Országos Borszakértő Bizottság feladatellátása, laborvizsgálatok, szakértői bázis)

A legfelsőbb ágazati irányítással, a jogi környezet kialakításával összefüggő feladatokat az agrártárca látja el. Ekörül csoportosulnak a főként támogatással, az engedélyezéssel, az  ellenőrzési feladatokkal, a hatósági jogkörökkel felruházott intézmények, a feladatok napi, operatív ellátása pedig elsősorban a hegyközségi szervezetek (hegybíró) felelőssége.

A szervezetrendszerbe nem hierarchikusan tagozódó atipikus formációk végképp töredezetté tették az intézményrendszert (termékpálya bizottság, Szőlőfajta Használati Bizottság, Országos Borszakértő Bizottság, Bor Eredetvédelmi Tanács stb.). Ezek léte valamilyen módon segíti vagy kiegészíti az ágazati működést, bár némelyikük időszakosan szünetel, kevesebb az aktív. Marketing szempontból is szerencsétlenül keverednek az állami és a civil funkciók, intézményi jellegek (szakmaközi szervezet, borvidékek, borszövetségek, Agrármarketing Centrum, Borkiválóság Program, külügyi vonal, Tokaj). 

A gyakorlat azt mutatja, hogy az ágazati civil és az állami szervezetek nem tudják jól kiegészíteni egymást. A párhuzamos rendszerek fenntartása pedig drága, s nem is hatékony.

A jelenlegi szétaprózott intézményrendszer helyett egy összefogott szakmai szervezetre van szükség, amelyben világosan elválik – és egyben sértetlen is marad – az állami funkció illetve a civil feladatkör.

• a termelés önszabályozása, fejlesztése,
• hatósági feladatok
• terméktanácsi munkák, országos szintű önszabályozás, önigazgatás
• piacfejlesztő munkák, piacszabályozás
• bormarketing feladatok állami szintű beavatkozás (országimázs szempontjából) és belföldre irányuló (borvidéki feladat)
• nemzetközi borszektorhoz aktív kapcsolódás

A strukturális átrendeződés révén felfrissült szervezetrendszert, a különféle érdekcsoportok befolyásától mentes, költségvetésben is jelentkező takarékos szervezetrendszer épülhet fel, amely hatékony imázsépítő funkciókat tud ellátni, főként a külpiacokra orientálva.

Mi a különbség a hegyközségi és a szakmaközi működés között?

A hegyközségi rendszerben érdekképviselet és szakmaközi szervezeti feladatok továbbá a közigazgatási (hatósági) funkció és az eredetvédelmi feladatok találhatók. A feladatok gerincét a közigazgatási feladatok (hegybírók munkája) és a szakmaköziség útkeresése teszi ki. Az érdekképviselet kimerül a megválasztott, de többségében a mandátumukat már nem képviselő vagy egyéni érdekeket a közösségi elé helyező tisztségviselők ténykedésében. Az eredetvédelmi feladatok pedig főként a termékleírások élethez igazításában vagy az aktuális érdekeknek megfelelő módosításában merülnek ki.

Ami a tisztújítást követően (2013) megfelelő működési modell volt, a szakmaköziségből adódó többletfeladatok miatt már nem működőképes megoldás. 

Modernebb stratégiai szemléletre, áramvonalasabb szervezetre, kiszámíthatóbb szakmai működésre és gyorsabb reagálásra van szükség. Élesen el kell választani egymástól a hegyközségi működést, amely –leegyszerűsítve – az érdekvédelemről szól, és a szakmaközit, amely a piaci folyamatokról. A termelőknek fel kell tenni önmaguknak a kérdést, hogy vajon mit kapnak a hegyközségi rendszertől, vagy ha úgy tetszik, enélkül is boldogulnak-e kizárólag a szakmaközi szervezet nyújtotta keretek között. 

Fontos megvizsgálni, hogy a hegyközségi rendszer érdekképviseleti szervezet-e

Az érdekképviseletként történő működés azért fontos, mert a hegyközségi tagok nem rendelkeznek teljes körűen azokkal az információkkal, amelyekkel a saját érdekeik érvényesítését önállóan is képesek lennének megvédeni. Ennek hiányában sokszor kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, ugyanis nem képesek eligazodni a rájuk vonatkozó szabályokban, nem tudják, hogy mire van lehetőségük, mit várhatnak el az ágazati koordináció során, problémáikat hogyan tudják rendezni. A legtöbben segítségre szorulnak érdekeik védelmében is, ezért az érdekképviselet mellett azok védelme is hangsúlyos.

Állami oldalról is fontos kérdés, hogy a szakmaközi megerősödést követően érdemes-e vajon fenntartani a status quo fenntartásában érdekelt, széttöredezett hegyközségi rendszert. 

A szakmaközi szervezet létrehozásának célja az volt, hogy a termékpálya minden főbb pontján – a termeléstől a feldolgozáson át, a kereskedelmi értékesítésen keresztül egészen a piacszabályozásig – megoldást tudjon találni a felmerülő problémákra. A szakmaközi szervezet nem kötelezett ugyan piacszabályozási feladatok ellátására, de egyrészt reprezentativitása, másrészt pozíciójából eredő „mediátori” tevékenységére való tekintettel érdemi szerepet tölthet be az ágazatra vonatkozó szabályok megalkotásában és kötelezővé tételében.

Az elmúlt húsz évben nem jött létre ilyen volumenű szervezett együttműködés az ágazati szereplők között, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek kárát látta valamennyi ágazati érdekképviselet, végső soron a szakma minden egyes képviselője. Éppen ezért volt nagy szükség olyan egyeztető fórumra, és az együttműködés ilyen típusú szervezett kereteire, ahol az egyes szakterületeket képviselő tagok (szőlész és borász küldöttek) megfogalmazhatják javaslataikat, és érdemben hozzászólhatnak az ágazat jövőjének alakításhoz. Ebben a tekintetben a szakmaköziség is egyfajta érdekképviselet, csupán az európai jog által részletesebben szabályozott formában. Úgy is mondhatnánk, ami eddig érdekképviseleti szervezetként lehetőség volt, az joggá vált.

A szakmaköziség mégis több a hegyközségi létnél, mert az ágazatirányítás bizonyos döntéseket átenged azoknak, akiket ez közvetlenül érint, ezáltal hatásosabban fejtheti ki a HNT a tevékenységét a piacvédelemmel, a borpiac bővítéssel kapcsolatban és a szőlő-bor ágazat hatékonyságának és versenyképességének és ezáltal az eredményességének növelése területén.

A jövőbeni működésre többféle modell elképzelhető

Ezek a változatlanságtól egészen a radikális átrendeződésig terjedő skálán is működőképes lehetnek.