Mitől premium egy whisky?

És miért olyan drága?

Legutóbb sorravettük, mivel érdemes kezdeni a whisky megismerését, az érdekesség kedvéért most ugorjunk rögtön a másik véglethez, és vessünk egy pillantást a prémium kategóriára.

Mint minden termékcsaládban, a whisky-nél is lehet prémium szegmensről beszélni, de a szigorú közgazdasági definíciókon kívül nehéz definiálni, mitől is prémium egy whisky. A közgazdaságtan pedig csak annyit mond, hogy luxus az, amiből több jövedelem esetén a jövedelem növekedésével arányosnál is többet fogyasztunk (és minél többet fogyaszt belőle más, annál kevésbé érdekes). Ez azonban csak leírja, hogyan alakul a fogyasztás, nem magyarázza meg, mitől lesz az egyik whisky prémium, a másik meg nem. Vagyis: miért fizeti ki valaki egy normál whisky árának többszörösét?

Jegyezzük persze meg, hogy a whisky eleve nem olcsó. A nagy tömegben fogyó skót alap-blendek ára palackonként 10-30 euró között szór (ennyi alatt vélhetően fizikai képtelenség whiskyt előállítani, a whisky ízű szeszesitalokkal pedig nem foglalkozunk), a jó minőségű single maltok döntő többsége pedig belefér az 50-70 euró közti árkategóriába. A prémium ehhez képest értendő, azaz mondjuk kicsit önkényesen soroljuk ide a 100-120 eurós árú, vagy ennél drágább whiskyket. Mivel lehet indokolni ezt az árat?

Leginkább persze a whisky ritkaságával,

ami adódhat abból, hogy

• az adott whisky elég öreg. Bár a kor önmagában nem jelent minőséget, természetes, hogy minél öregebb egy whisky, annál ritkább és drágább. Ha 3 éves kortól lehet valamit skót whiskyként forgalomba hozni, a legtöbb évjelöléssel ellátott termék 10-12 éves, és a meredeken növekvő kereslet a készletek minél gyorsabb kisöprésére készteti a gyártókat, akkor el lehet képzelni, hogy bizony magasabb áron kell adni egy 18-30 éves tételt.

• limitált szériáról van szó. Sok mindentől lehet egy whisky limitált kiadású. Lehet, hogy valóban korlátozottan elérhető alapanyagból készül, mint például a régi fajta, ma már alig termesztett gabonából gyártott Bruichladdich Bere Barley. De sokkal gyakoribb, hogy azért limitált a széria, mert így tervezik: kitalálnak valami különlegeset, mondjuk egy különleges hordókombinációt vagy sorozatot az érlelésre, egyszer elkészítik és kiadják a whiskyt, és többet nem csinálják. A limitált kiadásokat nem is lehet mindenütt kapni, van, ami csak bizonyos üzletekben érhető el, meg olyan is, ami kizárólag reptereken és egyéb vámmentes üzletekben. Utóbbi meglepően jó ötlet, hiszen hol máshol lenne sok, a várakozásból adódó feszültséget vásárlással levezető, a whiskyt megfizető és értékelő közönség, mint egy reptéren, ahol rengeteg üzleti utas fordul meg?

• single cask whisky. A limitált szériához hasonló okokból drágák a single cask whiskyk. Ez egyszerűen annyit tesz, hogy egy palackba kizárólag egyetlenegy adott hordóból kerül whisky. Ha egy whisky single malt, az "csak" azt jelenti, hogy egy lepárlóból származik, de a palackozáskor a hordók, sőt, az évjáratok is vegyíthetőek pont az egyes hordók közti apró különbségek eltüntetésére. A single cask whiskyknél erre nincs mód. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez nem egy törvényben szabályozott kategória, azaz lehet single cask az egész életét egy hordóban töltő whisky is, meg az is, amelyik több hordós érleléskor csak az utolsó, palackozás előtti fázisban nem keveredett más hordókkal.

• az adott whisky hirtelen nagyon népszerű lett. Ez történt például a Kavalan tajvani whiskykkel: amióta az egyik kiadás díjat nyert, mindenki erre kíváncsi, a díjnyertest nem is lehet kapni, és a cég többi termékének az ára is a többszörösére ugrott. Jobb ettől egy whisky? Divatosabb, és valószínűleg nem rossz, de nem szabad elfelejteni, hogy egy verseny annyit jelent: az adott panelben az adott zsűrinek adott napon mi tetszett a legjobban. Lehet, hogy másnak más ízlése van. Ezért is érdemes több forrást, több kritikust figyelni, és keresni, kinek a véleménye tükrözi leginkább a sajátunkat.

• a whisky többet már nem készül, mármint soha többet. Ez akkor lehetséges, ha egy bezárt lepárló megmentett készletének palackozásáról, vagy valami hasonlóról van szó. A lepárlók bezárásakor ugyanis nyilván nem dobják ki az értékes párlatot, hanem aukciókon eladják, a szerencsés vásárló aztán érlelheti-palackozhatja kedve szerint.

• a whisky különleges technológiával készül. Erre kiváló példa a Bruichladdich Octomore, egyfelől mert a lepárló kizárólag autentikus múlt századi technológiákat alkalmaz, másfelől mert ez a sorozat extrém füstös ízt kap. A hagyományosan füstös Islay whiskyk közül az erőteljesebbek fenoltartalma 40-50 ppm, az Octomore legerősebb kiadása 208 ppm. Az Octomore tehát ízben is különleges, egyébként zseniális, de semmiképp sem tömegtermék, ugyanakkor nem is limitált kiadás, évről évre palackozzák, és újabb variációi jelennek meg.

Talán ez a legutóbbi áll a legközelebb a prémiumtermékek marketingjében hagyományosan előtérbe helyezett tulajdonságokhoz (különleges minőség, hagyományos és egyedi elkészítési mód, és így tovább).

Végül ne felejtsük: a prémium whisky általában nagyon jó, de az ár és az íz között egyáltalán nincs egyenes arányosság, és hasonló színvonalú, remek ízű whiskyket lehet kapni anélkül, hogy több száz dollárt költenénk egy palackra. Ha pedig mégis valami ilyen ritkaságra vágyunk, célszerűbb egy jobb bárban megkóstolni, mielőtt beruháznánk egy saját palackra, nehogy aztán csalódás érjen.