Oremus: A pálosok szőlőbirtoka – imádság vagy az Oremus szőlője?

A magyar történelem egyik legikonikusabb szőlőtermő helye a sátoraljaújhelyi Oremus. Hírnevét annak a mítosznak köszönhette, miszerint Szepsy Laczkó Máté (1576−1633) erdőbényei református prédikátor 1651-ben I. Rákóczi György (1593−1648) erdélyi fejedelem felesége, Lorántffy Zsuzsanna (1600−1660) számára készítette el az Oremus szőlő terméséből az első aszúbort Tokaj-Hegyalján. 

Ugyanakkor az utóbbi esztendők kutatásai alaposan rácáfoltak e mítoszokkal felövezett történetre. Egyrészt 1651-ben Szepsy Laczkó Máté már nem volt az élők sorában. Másrészt Tokaj-Hegyalján az aszúborkészítést mint különleges borkészítési eljárást már a bizonyíthatóan a 16. század közepe óta ismerték a helyi vincellérek.

Harmadrészt aszúbornak Tokaj-Hegyalján az első konkrét említése 1571-ben történt Tokaj mezővárosban egy, a köznemesi Garai család hagyatéki tárgyalását rögzítő dokumentumban. Ebben az szerepelt, hogy az elhunyt Garai Máté nagy mennyiségű aszúbort hagyott örököseire, amelyek a tokaji történelmi Mézesmálon fekvő Hétszőlő és Nagyszőlő szőlők terméséből születtek.

Mindezek ellenére az Oremus valóban patinás múlttal rendelkezik. A sátoraljaújhelyi Várhegy szőlőhegy (promontorium) szerves részét képezte, amelynek múltja IV. Béla (1236−1270) koráig nyúlik vissza. Hosszú ideig ugyanis csak azt tudtuk, hogy az Oremust első ízben 1567-ben említették először mint a sárospataki váruradalom sátoraljaújhelyi szőlőjét.

Ekkor ugyanis kihalt Perényi Gábor (1532−1567) országbíróval a Perényi család bárói ága, és így birtokai, a sárospataki uradalommal együtt, a királyi udvarra szállottak. Azonban az írott források megemlítették azt is, hogy Oremus korábban a sátoraljaújhelyi Szent Egyed és Szűz Mária tiszteletére felszentelt pálos kolostor egykori szőlőbirtoka.

A közelmúltban bukkant elő a középkori forrásanyagban 1462. június 16-ai keltezéssel egy oklevél, amely valóban először tesz említést az Oremus szőlőről. A dokumentum a sátoraljaújhelyi pálos kolostor erdős területével kapcsolatban kialakult birtokvitáról tudósít. A nézeteltérés a kolostor és Kebles László sátoraljaújhelyi szőlőbirtokos között támadt.

Ezen túlmenően Kebles a két szőlőbirtok határát képező Sárkányárka nevű sávot a saját, az Oremuson lévő szőlőterületéhez kapálta hozzá. A peres ügy végül azzal a megegyezéssel zárult, hogy Kebles László és felesége a vitatott területet szőlőtelepítés céljából megkapta, azzal a feltétellel, hogy az említett területet életük végéig használhatják, azonban haláluk után a terület végérvényesen a pálos kolostor birtokába kerül. Ugyanakkor sajnálatos módon arról nincs konkrét információ, hogy a Kebles család mikor jutott szőlőbirtokhoz az Oremuson.

Sátoraljaújhelyen a pálosok 1258-ban telepedtek meg és alapítottak kolostort. Az 1246-ban létrehozott egyetlen magyar alapítású szerzetesrend (alapítója Boldog Özséb esztergomi kanonok volt) kezdettől fogva mindig is nagy figyelmet szentelt a szőlőtermesztésnek és a borkészítésnek.

Ezt erősítette továbbá az a tény is, hogy kései Árpád-, illetve az Anjou-házi királyok a pálos rendet mentesítették a szőlőbirtok után járó adók befizetésének kötelezettsége alól. Ráadásul XXII. János (1316−1334) pápa úgy rendelkezett, hogy pálosoknak nem kell egyházi adót (tizedet) befizetniük az általuk művelt szőlőterületek terméséből.

Ezek a rendelkezések ugyanis hatalmas lökést adtak a rend számára a szőlőtermesztés terén. Sőt, a 15. század közepére a sátoraljaújhelyi pálosok lettek az akkori Tokaj-Hegyalja legjelentősebb egyházi birtokosai. A pálosok, vagy másik nevükön a remete-rendiek Bodrogolaszi, Makkoshotyka, Nagytoronya, Sárospatak, Sátoraljaújhely és Tolcsva határában hatalmas szőlőbirtokok gazdái lettek.

Ezekhez a szőlőbirtokokhoz a pálosok elsősorban nem vásárlás, hanem úgynevezett kegyes adományozás (donatio) útján jutottak. Ugyanis sok helybéli lakos (nemes, közrendű, vagy akár egyszerű falusi pap) lelki üdvössége érdekében úgy végrendelkezett, hogy szőlőterületeket hagyott a sátoraljaújhelyi pálosokra. Vélhetően ily módon jutott a szerzetesrend a mai Oremus szőlő elődjéhez.

Ez az állapot fennmaradt egészen az 1526. évi mohácsi vészig. A katasztrofális vereséget követő politikai válságban Perényi Péter (1502−1548) koronaőr és egyúttal erdélyi vajda előbb a Szapolyai-, majd utóbb a Habsburg-párt oldalára állt. Ennek a pálfordulásnak köszönhetően kapta meg I. (Habsburg) Ferdinándtól (1526−1564) a sárospataki uradalmat.

Perényi maga is támogatta az egyre inkább megizmosodó reformációt Tokaj-Hegyalján, sőt ő alapította meg 1527-ben a méltán híres sárospataki Református Kollégium elődjét, a Schola Patakianát. Így a reformáció jegyében a korábbi egyházi birtokokat lefoglalta, a szerzetesrendeket elüldözte vagy háttérbe szorította.

A sátoraljaújhelyi pálosok jelenléte gyakorlatilag megszűnt, tekintélyes szőlőbirtokait, így az Oremust is, Perényi Péter elkobozta, és a sárospataki váruradalomhoz csatolta. Egyébiránt a pálosok majd csak 1642-ben, az akkor még protestáns Rákócziak engedélyével telepedtek le újból Sátoraljaújhelyen, de akkor még szőlőt nem birtokolhattak.

A Perényiek 1567-ben férfiágon kihaltak, és a váruradalom a királyi udvarra szállt. Azonban 1573-ban azt zálogbirtokul a Dobó főúri családnak adományozták, 1602-ben ez a família is kihalt, és így az uradalom birtoklása a Zeleméry családra szállt. 1608-ban férfiágon kihalt a Zeleméry család is, és örököse női ágon a Lorántffy család lett.

Lorántffy Zsuzsanna 1616-ban feleségül ment I. Rákóczi György fejedelemhez, és hozományul az Oremust is magába foglaló sárospataki uradalmat hozta. Ugyanakkor a fiatal pár létrehozta a borsi uradalmat is, és az Oremust más sátoraljaújhelyi szőlőkkel együtt hozzácsatolta. Lényegében ekkor kezdődött el az Oremus szőlőbirtoklásának a Rákóczi-korszaka.

1660-ban, II. Rákóczi György (1621−1660) erdélyi fejedelem halálát követően, özvegye, Báthory Zsófia (1629−1680) Sárospatakon telepedett le, és nem sokkal ezután fiával, I. Rákóczi Ferenc (1645−1676) fejedelemmel együtt áttért a római katolikus hitre, amellyel kezdetét vette Tokaj-Hegyalján az ellenreformáció.

Az özvegy fejedelemasszony támogatta a jezsuitákat és a pálosokat is. Ezért egy csereszerződés útján az Oremus szőlő felét a sátoraljaújhelyi pálosoknak adományozta. Ez a terület a rend 1786. évi feloszlatásáig a pálosok kezén maradt. Azt követően 3 évig kincstári tulajdonban állt, majd 1789-ben a pálosok helyére Tokajból Sátoraljaújhelyen megtelepülő piarista rend birtokába került. Az oktatással foglalkozó piarista rend (vagy más néven kegyesrendi szerzetesrend) egészen 1948-ig birtokolta az Oremus szőlő tekintélyes hányadát.

A 17. század közepén készült összeírások az egyik legjobb természetes édes boros termőhelynek tartották az Oremust.  Így azonban nem meglepő, hogy a Rákóczi családon kívül több más helybéli nemesnek is volt kisebb-nagyobb szőlőbirtoka az Oremuson. A 17. században a birtokosok között találtuk a Sztáray főúri családot, a módos Baksa, Hartay, Rád köznemesi családokat.

Ugyanakkor a Wesselényi-összeesküvésben történt részvételük miatt 1670-ben az udvar elkobozta szőlőbirtokaikat. Ismereteink szerint egyedül a Sztáray család váltotta vissza az Oremuson található szőlőbirtokát, azonban a visszaváltás miatt évtizedekig pereskedett az udvarral. A borsi uradalmat és annak szőlőit, így az Oremust is, a Rákóczi szabadságharcot követően a kincstár 1712-ben lefoglalta, majd a Trautson hercegi családnak adományozta, akiknek örökösei a 18. század végéig birtokolták, majd azt követően újból kincstári tulajdonba került.

Végezetül rövid szót kell ejteni az Oremus valódi jelentéséről. A 20. század elején alakult ki az a tévhit, miszerint a szőlő elnevezésének köze van latin ’imádkozzunk, könyörögjünk’ jelentésű igéhez, utalva ezzel a szőlő egykori egyházi birtoklására. Ez csak részben igaz, mivel hosszú ideig szerzetesrendek (pálosok, piaristák) birtokolták, de az elnevezés jelentése teljesen más tőről fakad.

Valójában az Oremus a Jeremos kereszt-, illetve családnév késő-középkori és koraújkori alakja. Tulajdonképpen a középkor folyamán a klasszikus görög Hyeronimos és a latin Hyeronimus alakokból fejlődött Oremussá, miközben a szó eleji „h” mássalhangzó az idők során kikopott. Sőt ebben a korszakban meglehetősen gyakran fordult elő ebben az Oremus alakban, és határozottan nem latinosan Orémusznak, hanem fonetikusan Orémusnak ejtették.

Ráadásul Északkelet-Magyarországon egy ilyen nemesi eredetű család is létezett, akinek leszármazottai mai is Ukrajnában és Szlovákiában élnek. A felmenőik bizonyíthatóan még a 14. század első évtizedeiben érkeztek Itáliából Anjou I. Károly (Róbert) (1301−1342) király kíséreteként, és a királytól Sátoraljaújhely környékén kaptak birtokokat. Azt is jól tudjuk, hogy a nevezett Oremus család a 15. század első felében Sátoraljaújhelyen élt, és szőlőt birtokolt.

Így nagyon valószínű, hogy a család egyik birtokos tagja kegyes adományként, lelki üdvössége érdekében az előbb említett időszakban a sátoraljaújhelyi Várhegyen nagy kiterjedésű szőlőt hagyott az ottani pálos kolostorra. S tulajdonképpen így született meg a mai is ismert Oremus szőlő vagy dűlő.