Zsákutcák

Jásdi István a Borászok Borásza Kóstoló Körön hallottakról

Fotók: Földesi Máté

A Borászok Borásza Kóstoló Körön hatvanan kóstolgatjuk egymás borait. A szabályok szerint mindenki kétfélét mutathat be. A legnagyobb volumenben készített borát és azt, amelyet ma, saját maga a legtöbbre értékel. Ilyen módon lehet elképzelésünk arról, hogy leginkább melyik arcát mutatja a közönségnek és hogy milyen magasságokig jut el. Jó módszer arra, hogy elhelyezzünk egy borászatot a minőség skáláján.

A közelmúltban Csopakon végigkóstoltam valamennyi itt megjelent olaszrizling termelő Olaszrizlingjeit. Ahhoz, hogy legalább a fehérboros termelők aktuális évjárataival tisztában legyek, most legalább 20-25 gyöngyösi és hegyaljai tételt kell végigkóstolnom. Hegyaljáról nagyszerű 18-as furmintok és hárslevelűk és még jobb 2017-es tételek. Jó savú, minerális szárazak, kiemelkedő aszúk és újra szép szamorodnik. Mintha minden rendben lenne Tokaj-Hegyalján.

A termelők azonban furcsa dolgokat mesélnek. A kereskedők nem szívesen látják a sok munkával és óriási támogatással kifejlesztett tokaji arculat palackjait.  Egyértelmű és szigorú termékleírások híján összemosódnak ezek a nemzetközi élvonalhoz tartozó borok a vállalhatatlannal. A minőségi termelőket kereskedőik arra kérik, ne a borvidéket, hanem a brandet és saját nevüket hangsúlyozzák. Ne tűnjön fel, hogy tokaji! Mintha a múlt heti egri Bikavér kóstoló panaszait hallanám.

Tokaj a legrégebbi és legismertebb magyar márka. Olyan borvidék, amelyről Isten-bizonyítékai között megemlékezett Voltaire. „Ha Tokajit iszom és szép lányt ölelek, tudom, hogy valaki gondoskodik rólam.” Latour gróf az 1815-ös bécsi kongresszus legnagyszerűbb felfedezései közé sorolja.  Ilyen színvonalú magyar márka talán a Herendi és az elmúlt évtizedekből a Rubik kocka. Több nincs. Évek óta milliárdokat öl az állam a hegyaljai termelésébe és a tokaji marketingjébe is. Valamit elrontottunk? Valamit elrontottunk.