A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A bor tanított türelemre

Mészáros Péterrel beszélgettünk 1. rész

2012-05-09 | Tóth Adrienn


A Mészáros Borház egyike a Szekszárdi borvidék nagyobb pincészeteinek. Nevüket bikavér, kékfrankos és kadarka boraik kapcsán már egyre többen ismerik. Mészáros Péter az édesapjával vezeti a pincészetet. Fiatalságának köszönhetően fogékony az újdonságokra, legyen szó szőlőfajtákról vagy technológiáról. Most következő interjúnkban elsőként a pincészet eredetéről faggattuk.


 

A miénk egy családi pincészet, már a nagyapám nagyapja is foglalkozott szőlővel és borral, akár a többi régi, szekszárdi család. Számunkra azonban ez nem csak kiegészítő tevékenység volt, a megélhetésünket jelentette. A mai napig használjuk vörösbor érlelésre azt a pincét, amely generációk óta a család birtokában van.

Mekkora szőlőterülettel rendelkeztek ma?

A város körül összesen nyolcvan hektáron művelünk szőlőt. Miután korábbi birtokunkat elvették tőlünk, édesapám 1975-ben kezdett újra saját területet művelni. A rendszerváltás után azon területek visszaszerzésére koncentráltunk, amelyek korábban is a családunk tulajdonában álltak. Soha nem vesztettük el velük teljesen a kapcsolatot. Emlékszem, gyermekkoromban sokszor jártam a Bodzási-, a Hidaspetre- és a Remete-dűlőkben, amelyekben ma újra szőlőt művelünk.

Milyen emlékeid vannak a pincéről, a borkészítésről?

Amennyire a rendszer engedte, nekünk a rendszerváltás előtt, kiskoromban is viszonylag sok szőlőnk volt. Családi alapon ment a szüret, de a szőlőt már édesapám egyedül dolgozta fel. Kádban erjesztett, a színlét leválasztotta, a maradékot elkülönítve préselte ki. Mikor ez lezajlott, mindig kaptam egy kortyot. Úgy kezdtek a kóstolásra nevelni, hogy azt kellett megmondanom, savasabb vagy épp lágyabb az a bor, amibe éppen belekortyoltam.

Mennyire volt erős a kötelék közted és a bor között?

Úgy fogalmaznék, hogy ez a kapcsolat mindig is ott volt, de kétségtelenül volt olyan időszak, amikor nem ez állt az érdeklődésem középpontjában. Középiskolás koromban például nem nagyon foglalkoztatott a téma, a főiskolán is inkább marketinget tanultam. A borok világához tulajdonképpen pont ez az érdeklődésem hozott vissza: a címkékkel, palackokkal, dugókkal kezdtem foglalkozni, beletanultam a nyomdai munkákba, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a többi tevékenység is foglalkoztatni kezd.

2003-től már a borkészítésben is részt veszek. Sokat jelentett, hogy engedtek magamtól dolgozni, így igazi kihívásnak éreztem a feladatot. Ennek és édesapám nyugodt természetének köszönhető, hogy a mai napig jó a kapcsolatunk, jól megy a közös munka.

Hasonlítotok egymásra?

Szerintem igen, bár azt be kell ismernem, én alapvetően lobbanékonyabb vagyok. Ez persze változóban van, a borral való mindennapi munka sok mindenre megtanít. 2003-ban, amikor az első boromat készítettem, türelmetlen voltam, alig bírtam kivárni, míg elkészül. Ma már tudom, hogy egy bornak meg kell adni a nyugalmat, az időt. Most már azt is értékelem, hogy amikor lemegyek a pincébe, ott nincs térerő. Különös érzés kerít hatalmába, amikor végigkóstolom a hordókat, megízlelem azokat a borokat, amelyekről tudom, már évek óta ott érnek, szép lassan.

A bor tanított türelemre

Hogyan alakult a pincészet fejlődése?

Ahogy újabb területekkel lettünk gazdagabbak, úgy kellett bővítenünk a pincekapacitást. Ez azonban nem az egyik pillanatról a másikra zajlott le, lépésről lépésre fejlődtünk. A szőlőállomány szélesedése szükségszerűen szortimentünk alakítására kényszerített minket, a fejlődés folyamatos volt. Az utolsó nagyobb beruházást 2009-ben hajtottuk végre, ez tette lehetővé, hogy fel tudjuk dolgozni a nyolcvan hektárról beérkező szőlőt.

A fejlesztések végigvitele mellett mennyiben volt lehetőségetek új utak keresésére?

Kísérletező szellemben dolgozunk, igyekszünk mind több területet, szőlőfajtát kipróbálni. A 2011-es évjárattal fordult termőre a shirazunk és a malbecünk. A világ más neves fajtáinak alkalmazása mellett a másik kihívást a rezisztens fajták telepítése jelenti.

Ezek a szőlőfajták érzéketlenek a lisztharmattal, peronoszpórával szemben. Ha pedig ezen fertőzések ellen nem kell permetezni, az mind gazdaságossági, mind környezetterhelési szempontból előnyös. A Pécsi Kutatóintézettel folytatott kísérlet két fehér- és két kékszőlő-fajtát érint, amelyeket hivatalosan is biogazdálkodás keretében gondozunk. A kérdés az, hogy ezen szőlőfajták gyümölcséből készíthető-e minőségi bor.

A bor tanított türelemre

Főleg a szőlőre koncentrál az újítási szándékotok?

Nem, a pincében is folyik a munka, ott különböző erjesztési körülményekkel és hordótípusokkal próbálkozunk. A közelmúltban például olyan speciális hordókat vásároltunk, amelyekbe a cefrét is bele lehet rakni, úgyhogy azt az erjedés alatt mozgatni tudjuk. A cél az, hogy az almasavbontás is ebben a hordóban menjen végbe, majd a préselést követően érlelésre is ebbe kerüljön vissza a bor.

A különböző újító kísérletek mellett mit tartasz fontosnak a borminőség szempontjából?

Nagy figyelmet szentelünk a válogatás menetének és kidolgozásának. A szüretről a pincébe érkező fürtök szelekciója egy válogatóasztalon zajlik, ahol az éretlen fürtök, levelek kerülnek elkülönítésre. A bogyózónk kíméletesen működik, fontosnak tartjuk, hogy egyben maradjanak a szőlőszemek.

Ezek ugyanis egy szőlőszem-válogatóasztalra kerülnek, ahol részben kézzel, részben magas nyomású levegő befújása által tisztul meg a szőlő az oda nem illő szár- és kocsánydaraboktól és az éretlen szemektől. Ez persze egyáltalán nem könnyű feladat. Minél érettebb a szőlő, annál hajlamosabb a törésre, vigyázni kell, de a rendszer maga lehetővé teszi, hogy csak a legérettebb termés kerüljön tovább feldolgozásra.

Cikkünket csütörtökön a kadarkával, kékfrankossal és a bikavérrel folytatjuk.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!