A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ősszel kihagyhatatlan a Somló

Túrabakanccsal és borospohárral a hegyen

2008-10-18 | Tóth Adrienn


Az őszi napsütés sokaknak százszor kedvesebb a nyárinál. Számunkra azért fontos, mert ilyenkor az agyunknak egy mélyen racionális része lép életbe, amikor a nap felé fordulva energiát és feltöltődést nyerünk a tél beköszönte előtt. A szőlőnövények számára azonban ezek a hónapok döntik el igazából, hogy mindössze átlagos vagy kiemelkedő bor készül belőlük az adott évben. Legyen bármilyen az év korábbi részének időjárása, az ősz rendbe hozhatja az ég mulasztásait, de tönkre is tehet egy ígéretesnek tűnő évjáratot.


 

Ilyenkor, szüret idején teljesen más érzés a szőlőhegyeken járni. Bár az év többi részére jellemző békés nyugalmat ilyenkor sem vetkőzi le magáról a táj, a szőlőtőkék termésének betakarításakor különös izgalom lesz úrrá a vidéken. Már első pillantásra magával ragadó az érett, édes szőlőfürtök, a dűlőkben serénykedő szüretelő asszonyok és a ládát cipelő férfiak látványa. Felejthetetlen a frissen kipréselt must íze, vagy épp az erjedésben lévő bor illata.

A jó megfigyelő azonban az ilyen impressziókon túllép, és észreveszi a tevékenység kellemes izgalma mellett a szőlészek fizimiskáján azt a fesztültséget, amely a szüret kezdetével az arcukra is kiül, és el sem múlik egészen addig, amíg az utolsó láda szőlő be nem kerül a présházba.

Nem könnyű ilyenkor a szőlővel foglalkozók élete. A szüret idejének pontos megválasztása sokszor olyan, akár az orosz rulett: minél hosszabban hagynak fent bizonyos fajtákat a tőkén, annyival nőhet a tét, annyival jobb lehet a bor. Bármikor bekövetkezhet azonban a lövés, amely esetünkben egy hosszabb, esős időszak lehet, amely sokkal rosszabb termést eredményez, mintha korábban leszüretelték volna.

Bár különböző időszakokban szüretelnek különböző szőlőfajtákat a huszonkét magyar borvidéken, mindegyiknek egyedi hangulata ilyenkor.

Hazai borvidékeink egyik legszebb példája a Somló-hegy. Különleges és magával ragadó azoknak is, akik csak nedűit ismerik, hát még azoknak, akik meglátogatják. A legkisebb magyar borvidék magába sűrít mindent, amire egy borfogyasztó csak vágyhat. Meseszép borok, a vendéget szívesen fogadó borászok, felejthetetlen tájkép, történelmi tradíciók, vár, vadvirágok, gyümölcsfák, szilárd kőfalak és bolyongásra csábító ösvények.



A környék szíve, a Somlói hegy akár gyalog is körbejárható, ami ebből a szempontból nézve előny nagyobb testvéreihez képest, mint Eger vagy Tokaj, ahol saját sofőrre vagy egy készséges házigazdára van szükségünk ahhoz, hogy a legfontosabb helyszínekre eljussunk, ha már egyszer elkezdtünk bort kóstolni.

Somlónál viszont kényelmesen leparkolhatunk a hegy lábánál, és gyalog indulhatunk felfedezőútra. Nem is akármilyenre, hiszen egy bort termő területen zajló kalandozás során nemcsak a táj szépségeit, vagy az emberi kéz által létrehozott építészeti alkotásokat csodálhatjuk meg, hanem a pincék mélyén igazi kincsekre bukkanhatunk.

Mindegy, hogy a tikkasztó hőség elől menekülünk a föld alá, ott felüdülésre lelve a hordók hűs tartalmából, vagy az ősz folyamán inkább a bor tüzességétől várunk egy kis melegséget. A pincelátogatás ennél több is lehet, beszédbe elegyedni a borásszal, az adott évi időjárásról, az elkövetkező vagy már lezajlott szüretről kérdezni amolyan régi dolog, szinte toposz. Hiszen évszázadok óta ugyanezeket a kérdéseket teszik fel a pincébe betérők az őket fogadóknak. Bár a színtér sokat változott az utóbbi évtizedekkel, a Somlón még mindig sok olyan pincét találunk, ahol valamiképp csapdába ejtették a történelmet.

Egy-egy ilyen kitérő után más érzéssel sétál fel az ember a Somló tetején, Doba közelében álló várba. A pincejárás után lecsillapodva, merengő hangulatban vág neki a hegynek, útja során olyan erdőszakaszokat érintve, ahol még látszanak a hajdani paraszt pincék romjai. Merthogy régen fel volt osztva a terület, a hegy középső sávjának szőlőit az urak, a hegy tetejét pedig a parasztok birtokolták.



Hagyományosan úgy tartották - és ez nagy részben a mai hozzáállásnak is megfelel -, hogy a hegy középső sávjában vannak a szőlőtermesztésre legalkalmasabb területek. A lábánál fekvő szőlőket ugyan könnyű művelni, de sohasem adnak kiemelkedő minőséget. A legtetején pedig már kevés bizonyossággal érik be a szőlő.

Így kapták meg a csúcson lévő részeket – amelyeket ma erdő fed – a jobbágyok, hogy a földesúrnál végzett napi munka után nekivágjanak annak a gyalogútnak, amely minket modern, és a túrázásban kevésbé gyakorlott utazókat igencsak próbára tett, azért, hogy a hegy felsőbb régióiba jutva folytathassák a szőlőművelés sokszor megterhelő munkáját. Nem volt azonban kétséges, hogy megéri-e, szőlője és bora akkoriban szinte mindenkinek volt.

Az erdős szakaszokon túljutva, jó esetben a várhoz lyukadunk ki. Az épületegyüttes keletkezésének pontos dátuma ismeretlen, valószínű azonban, hogy a tatárjárást követően a XI. században építették. Ma már csak romjaiban látható a hajdanán impozáns épület, amelynek részleges újkori restaurációja ellentétes érzéseket kelthet a látogatóban.

Miután körbejártuk a környék ikonjának számító várromot, tovább indulhatunk, de még mielőtt visszatérnénk az ember, jobban mondva a borász lakta területekre, érdemes útba ejteni a Szent István kilátót, amelyről jól látható a hegy minden oldala a hozzá tartozó szoknyával és településekkel együtt.

A kilátótól távolodó sétánk során nagy kiterjedésű réteket keresztezünk, amelyet - botanikus hajlamú túrázók örömére - többféle színes vadvirág gazdagít. Ahogy lefelé ereszkedünk a kiadós séta után, semmi kétség sem maradhat bennünk afelől, hogy kiérdemeltük azt, ami a következő borospincében vár ránk.



A hegy legnagyobb birtoka a Tornai pincészet, amely több mint háromszázezer palack bort készít évente. Mostanában azért is érdemes a több, mint ötven hektárnyi szőlőterülettel rendelkező birtokot meglátogatni, mert egy kisebb forradalom zajlik a berkeiken belül. Ennek eredményeképp a hegy ismert szőlőfajtáiból, mint a juhfark, a furmint, a hárslevelű és az olaszrizling hagyományos, úgynevezett spontán erjedést és klasszikus tölgyfahordós érlelést követően prémium borokat készítenek. Az új, magas kategóriájú borcsalád sikerét már több hazai és nemzetközi borversenyen bizonyították.

Bármikor látogatunk is el a Somlóra, egy dologra mindig ügyeljünk: akár a többi borvidékről, innen se távozzunk úgy, hogy egy pohár bort ne ittunk volna, vagy egy palack ne került volna a csomagtartónkba. Hiszen a bor egy olyan matéria, amely természetes, historikus módon eredeti lenyomata az őt előállító tájnak, és ha már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ebből hazavihetünk egy darabot, éljünk vele!

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!