Tetőzik a társasági élet
Jön a 13. Magyar Borok Bálja
2017-12-14 | VinoportA hazai borgasztronómiai események csúcsának számító Magyar Borok Bálja évről évre három elemi tényezőt hoz össze: prémium borok, fenséges ételek és exkluzív társaság. 2006-ban egyszeri eseményként született meg, ám azóta minden évben kötelező programnak számít a báli szezonban.
Főkép: Bacsa Dávid
„Az a célunk, hogy a magas minőségű magyar borokat hozzájuk méltó környezetben mutassuk be az exkluzív vendégkörnek” – vallja a Winelovers rendezvényszervező-csapat. A tavalyi nagyszabású, népszerű fellépőkkel dúsított produkcióban sztárséfek jelentették a kísérőzenekart, az ország egyik legszebb bálterme a színpadot, a karmester pedig Ördög Nóra volt. A recept bevált, ezért idén is hasonló felállásra számíthatunk.
Nemcsak a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szereplőinek megjelenése emeli majd az est fényét, hanem a legjobb magyar borok készítői is. Ilyenkor jelen vannak ugyanis az Év Bortermelője díj nyertesei és a Borászok Borászai, így nem lepődik meg a borkedvelő, ha asztaltársával olyan borról beszélgethet, amelyet ő készített el.
Az ország egyik legnagyobb báltermében
A Magyar Borok Bálját 2018. február 24-én a Corinthia Hotel Budapestben, az ország egyik legnagyobb és legszebb báltermében tartják, amely a szálloda építésekor a 19. században egész Európában egyedülállónak számított. A csodálatosan felújított, grandiózus épület messziről felismerhető tiszteletet keltő neoklasszikus homlokzatáról és a lélegzetelállítóan szép üvegtetővel fedett átriumairól. Az 1896-ban épült barokkos stílusú bálterem – amelyben anno Bartók Béla is gyakran muzsikált – eredeti formáját is őrzi, ugyanakkor a szervezők ezúttal minden korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak a modern látványelemekre is.
Dress code-ként az Alternative Black Tie kategóriát nevezik meg a szervezők, amikor nem feltétlenül elvárt a szmoking viselete az uraktól, hanem az helyettesíthető egy elegáns fekete öltöny, fehér ing és fekete hosszú nyakkendő kombinációjával is. Ha mégis maradunk a szmokingnál, akkor azt ilyenkor akár nyakkendő nélkül, vagyis nyitott inggel vagy akár kötött felsőrésszel (például kasmírpulóverrel) is kombinálhatjuk. A fekete szmokingkabát helyett viselhetünk sötétkék dinner jacket-et is fekete nadrággal. Hölgyeknek a Black Tie öltözet mellett kevésbé ünnepélyes ruha (kisestélyi vagy koktélruha) is engedélyezett.
A Corinthia Hotel évek óta méltó helyszíne a Bálnak
Luxusvacsora öt borvidék kiváló boraihoz komponálva
Ahogy minden évben, 2018-ban is az ország aktuális legjobb borai kapnak lehetőséget, hogy a Magyar Borok Bálja borsorát adják. A hat pincészet az ország öt különböző borvidékét mutatja be egy-egy kiváló boron keresztül. A borsorhoz pedig idén is a séfek komponálják a fogásokat, például a Caviar & Bull részéről Marvin Gauci, illetve a Brasserie & Atrium képviseletében Bolyki Péter tolmácsolásában.
A tavalyi sikerre való tekintettel idén is váltható lesz sétálójegy az eseményre. Ezt a jegytípust a kötetlenebb hangulatot előnyben részesítő résztvevőknek ajánlják a szervezők, mivel a Budai Gesztenyés Nagyvendéglő által készített háromfogásos menüt állófogadásos formában, a Corinthia Hotel – tánctérként is szolgáló – Valletta I. termében fogyaszthatják el a vendégek, az ételsorhoz megálmodott prémium (Kamocsay, Gere és Szepsy) borokkal együtt, miközben a báltermi műsort a kivetítőkön is követhetik.
100 bor és egy elit borsor
A borsort olyan bortípusokra építették a szervezők, amelyek mennyiségükben és minőségükben egyaránt meghatározónak számítanak a hazai borkínálatban. Szerepel benne az elegáns, tradicionális készítésű pezsgő, a Márai óta alapértelmezett olaszrizling, a fűszeres kékfrankos, a méltóságteljes bordeaux-i típusú vörös és végül a világ semelyik édes borához nem hasonlítható, lélegzetelállító tokaji aszú.
Az est egyik fénypontja: Szepsy 6 Puttonyos Aszú 2008. Fotó: Bacsa Dávid
A vendégeket érkezéskor a Dél-Balaton köszönti a Garamvári Szőlőbirtok méthode traditionnelle pezsgői által, amely ezúttal is bebizonyítja, hogy valóban buborékokra termett. A határozott, szinte maszkulin Prestige Brut 2008 és a Mozart születésének 250. évfordulójára készített Don Giovanni 2008-as évjáratai indítják az estét, amit az alábbi borsor követ:
- Disznókő Szőlőbirtok, Tokaji Furmint Késői Szüret 2016
- Kamocsay Ákos, Prémium Olaszrizling Sós-hegy 2015
- Mészáros Pál, Bodzási Kékfrankos Válogatás 2015
- Gere Attila, Kopar 2013
- Szepsy István, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2008
Az est másik fénypontja: Gere Kopar 2013 a főétel mellé. Fotó: Bacsa Dávid
A vacsora után lehetőség nyílik további borvidékek tételeivel is megismerkedni; a Magyar Borok Bálján összesen több, mint 100 bor lesz kóstolható.
A báli borsor összeállításában meghatározó szerepe volt az étel-ital harmóniája mellett annak is, hogy olyan borászatok tételeit válasszuk ki, amelyek nagy mennyiségben is meggyőzően tudnak magas minőséget prezentálni
– hangsúlyozta Szik Mátyás, Örökös Magyar Bajnok Sommelier, aki a 13. Magyar Borok Báljának vezető sommelier-je lesz.
2018-ban Szik Mátyás, Örökös Magyar Bajnok Sommelier áll majd a sommelier csapat élén. Fotó: Győrfi Viktória
Nemrégiben tért csak haza a 2017-es Best Young Sommelier of the World versenyről, ahol egészen a 4. helyezésig jutott. „A Bálon a fő feladatom a sommelier csapat koordinálása lesz, én fogom összehangolni a munkájukat. Személyesen fogom ellenőrizni a borokat is, hiszen semmilyen körülmények között sem kerülhet hibás bor a vendég asztalára."
A fő attrakció
Az est egyik fő attrakciójának számít a nagyközönség figyelmét is élvező Gál Tibor Emlékdíj, amely bár 2006 óta kerül átadásra, 2014-től kezdve – megújítva az elismerés odaítélésének koncepcióját – egy az Év Bortermelői és Borászok Borászai által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja a díjat. Legutóbb több, mint tízezer szavazat érkezett, míg végül igencsak szoros küzdelem után Varkoly Ádám, az Árpád-hegy Pince borásza, a Tokaj Y generáció tagja kapta a kitüntetést. De vajon kié lesz a díj 2018-ban?
INFORMÁCIÓ:
Időpont: 2018. február 24.
Helyszín: Corinthia Hotel Budapest
Videó a 2017-es Bálról ITT
Képgaléria a 2017-es Bálról ITT
Jegyrendelés: info@borbal.hu vagy a 06 70 321 4891 telefonszámon
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!