Ezeréven túl
A pannonhalmi bencés borok fordulatos története
2017-05-18 | Vancsik Ivett
Itáliából importált borkultúra, Európába exportált borok - a Pannonhalmi Apátsági Pincészet több mint ezeréves történelme során hazánk egyik legkisebb, ugyanakkor a legjelentősebb múlttal bíró borvidékének meghatározó pincészete volt, majd újra azzá lett: jelenleg 50 hektáron gazdálkodnak, ami a teljes régió méretének közel 8%-a.
A kezdetek
Az Apátság története 996-ig nyúlik vissza: ekkor érkeztek a területre az első bencés szerzetesek, akik Szent Istvántól és a világi hatalmaktól szőlőültetvényeket és más javakat kaptak, hogy a saját művelésbe adott földterülettel megerősített szerzetesrend a keresztény eszméket hirdesse és terjessze, az európai műveltséget meghonosítsa. A szőlőművelés és a borkészítés tudománya a bencés rend itáliai gyökereihez vezethető vissza, a bor pedig az egyházon belül mindig is szakrális jelentőséggel bírt. De nem csupán a liturgiákhoz, hanem a közösség asztalára is került a borból – a középkori higiénés körülmények között ugyanis a víz fogyasztása nem volt biztonságos, ezért azt borral elegyítették, az alkohollal „fertőtlenítve” a vizet.
A bor tehát évszázadokon keresztül komoly jövedelemtermelő forrást jelentett a rend számára,
egészen a török hódoltság idejéig, amikor is megszakadt ez a folytonosság. A török uralom után újra virágzásnak indulhatott a bortermelés, ám II. József abolitiója hazánkban gyakorlatilag felszámolta a bencés rendet, amely csak az 1800-as évek elején alakult újjá – az évszázad végén viszont a filoxéra söpört végig Európán, megtizedelve az ültetvényeket. A szerzetesek által kezdeményezett borvidéki összefogásnak köszönhetően sikerült megfékezni a járványt – a szószékről is a védekezés módszereit prédikálták –, majd újratelepíteni a szőlőskerteket, immár ellenálló alanyokkal és új szőlőfajtákkal. A XX. század elejétől újabb aranykor következett: a bencések mintegy 100 hektárról szüreteltek a borvidéken, ráadásul Pannonhalmán kívül más régiókban is rendelkeztek birtokokkal, és Európa több országába illetve a tengerentúlra exportálták boraikat. A fejlődés lendületét a II. világháború és az azt követő államosítás törte derékba – az ültetvényeket a szocialista tervgazdálkodás szellemében a TSZ művelte, a borkészítést pedig elsősorban nem a minőségi, hanem a mennyiségi szemlélet irányította.
A rendszerváltás után 10 évvel nyílt lehetőség arra, hogy az Apátság újra elkezdjen Pannonhalmán gazdálkodni – az egyházi törvény értelmében ugyanis a rend nem kaphatta vissza gazdasági javait, így 2000-2001 során azokat a történelmi dűlőket, amelyeken korábban gazdálkodtak, elkezdték visszavásárolni és újratelepíteni.
Minőségi fordulat a rendszerváltást követően
Jelenleg az Apátság négy nagyobb dűlőt művel, amelyeket a minőségorientált gazdálkodás jegyében részben történelmi szőlőfajtákkal, részben pedig újakkal telepítettek be. A gazdálkodás beindításában komoly szerepe volt Gál Tibornak – ő volt az, aki széleskörű nemzetközi tapasztalatával és szaktudásával közreműködött a talajtani vizsgálatok során, a terület felparcellázásában, az adott parcellához az optimális szőlőfajta és fajtán belüli klónok meghatározásában, valamint a modern feldolgozási technológia megtervezésében. A méretgazdaságosságot és a személyes hitelességet szem előtt tartva meghatározott 50 hektáros birtokméret kialakítása is az ő meglátásán alapul – ez a méret átlagban évi 300-330.000 palack bort ad, amelynek kétharmada a hazai piacon fogy el, ám a bencés borok New Yorktól egészen a Távol-Keletig is eljutnak.
Átgondolt újratelepítés
Az újratelepítést alapvetően három meggondolás vezérelte. A talajtani és a klimatikus adottságoknak megfelelően azok a nemzetközi szőlőfajták jöhettek számításba, amelyek hasonló feltételek mellett más borvidéken – Elzász, a Loire völgye és Burgundia mészköves altalaján – már bizonyítottak: a rajnai rizling, a fűszeres tramini, a sauvignon blanc friss, ropogós, élénk savkészletű, mégis komoly beltartalmú borokat ad, és nincs ez másképp Pannonhalmán sem. Az sem volt mellékes szempont, hogy az idelátogató évi kb. 50.000 külföldi turista igényeit szintén kielégítsék – ők ugyanis elsősorban a nemzetközi fajták borait keresik, így került a képbe a chardonnay és a pinot blanc is. A kárpát-medencei fajták közül az olaszrizling mutatta a legígéretesebb potenciált - 2007-ben 3 hektárra telepítették ezt a szőlőfajtát, amelyből 2 hektárnyi mennyiség a Tricollisba kerül házasításra, 1 hektár pedig kísérleti ültetvény, ahol a Pécsi Kutatóintézettel együttműködésben mintegy 20 különböző klónt nevelnek.
A kékszőlők a teljes birtok egyharmadát teszik ki; ennek a mennyiségnek a meghatározó része pinot noir, de foglalkoznak merlot-val és cabernet franc-nal is. A vörösborok mindegyike 225 literes magyar tölgyfahordóban érik, míg a pincészet zászlós fehérborának számító Hemina 500 literes, jobbára 3-5 éves magyar hordóban – utóbbi fajtaösszetétele évről évre változik, de a lényeg mindig az, hogy krémes szerkezetű testesebb fehérbor képében a pannonhalmi terroirt is hű módon visszatükrözze.
Technológiai tökéletesség
További cél volt a 750 éves történelmi pincészet és pincerendszer visszavásárlása, ám annak tulajdonosa igen borsos árat szabott – olyannyira, hogy egy vadonatúj pince kialakítása ésszerűbbnek bizonyult.
Ez pedig megteremtette a legmodernebb borászati technológia bevezetését,
amely a tökéletes pincehigiéniával párosulva meghatározta az Apátság borainak stílusát, kompromisszumot nem ismerő minőségét és tisztaságát. A vertikális, 35 méteres szintkülönbségű épületrendszerben gravitációs alapon működő technológiával, a teljes feldolgozás minden fázisában akár hiperreduktív környezetben készülhetnek a borok – így az eredendően magas minőségű szőlőből az oxigén teljes kizárásával, aromaveszteség nélkül friss, a primer gyümölcsösséget megőrző borok születhetnek.
A boron túl...
A sors ízes fordulata, hogy évekkel később az Apátság – az eredetinél jóval kedvezőbb áron – mégis megvásárolta a történelmi pincészetet. Most ez a felújított és átalkított majorsági épület az alatta húzódó pincerendszerrel ad otthont többek között a „Pannonhalma szőlőskertje” elnevezésű interaktív szőlészeti-borászati kiállításnak is. Így vált teljessé a múltat, jelent és jövőt, a hagyományt és innovációt, a történelmet és borkultúrát összekötő, sokszínű élményt kínáló komplexum és tevékenységi kör, amely az évek során vendéglátással, különböző rendezvényekkel és rendszeres progamokkal egészült ki.
Fotók: Robin Design, Bortársaság, Pillák István
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!