Megtaláltuk az ősz legjobb vörösborait
Bordói November
2016-11-08 | VinoportA Wineloversnek köszönhetően idén már harmadszor szól a novemberünk a bordói szőlőfajtákról és boraikról. A rendezvényszervező csapat idén is elárulja nekünk, hogy melyik vörösborokat érdemes most innunk, kóstolójukon pedig ezúttal ingyenes kurzusokkal is kedveskednek.
Bordeaux több olyan dolgot adott a világ borászainak, amelyekért máig hálásak lehetünk: ilyenek a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot szőlőfajták, vagy a barrique tölgyfahordó. A világ máig legmeghatározóbb, legnagyobb presztízzsel bíró vörösboros vidéke előtt a magyar borászok is fejet hajtanak – és a Wineloversnek köszönhetően a magyar borkedvelők is, hiszen a rendezvényszervező csapat idén harmadszor hirdeti ki a Bordói Novembert.
Az egész hónapon át tartó vörösborláznak 2016-ban is a Bordói November Nagykóstoló (korábbi nevén Bordó Blend) lesz a csúcspontja november 26-án, de a Winelovers már most elárulta, melyek azok a borok, amelyeket a tematikával összhangban ebben a hónapban kóstolni érdemes, vagy amelyek jó választásnak bizonyulhatnak például a karácsonyi ajándékvásárlás során.
A múlt pénteken, a Vinoport közreműködésével megtartott bordói teszten 10 tagból álló szakmai zsűri 40 vörösbort bírált. Pontszámaik alapján két kategóriában hirdetettek toplistát a szervezők:
Top 10 bordói házasítás 2016
- Gere Tamás & Zsolt Pincészete Aureus 2011
- Thummerer Pince Rébus Egri Cuvée Superior 2012
- Vinatus Villányi Cuvée 2012
- Takler Pince Regnum 2011
- Bock Pince Capella 2008
- Csányi Pincészet Elegance Cuvée 2012
- Koch Csaba - VinArt Csanád Cuvée 2011
- Koch Csaba - VinArt Csanád Cuvée 2012
- Pócz Pince 2013 Cuvée 2013
- Bock Pince Villányi Bock Cuvée 2012
Top 10 cabernet franc 2016
- Ruppert Borház Villányi Franc 2012
- Takler Cabernet Franc Reserve 2009
- Csányi Pincészet Chateau Teleki Villányi Franc 2012
- Liszkay Pincészet Cabernet Franc Giulia 2013
- Havas & Tímár Franom 2013
- Tüske Pince Cabernet Franc 2012
- Liszkay Pincészet Cabernet Franc Pangyéri Szűz Barrique 2012
- Matias Villányi Cabernet Franc 2011
- Thummerer Pince Cabernet Franc 2007
- Egri Korona Borház Egri Cabernet Franc 2013
A borokat hamarosan részletesen is bemutatjuk - térjen vissza hozzánk!
A Winelovers Bordói teszt szakmai kóstolózsűri névsora:
Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikus, az IFDT munkatársa; Demők Nóra, a Borigo munkatársa; Ripka Gergely, borszakíró (Tokaj Guide, Táncoló medve), a Petrányi Pincészet munkatára; Hegyi Gábor az Osztrák Borakadémia végzős hallgatója, borkereskedő; Szilágyi Bence, a Szent István Egyetem szőlész-borász szakos hallgatója, a Gilvesy Pincészet munkatársa; Evans Viktória, a Zsidai Csoport sommelier-je; Csizmadia Miklós, a Borháló Liget üzletvezetője; Jenei Balázs borblogger, Pesthy Gábor, az Origo.hu munkatársa, Bánlaki D. Stella, a Vinoport.hu, a Borászportál főszerkesztője, a Winelovers kommunikációs vezetője.
A borverseny metódusáról itt olvashat bővebben.
A legjobb vörösborok készítői november 26-án nyereményekben részesülnek.
Kóstoljuk meg együtt a legjobbakat a Bordói November Nagykóstolón!
November 26-án 14.00-tól tematikus sétáló kóstoló keretében a hazai borászok személyesen mutatják be boraikat a Corinthia Hotel Budapestben, várhatóan több mint 700 érdeklődő előtt. Eddig mintegy 60 kiállító jelezte részvételi szándékát, de a lista folyamatosan bővül.
A rendezvényen debütál a Borkollégium Pop-up School, ahol a vendégek érdekes és közvetlen előadásokat hallgathatnak a kiállítók prezentálásában. A hagyományos borkóstoló mesterkurzusokhoz képest rövidebb, kötetlenebb előadásokon bárki hiteles és érdekes információkat szerezhet a bordói szőlőfajtákról és boraikról, méghozzá egyenesen a magyar borászoktól. A pop up kurzusokon való részvételt a rendezvény belépődíja tartalmazza.
A Winelovers Bordói November Nagykóstolóra jegyek elővételben november 11-ig válthatók kedvezményes 7900 forintos áron.
Időpont: 2016. november 26., szombat, 14.00-22.00
Helyszín: Corinthia Hotel, Budapest, Erzsébet krt. 43, 1073
Weboldal: bordoinovember.hu
Kiállítók listája: bordoinovember.hu/kiallitok
Információk és jegyvásárlás: bordoinovember.hu/jegyek-jegyvasarlas
Facebook-esemény: facebook.com/events/975112419203177/
Kapcsolat:
+36 70 419-7868
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!