Még sokáig nem a boraik miatt fogjuk szeretni Kínát
Tanulságok a ProWine China 2018-on (2. rész)
2018-12-03 | Makai Péter Kristóf
Ritkán mosolyog rám a szerencse, de akkor nagyon: éppen Kínába szólított a kötelesség, mégpedig Hangcsouba, egy konferenciára tartottam, amikor kiderült, hogy a közeli Sanghajban közvetlenül a konferencia előtt rangos bormustrát rendeznek, a ProWine Chinát. A második etapban megnéztem, mit tudnak a házigazda borai.
Cikkem első részében felvázoltam, hogy milyen nemzetközi mezőnyben álltak helyt a magyar borok Sanghajban, a ProWine Chinán. A második napon jóval több időm volt arra, hogy körbejárjam mind a két kiállítási pavilont, és kipihentebben is vágtam neki a szerdai túrának. Mint kedden is, a magyar küldöttségnél kezdtem, mert hazai ízekre vágytam.
Negyed tizenegykor a Kristinus standjánál kaptam meg első pohár boromat, a 2015-ös Pelso Pinot Noirt, amely kitűnő indításnak bizonyult: nagynak mondható, 14,5%-os alkoholját egyensúlyban tartják közepesnél magasabb, penge savai, karakteres meggyes, avaros illatát ízében is hozza, és sokáig megmarad a kóstoló szájában. Kis kérdezősködés után előkerült a pincészet Sauvignon Blanc Selectionje is, ami egy kicsit testesebbnek tűnt nekem, mint az átlag sauvignon blanc-ok, de jól állt neki, és gazdag aromatikája, lime-os, zöldborsos fűszeressége igazán ínycsiklandóvá teszi. 2018-as Irsai Olivérüket kóstolva a pincészet képviselője elárulta nekem, hogy van már kínai exportőrük, sőt, kínai honlapjuk is, amit valószínűleg kevesen mondhatnak el magukról a hazai termelők közül. Kedvencem végül a Decanter Asia és China Wine & Spirits-ezüstérmes Utopia 2017 lett, mely szürkebarát, chardonnay és sauvignon blanc házasításából áll össze, külön-külön nyolc hónapon át tölgyfahordóban érlelve (itt egy kis eltérést tapasztaltam a helyszínen elmondottak és a honlapon írtak között, utóbbinál ugyanis csak 6 hónapot írtak). Behízelgően virágos, intenzív illatvilágú bor, csipet zsályával, érett citrommal és körtével. Kétségkívül fiatal volt még a kóstolás idején, rögtön meg is jegyeztem magamnak, hogy jövőre mindenképpen meg kell vele próbálkoznom újra.
Magyar bevezetőmet követően Spanyolország felé kanyarodtam, ahol a Bodegas Társila Kasztília és León tartományából származó, feledhető Társila Jóven 2015-jével nyitottam, hogy felvegyem a vörösboros fonalat. 100% tempranillo, annak viszont középszerű. Utána a figyelemfelkeltő, de ízléses címkéiről is ismert Martúe ilixii-sorozatából a 2014-es Doggal barátkoztam meg közelebből. Lehet, hogy azért is kutya szerepel a címkén, mert D.O. Pago bor, vagyis a termékpiramis csúcsán helyezkedik el. A 80% tempranillo mellett 10-10%-ban syrah és petit verdot komplikálja az ízképet. 10 hónapon át érlelődött francia tölgyben. Magas alkoholja fűt ugyan, de nem bántó. Roppant intenzív, feketecseresznyés, feketeribizlis, kissé lekváros aroma, majoránnás füszerességgel, kis szivarral, amely bejárja az egész szájat és kitartóan ontja magából az ízeket a korty lenyelése után is.
A Martúa helyszíni képviselője, Billy Wang beszédes kedvében volt, büszkén mesélte, hogy a spanyol bornak nagy boomja van jelenleg Kínában, egyre több megrendelés érkezik hozzájuk, és La Manchát emelte ki az egyik nagy nyertesként. Elmondása szerint a kínai fogyasztók még tájékozatlanok a bor-étel párosításokban, és fontosnak tartotta, hogy az ehhez hasonló rendezvényeken ilyen irányú oktatásban is részesítsék a látogatókat. Borpiaci szemszögből Hong Kongot külön kezeli, mivel itt a gyarmatosítás miatt nagyobb teret hódított az európai kultúra és konyhaművészet, és arrafelé nagyobb kereslet van a fehérborokra is.
Következő boromat, a Vinos La Zorra Cabras Pintás 2012-esét egy errefelé kevésbé ismert fajta, a rufete adja 63%-ban, ehhez 28% tempranillo és 9% garnacha társul. Illatában sokkal többet ígér, mint amit ízében nyújtani tud. Szamócát és cseresznyét keresnék benne, de belekortyolva elég rusztikus, primitív. Alfredo Santamaría 2015-ös Pago el Cordonerója tiszta tempranillo, 6 hónapot töltött tölgyben, és már három évesen is nagyon szép, de még bőven van ideje. Igazi jackpot-bor, a jó egyensúly és a bársonyos tanninok rokonszenvessé teszik, nedves bőrös, füstös érettsége, pörköltkávé-íze mellett érthetően másodhegedűs szerepben van csak a meggy és a cseresznye, mindvégig kellemes élményt ad. Az Azumbre pincészet Ruedából érkező Sauvignon Blanc-jának különlegességét az adja, hogy éjszaka szüretelték, ami miatt a sauvignon blanc másik, már-már franciás arcát mutatja visszafogott, egresre és vágott fűre emlékeztető illatában, ám a korty korántsem olyan komplex, kissé rövid is, viszont jól csúszik.
A nap súlypontjának Kínát szántam. Tudtam, hogy a vörösborkészítés errefelé még csak épp felfutóban van, és amit nem tudtak hagyományból eredeztetni, azt tőkével és agyelszívással oldották meg. Óvatosan, de kíváncsiságtól fűtve indultam meg tehát a kínai stand felé. Első borgazdaságom, ahonnan kóstoltam, az Amethyard volt (amely nem összetévesztendő a magyar Ruppert Ignác tanácsadásával élő Huailai Amethysttel), 2014-es chardonnay-juk durva, karcos, jellegtelen alkoholos ízével minden negatív várakozásomat beigazolta. A hordós chardonnay viszont inkább csak egyszerű volt, különösebben nem bántotta sem az orromat, sem az ízlelőbimbóimat. Azt azonban nehezen tudtam volna bárkinek is megindokolni, hogy miért érdemes levenni a polcról. Cabernet Sauvigon-Merlot házasításuk pincehigiéniai hiányosságokról árulkodó, markánsan istálló- vagy nyeregszagú lőre, halvány gyümölcsösséget lehetett csak benne felfedezni, íze bizonytalankodó, meghatározhatatlan, és erősen tanninhangsúlyos, nyelvvel is sprőd tapintásúnak hatott. Pinot Noirjuk sem volt tiszta, fakó utánzata annak, amiért szeretjük a fajtát.
A Tiansai jött utána sorban, amely a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen fekszik, Kína legészakkeletibb tartományában. Csapadékszegény, szárazföldi kontinentális terület, itt található a Góbi-sivatag, ami megjelenik a borok címkéjén is. A Skyline of Gobi Chardonnay Selection 2016 felismerhetően chardonnay, jobban hozza a tőle elvárt aromákat, de inkább strukturálisan van rendben, az aromatikán még van mit csiszolniuk.
Ezzel szemben a Reserve Chardonnay esetében már érdemi borkészítésről lehet beszélni,
a körte is, az alma is egyértelműen megjelenik, kellemesen krémes és vajas, van élvezeti értéke, de még nincs igazi egyénisége. A Shiraz-Viognier Selection 2015 15%-os, brutálisnak ható alkohollal taglóz le, ízében és illatában is likőrös benyomást tesz a fogyasztóra.
Kínában potenciált látnak a cabernet sauvignon és grenache keresztezéséből létrejött marselanban, de egyelőre a Tiansai 2015-ös Marselan Selectionje alapján nem világos, mi az irányvonal. Több kiállító újságolta büszkén, hogy a kínai borászok felfedezték maguknak a fajtát, miután a franciák „nem hoztak ki belőle mindent”. Hát, egyelőre ők sem. Fekete bogyős gyümölcsök és a húzós, kocsányos tanninok maradtak meg ebből a tételből, más nem. 2017-es Roséjuk pedig pontosan ugyanazt tudja, mint bármelyik magyar rosé, nagy meglepetésre nem kell számítani, hacsak a tekintetben nem, hogy kellemesen kortyolgatható.
A Feí Tsweí (itt megjegyzendő, hogy az ékezetek a pinyin átírásban hangsúlyt jelölnek, nem más hangzót) Viognier-ja intenzív aromáival, szőlővirág, kamilla, hársfavirágot idéző illatával üdítő újdonságot jelentett a sok közepes bor és csalódás után, de felmerült bennem, hogy errefelé, ahol a házasítás az alap, miért palackozzák le fajtaborként. A 2016-os Reserve Merlot-t itt merlot-hoz nem illő módon magas alkohollal (15%) dobják piacra, és még nagyon fiatal hatást kelt kóstoláskor, a hordó pedig elnyomja a gyümölcsöket, valamint zavaró mértékű animalitás tapasztalható benne. A Cabernet Sauvignon Cellared 2016-ról elég csak annyi, hogy ilyen bort bárhol, bármikor kaphatunk, semmi érdekfeszítőt vagy említésre méltót nem találtam vele kapcsolatban.
Kezdtem elveszíteni a kísérletező kedvemet, de a Zhongfei pincészet Caring Nature borainak esztétikus, fát, földgolyót és Jin-jang szimbólumot egyaránt megidéző címkéi megérintettek annyira, hogy próbát tegyek velük. Cabernet Sauvignon 2015-ükből csak az égető érzés az, ami átvitte az ingerküszöbömet, borként nem tudnék sokat mondani róla. A Marselan 2016-jukat viszont bátran ajánlom az olvasók figyelmébe, mert nemzetközi viszonylatban is érdekes, izgalmas bort kapunk, jóval gyümölcsösebb az itt felvonultatott kínai vörösboroknál. Acéltartályos tétel, ribizlilekvár, datolya és a svédeknél nagy népszerűségnek örvendő édesgyökér, a lakrtis aromája köszön vissza a pohárból. A Barrel Aged Marsalan 2014, vagyis a hordós változat méltán nyerhetett Decanter Asia dicséretet, gazdagon málnás, visszafogott hordóhasználatról tanúskodó, barátságos bor, ami messze nem magától értetődő ebben a régióban, ahol még csak most zárkóznak fel a nemzetközi piacokhoz. Nagy kínai panorámám itt zárult.
Hadd jegyezzem meg, hogy elhamarkodott volna a ProWine Chinán szereplő borok alapján megítélni Kína bortermelését. Számos elismert borászat nem ragadta meg az alkalmat, hogy országát képviselje, így a legnagyobb pedigrével rendelkező és/vagy a legígéretesebb borászatok, mint például a Chang Yu, a Château Hansen, a Rongzi, a Torres-család Silver Heightsa vagy a Château Yummo nem tartották fontosnak ezt a megmérettetést, talán épp azért, mert már így is sokat cikkeztek róluk a nyugati médiában. Mégis, a kiállított borok világosan kommunikálják az óvilági fogyasztó számára, hogy rengeteg munka vár még a kínai termelőkre, mielőtt meg tudnák hódítani az európai, vagy akár a világpiacot. Még sokáig nem a boraik miatt fogjuk szeretni Kínát.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!