Mik voltak a rejtélyes aranyszemcsék a tokaji szőlőszemeken? Mi az a növényi arany, amely váratlanul felbukkant a szőlőkben? Miért gyógyhatású a tokaji bor?
2025-05-07 | Vinoport
Nemesné Dr. Kis Tímea tudományos főmunkatárs, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanszékvezetője adta meg a választ a fenti kérdésekre, de mesélt a sörök és borok közép- és kora újkori vetélkedéséről is.
Irodalomtörténész és művészettörténész vagy, hogy jött neked ez az egész bor dolog?
Azzal szoktam viccelni, hogy Sopronban születtem, Egerbe mentem férjhez, akárhol nem vállaltam volna munkát, csak borvidéken. De viccet félretéve, Monok István professzor úr, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatója hívott fel, hogy volna-e kedvem csatlakozni a Tokaj-Hegyalja Egyetem Speculum nevű kutatócsoportjához. Mivel én a téma művészettörténeti vonatkozásaihoz is hozzá tudok szólni, kétszeresen is érdekelt a lehetőség. A kutatócsoport tagjaként kifejezetten az orvosi szövegeket tanulmányozom, a tokaji bóluszról idén nyáron jelenik meg egy kötetünk, három tanulmány lesz benne annak a kora újkori történetéről és nemzetközi vonatkozásairól.
Mi az a tokaji bólusz, és honnan ered az az elképzelés, hogy a tokaji aszúnak gyógyító erőt tulajdonítottak régen?
Ezt a feladatot úgy kell elképzelni, mint, mint egy kirakóst, amelynek már nagyon sok darabja megvolt szétszórtan, csak eddig nem állt össze a kép. Azt tudtuk, hogy a kora 18. századtól kezdve rengetegen foglalkoztak a borok gyógyhatásával, nem csak a tokajival, hanem például a soproni vagy a rajnai borok gyógyhatásáról is éppúgy született orvosdoktori disszertáció. Ennek oka, hogy a dietetikai kutatások akkoriban kerültek előtérbe, ennek megfelelően a különböző borvidékek borainak az egészséges és a beteg szervezetre gyakorolt hatását is vizsgálták. A tokaji bor különösen jelentős figyelmet élvezett a korabeli tudósok körében, ennek a lehetséges okaira kerestem a választ. Ahogy olvastam ezeket a szövegeket, felfigyeltem arra, hogy a szerzők rendre megemlítették, esetenként hangsúlyozták, hogy a tokaji borok kiváló élettani hatásai a gyógyhatású tokaji földnek is köszönhetők, ezért elkezdtem foglalkozni a Bolus Toccaviensis korabeli recepciójával is. A bóluszok orvosi felhasználhatóságáról sokan sok mindent írtak már Tokaj előtt is, de valahogy ez a kettő nem lett kellő súllyal egymás mellé állítva a tudományos diskurzusban. Innen már egyenes út vezetett a tokaji növényi arany jelenség vizsgálatáig.
tokaji aranyindák Bél Mátyás Prodromus c. kötetében 1723
Dr. Kis Tímea tudományos főmunkatárs,
a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanszékvezetője
Mi valójában a növényi arany?
Mátyás király humanista körében, sőt már korábban is úgy gondolták, hogy bizonyos esetekben az arany a földből növény módjára bújhat elő. Ez megnyilvánulhat úgy, hogy arany indákat találnak a földben, kifejezett gyakorisággal a szőlőültetvényekben. A 17. századtól kezdve egyre több említését ismerjük annak is, hogy a szőlőszemekben vagy azokon kis granulátumok, aranyszemcsék jelennek meg; ennek is próbálták meghatározni az okát. A legtöbb korabeli író egyetértett abban, hogy a földek mélyén található kénes gőzök kipárolgásai okozzák ezt a jelenséget, és ezek, ahogy áttörnek a talajrétegeken, összeállnak és aranyat alkotnak és ugyanez a jelenség okozza a tokaji bóluszok gyógyhatását is.
Ez valóban arany?
Részben valóban aranyat találtak, ezek jellemzően késő bronzkori depók vélhetően szakrális célú aranyrejtései voltak. Baja környékén találtak például nemrég egy gyönyörű szép aranyhuzalt feltekerve, ez is késő bronzkori lelet. A Bükkben és a Mátrában is számos ilyen aranydepót találtak; a hegyaljai példák közül a bodrogkeresztúri és a sárazsadányi aranykincs-leletet emelném ki. Ezek valóban indára emlékeztető aranyszálak voltak.
növényi aranyszál Zólyom közeléből
Ferdinando Marsili. Danubius Pannonico-Mysicus c. kötetében, 1726 ( (1)
Tehát akkor ez nem egy természeti jelenség, hanem oda rejtett aranyaknak a felszínre kerülése?
Részben igen, abban az esetben, amikor indákról és levelekről vagy levélszerű képződményekről van szó. Viszont a 17. századtól kezdve megsokasodtak azok a híradások, amelyek a szőlőszemekben vagy azok héjazatán található aranyszemcsékről tudósítottak, ezeket kifejezett gyakorisággal társították a Tokaj-hegyaljai borvidékhez. Idővel aztán kiderült, hogy egy poloskafaj petéi voltak ezek az elváltozások, ezt 1895-ben igazolták. Addig számos módon próbálták vizsgálni, hogy mi lehet ez a jelenség: volt, aki tűzpróbának vetette alá a szemcséket, vagy egyéb kémiai vizsgálatok segítségével próbálta igazolni, hogy ez valódi arany. Sajnos eléggé félrevezető volt, hogy ezt kifejezetten Tokaj-hegyaljai jelenségként írták le a 18. századtól kezdve, pedig a növényi arany egy számos országban leírt, mondhatni tipikus jelenség volt, amiről tudott a korabeli tudós értelmiségi réteg is. Ezeket az aranyakat, ahogy a bóluszt is, főúri, főpapi, uralkodói és tudósi gyűjteményekben is elhelyezték. Nagyon sok példát találtunk arra vonatkozóan, hogy ezeket egymás között cserélgették, tehát presztízsértéke volt birtokolni a tokaji növényi aranyat és bóluszt.
Mi a kutatás fő konklúziója?
A fő konklúzió az, hogy a 18. században mondhatni mindenki - külföldön és belföldön egyaránt - a tokajit akarta inni, e kiemelt figyelemnek pedig nem csupán például az időjárási és politikai körülmények megváltozása volt az oka, hanem önmagában az is, hogy
a tokaji bóluszt már korábban megtalálták és ugyanazokra a betegségekre alkalmazták, amire később a tokaji bort is: például lázas megbetegedésekre vagy pestis ellen.
A kettő között egyenlőségjelet tettek: ahol a földben tokaji bólusz található, az ott termő szőlőből készülő bornak is ugyanolyan gyógyhatást tulajdonítottak.
Akkor azt mondhatjuk, hogy valójában a növényi aranynak nincs köze a gyógyhatáshoz, hanem csak a bóluszoknak vagyis agyagásványoknak?
Ezt nem mondhatjuk, mert az aranyat, mint orvosságot már az ókortól kezdve előszeretettel alkalmazták. Egyfelől egészség- és fiatalságmegőrző, roboráló hatást tulajdonítottak neki. Ezért is hívták az iható aranyat Aqua Vitae-nek, az élet vizének, és jellemzően borral, gyógynövényekkel keverve fogyasztották. Másrészt pestis elleni orvosságként használták, itt viszont a többi összetevő között megtaláljuk a bóluszt is. Úgy vélték, hogy a növények gyökerein keresztül ezek az elemi részecskék felszívódnak a növénybe, ezért jelennek meg a növényben is és ezért van az, hogy ugyanolyan jó a tokaji bor, mint a tokaji bólusz is pestis ellen.
Mit szól ehhez a mai tudomány?
Az egyetemünkön (és azon túl is) számos orvosi kutatás foglalkozik a borok - és kifejezetten egyes tokaji borok - gyógyhatásainak vizsgálatával; tudjuk azt, hogy a bor mértékletes fogyasztása jótékony hatású az egészségre. Érdekes, hogy ezzel a kora újkori tudósok is tisztában voltak, az más kérdés, hogy az okokat és részben az okozatokat másképp magyarázták, mint ahogy most teszik.
Szerinted miért szakadt meg ez a tudásunk, miért van az, hogy ezt most újra fel kell fedezni, hogyha tényleg a XVIII. században mindenki megőrült az aszúért?
Biztos, hogy az 1945 után kibonatkozó új szőlő- és borkultúrának is köze van ehhez. A tokaji borvidék képe megváltozott, a szőlővel ültetett területek nagysága is rendkívül zsugorodott, részben a telepített szőlőfajták is változtak, bár ez szintén nem újkeletű jelenség. A mennyiség erőltetése a minőségi borkészítés kárára egyértelműen befolyásolta, hogy önmagában a tokaji aszú reputációja, megbecsültsége csökkent. Ami szintén fontos, hogy az emberek már nem tudnak latin vagy gót betűs német nyelvű kéziratot és nyomtatványokat olvasni, ezért nagyon sok információ nem hozzáférhető a számukra. Ezért is alakult meg a kutatócsoport. Ezeket a régi szakszövegeket mi el tudjuk olvasni, értelmezni és kontextualizálni. Sajnos többször találkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy a korábbi téves információkat ellenőrzés nélkül vették át a Hegyalja szőlészet- és borászat történetével kapcsolatos új publikációk. A feltáró alapkutatások is gyakran elmaradtak, most azon dolgozunk, hogy pótoljuk ezeket.
Van olyan érdekesség, amit kiemelnél még az egész kutatásból?
A sörök és a borok közép- és kora újkori “vetélkedése”, azok emberi szervezetre gyakorolt hatása szintén izgalmas téma, egyik kollégám kutatási területe. Antonio Gazio például megírta, hogy a kultúremberek bort isznak, és még a megrészegülésük is más, mint a sörtől megrészegült embereké, akik viselkedése, sőt szaga bizonyos állatokéhoz hasonló. Ugyanez az oka, ha
egyes kora újkori csendéletekben a szőlőt, a bort élő madarakkal, míg azok sörös képpárját döglött madarakkal ábrázolták.
Sok szépirodalmi hivatkozása is van ennek a témakörnek, mivel toposzént terjedt műről műre. Ezek megértése szintén fontos, a korabeli emberek ugyanis értették e csendéletek mögöttes jelentéstartalmát, ha ránéztek ezekre a festményekre. Nagyon sok információnk van a történeti szőlőfajták változásairól, a filoxajárvány utáni újratelepítésekről vagy a borhamisításokról is.
Ami a borvidéken történt vagy jelenleg történik, annak nagyon sok esetben megvan a maga szellemi-történeti előzménye, olyan átörökített mintázatok, amelyek esetleg már nem is tudatosan vannak jelen a térségben, de mégis hatnak a döntéseinkre, akár a borvidékkel kapcsolatos érzéseinkre. E tekintetben is kifejezetten izgalmas olvasni a régi szövegeket.
Nyitó kép: Luigi aranyszemcsés szőlőszemek Ferdinando Marsili. Danubius Pannonico-Mysicus c. kötetében, 1726 (2)
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!